rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. november 11.

Sákán Antal, a Magyar Sertéstartók Országos Szövetségének elnöke


Sákán Antal: - A plazastophoz – én röviden így fogalmaznám – szeretnék hozzászólni.

Bolgár György: - Parancsoljon.

– A kérdés azért összetett, mert Európába sokféle szabályozás van, és egyre inkább valamilyen szinten minden ország próbálja szabályozni a saját kiskereskedelmi piacát. Németországban ezt inkább forgalomhoz kötik, tehát a bajor gyakorlat az, hogy egy adott áruházlánc tulajdonosi köréhez tartozó kiskereskedelmi egységek hat százaléknál nagyobb piaci részesedést nem szerezhetnek, ezen túl nem építhetnek újabb üzletláncot és -hálózatot, mert ez nagymértékben befolyásolná az adott arányokat az adott piacon. Az, hogy most Magyarországon egy ilyen furcsa szabályozás kezd megjelenni, ez azért nagyjából érthető, a mögöttes szándék és az indíttatás szempontjából. Az átlaghallgató is nagyjából sejti, hogy honnan indul ez a dolog, milyen magyar kiskereskedelmi hálózatok próbálnak pozíciót szerezni a nagyok terhére, igazából szerintem ebbe őszintén kellene beszélni! Az, hogy egy Karcag – és most azért mondom Karcagot, mert a vidékfejlesztési miniszterünk onnan származik –, hogy Karcagon legyen hat-hét nagy kiskereskedelmi lánc, amelyek egymás ellen konkurálva folyamatos árletörő hatással – ez persze jó a fogyasztónak – akcióznak, és ezzel tönkreteszik mondjuk a hazai termelést, ez viszont nem jó, tehát van egy szintje ennek a dolognak...

– De ha van mondjuk van Karcagon hat-hét kiskereskedelmi lánc, és ezek versenyeznek egymással, hogy a fogyasztót magukhoz csábítsák, például különböző akciókkal, leárazásokkal, miért lehet azt mondani, hogy ami jó a fogyasztónak, az nem jó a termelőnek? Miért hátrányos az, hogy verseny van?

– A dolog abból a szempontból indifferens, hogy van-e akció. Az akció jó a fogyasztónak, és jó a fogyasztásnak, tehát nagyon fontos, hogy minden fogyasztói akció kedvez a fogyasztásnövekedésnek…

– Így van, hát mert többet is lehet eladni így abból az áruból!

– Így van. Bolgár úr, a kérdés az, ki viseli ennek a költségét, tehát abban a pillanatban, hogy a kereskedő azt mondja, holnaptól akciózok, és hozz be háromszáz forinttal olcsóbban a tőkehúst, akkor én viselem a költségét! Azt mondja, hogy ő a saját kereskedelmi büdzséjéből viseli, akkor az az ő marketingköltsége, ha utána azt mondja, hogy ő viseli, de én fizetem, mint beszállító, a marketingköltséget, megint az én költségem! Na most a magyar kiskereskedelmi hálózatok kilencvenkilenc százaléka azt mondja, hogy úgy akciózik, hogy azt a beszállító költségére akciózza, magyarul nekünk kell viselni az akciót!

– És ha mondjuk más kezekbe kerülnének ezek a kereskedelmi láncok, úgy gondolja, hogy azok nem a beszállító költségére próbálkoznának? Hát miért különbözne a kereskedői mentalitása az egyik láncnak a másikétól?

– Hát nézze, Bolgár úr, ha most én azt mondom, hogy a Tescónak az adózott jövedelme, vagy bármely Auchannak, vagy bármely magyar vagy nem magyar láncnak X százmilliárd, X tízmilliárd és mondjuk a magyar sertéságazat vesztesége pedig X milliárd, akkor nagyjából látható, hogy összességében ezt a nyereséget mi finanszíroztuk az akciókkal. És nem csak mi, más magyar beszállítók is...

– Azért nincs X százmilliárdos nyeresége egyiknek sem, sőt ha jól olvastam, talán a legnagyobb láncok tavaly még veszteséget is kénytelenek voltak a rendkívüli adó után elkönyvelni.

– Jól van, azért legyünk óvatosak, hogy mi a veszteség és mi a nyereség, mert azért milliárdos áruházláncok veszteségből nem tudnak felépíteni újabbakat és újabbakat, de én nem vagyok láncellenes, tehát félreértés ne essék, egy egészséges egyensúly kell! Még egyszer mondom, az akció jó, mert akkor fogy az áru, kérdés, hogy osztódik meg ennek a költsége a beszállító és a kereskedő között.

– De ezen egy pláza… nem jó ez a plázastop, szóval egy ilyen építési stoppal lehetne segíteni, vagy inkább azzal, hogy például a magyar beszállítók igyekeznének valamilyen érdekszövetségekbe, értékesítési szövetségekbe tömörülni, hogy kellő erőt képviseljenek, hogy megfelelő mennyiségű áruval ők tudjanak nyomást gyakorolni a vevőkre?

– Bolgár úr, ez az a helyzet, hogy az Európai Unió miatt nem megy, tehát mi összeálltunk százan sertéstartók, Dániából be fogják hozni a sertéshúst három hétig, és mi itt fogunk röfögtetni az ólakban, tehát igazából ez nem megy. Valahol egy egészséges társadalmi egyensúly kell ehhez, meg kell egyeznünk a kereskedőkkel, a tőketársakkal, nekünk is nyereséget kell termelni, nekik is, és a fogyasztónak is jól kell járnia, tehát valamilyen megoldás kell. A világon mindenhol keresik erre a megoldást, mert a tőkekoncentráció eredményez egy ilyen felbomlást, egy ilyen túlsúlyt, hogy azt mondja a beszállítónak a kereskedő, hogy most akciózunk, de a te károdra, és ha én nem vagyok benne, akkor a másik tíz kárára akciózik, és lassan csökken a belföldi beszállítás, aztán akciózik tovább a külföldi beszállítással, aztán nem tudom mi lesz. Olyan ez, mint a pók meg a légy esete, előbb-utóbb mindenképp kiszívják az erőt, és aztán a fogyasztó ott marad egy hatszáz forintos növényiolaj-árral, de hát most ebbe ne menjünk bele...

– De érdemes bármibe belemenni. Nekem meg az jutott eszembe, hogy Csaba László, az ismert közgazdász mondta valahol egy előadásában tegnap, hogy annak véget kell vetni, bármennyire szép hagyományai is vannak Európában, hogy egy szarvasmarhára négyszer akkora támogatás jut Európában, mint egy tudományos kutatóra. Ez fenntarthatatlan és ez gazdaság katasztrófához vezet.

– Hát Bolgár úr, nézze, ugye én az az állattartó vagyok, aki a sertésnél kisebb meg nagyobb állatokkal nemigen foglalkozik, tehát innentől kezdve a szarvasmarha-támogatásokat én is ódzkodva nézem. Most éppen tizenhárom milliárd megy ki a tejiparra és a szarvasmarha ágazat támogatására...

– Bezzeg a disznókra nem!

– ...míg a szegény disznók meg ott röfögnek ötezer forintos kukoricán, és néznek ki a fejükből, tehát igazából én is ezt mondom, hogy persze, arányokat kell találni. Csaba László is egy közgazdász, úgyhogy itt agrárközgazdászokra van szükség e tekintetben, nem csak agrárosokra és nem csak közgazdászokra, és tetejében befektetők véleményére is, tetejében fogyasztók véleményére is, mert most akkor nézzük meg, hogy például ha holnap azt mondjuk, hogy ezerötszáz forint egy kiló karaj, egyébként ma láttam a CBA-ban rövidkarajt ezerötszázért, erre mindenki felszisszen, hogy hú, milyen drága!

– No és akkor elmegyek egy másik láncba, és látom olcsóbban.

– És elmegyek egy másik láncba és azt látom, hogy csak ezer. És ugye ott jön a kérdésem, hogy ez hogy lehet. Ennek ezer és persze mindenféle okai lehetnek, ezeket ne feszegessük, de talán majd a politika talál erre is megoldást, de igazából csak azt tudom mondani, hogy akkor ez négy liter gázolaj ára, akkor mi az arány?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!