Megszólalt a bírói kar

Méghozzá egyértelműen és nyíltan.
Hosszú érése volt a megszólalásnak.

Nem érezték, nem hitték el, nem akarták elhinni, hogy a bírói függetlenség felszámolását jelző vészcsengő szólalt meg, amikor Révész Máriusz az ominózus kijelentésre ragadtatta magát a parlament 2006-os bűnöket vizsgáló albizottságában. Sőt, Cserni Jánost, aki így érezte és így hitte, és ennek hangot is adott (az ügy összefoglalása és linkjei itt), fegyelmi eljárás alá vonta akkor még működő főnöke, a Fővárosi Bíróság elnöke. Nem szólaltak meg sem az albizottsági vizsgálódások, sem Cserni fegyelmijének ügyében, annak ellenére sem, hogy aki figyelemmel kísérte a bizottsági meg- (pontosabban ki-) hallgatások menetét és hangnemét hétről hétre, pontosan tudta, hogy Révész Máriusz politikus kirohanása a bírói jogsértésekről és arról, kiknek nincs helyük a bíróságon, csak a jéghegy csúcsa volt. Minden ülésen érték súlyos politikai indíttatású támadások az igazságszolgáltatás függetlenségét, amit már csak azért is tudniuk kellett volna a bíróságok vezetőinek, mert a fülük hallatára hangzottak el, hiszen maguk is ott ültek berendelt „meghallgatottként” az albizottsági üléseken.

Nem érezték, nem hitték el, nem akarták elhinni akkor sem, amikor Balsai István előállt a maga semmisségi javaslatával, azaz a 2006-os ügyekben szerintük hamis rendőri vallomásokra alapozott téves bírói döntések felülvizsgálatára vonatkozó törvénytervezetével. Pedig az aztán igazán brutális merénylet – és immár nemcsak verbális – az igazságszolgáltatás függetlensége ellen, ha a törvényhozó esetileg, konkrét ügycsoportra vonatkozóan utasítja a bíróságot saját korábbi döntéseinek felülvizsgálatára, mert a törvényhozó egyértelműen politikai megítélése szerint a döntések hamisak voltak. Nem késztette reagálásra a bírósági vezetőket az sem, hogy Balsai halovány tiltakozásukat a bírók lustaságával magyarázta1, pedig ez aztán a bíróság törvény által is védett tekintélyének vaskos rombolása.

Mert ekkor azért már volt tiltakozás, persze politikamentes. „A Legfelsőbb Bíróság elnöke felhívta a figyelmet arra: a bíróságok és az ítélkezés függetlensége olyan jogállami garancia, amelyet minden pártnak és politikusnak tiszteletben kell tartania. Az Országgyűlésnek ezért törvényalkotási munkája során a bírósági munka alapértékeit, a bizonyítékok szabad bírói mérlegelésének elvét, a jogerős ítéletek tiszteletben tartásához fűződő érdeket maradéktalanul érvényesítve kell eljárnia.” Sőt, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) szóvivője hangsúlyozta, hogy a bírósági szervezet kizárólag szakmai szempontból vizsgálódik, és távol tartja magát minden politikai vitától. Pedig nem „minden párt és politikus” támadta sorozatban a bíróságot, hanem a kormányzó Fidesz és politikusai, nem szakmailag támadta, hanem jól kiolvasható politikai érdekből és nyilvánvaló politikai szándékkal2, sőt Balsai azt sem titkolta, hogy politikai megbízatást teljesít3.

Az első igazán nagy ijedelmet a fideszes alkotmánytervezet kelthette a bírói vezetőkben, mert egy kaposvári tanácskozáson mintha már élesebben fogalmaztak volna. Azért mintha, mert ha az MTI-nek hiszünk, maradtak óvatosak, hiszen Baka András általánosságban bírált, amikor azt mondta, „az új alkotmányban nagyobb súllyal kellene szerepelnie a bírói hatalmi ágnak”, illetve hogy „nagyon fontosnak tartja, hogy a bírósági szervezet továbbra is önállóan lássa el a feladatát.” Ha a Hírszerzőt olvassuk, akkor viszont a Legfelsőbb Bíróság elnöke azt is észrevette, hogy az OIT, a bírói önigazgatás szervezete nem szerepel az alkotmánytervezetben, és az sem lehet véletlen, hogy a tervezet nem sorolja fel a bírósági szinteket. Sőt még egy értetlenkedő és neheztelő mondatot is megeresztett a Hírszerző beszámolója szerint az alkotmánytervezet készítőinek címezve: „Amikor az ügyészség minden eddiginél függetlenebb helyzetben van – és ez politikai döntés eredménye –, akkor a bíróságokat kisebb önállóság illeti meg az ügyei menedzselésében és a személyek kinevezésében?” Mindenesetre tett egy gesztust is a kormányzó hatalomnak, amikor az OIT korábbi elégtelen működését – elődjéhez, Lomnici Zoltánhoz hasonlóan – azzal magyarázta, hogy a korábbi „politika cserbenhagyta az igazságszolgáltatást, a bíróság nem kapott kellő támogatást az Országgyűléstől az ügyhátralék ledolgozásához”. Fleck Zoltán számos tanulmánya bizonyítja, hogy nem az ügyhátralék volt a legnagyobb baj az OIT működésével.

Most született meg az az állásfoglalás, amelynek talán – legyünk naivak és jóhiszeműek – meg sem kellett volna születnie, ha a magyar bíróság már az első fenyegető jelzésnél azt tette volna, ami alkotmányos kötelessége: keményen védeni a bíróságok és bírók függetlenségét. Nyíltan és egyértelműen szembeszállni minden olyan, a hatalomtól érkező véleménnyel és aktussal, amely a bíróság megregulázását, megfélemlítését, függő helyzetbe kényszerítését szolgálja. Furcsa, hogy e tekintetben a bírók sem különböznek a magyar állampolgárok óriási többségétől: amíg nincs fenyegetve egzisztenciájában, szakmai munkájában és társadalmi rangjában 228 bíró, köztük a Legfelsőbb Bíróság elnöke, addig nem akarják meghallani az intézményes politikai igazodási kényszer riasztó hangjait.

Ezúttal azonban kifogástalan a nyilatkozatuk. Nem szépítenek, nem kerülgetnek, nem tapintatoskodnak, nem beszélnek általánosságban, nem mulasztják el megnevezni a címzettet: szembeszállnak a hatalommal. „Felelőtlennek, átgondolatlannak és szakmailag megalapozatlannak tartjuk a kormányzó pártok döntését”; „A kizárólag a bírákat érintő javaslat diszkriminatív és ellentétben áll a bírók függetlenségére, jogállására, elmozdíthatatlanságára vonatkozó legalapvetőbb nemzetközi szabályokkal és elvekkel”; „méltánytalan és megalázó… az érintettekre nézve”; „Ez az indokolatlan lépés politikai szándékot sejtet. Ezt a feltételezést erősíti az Európában elsők között bevezetett bírósági önigazgatási modell felszámolására való törekvés, az a körülmény, hogy az Alaptörvény tervezete immár nem részesíti alkotmányos védelemben a bíróságok személyi kérdéseiben bírói többséggel döntő Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot”; „Ez a mostani döntés megteremti a politikai beavatkozás, a bírói függetlenség felszámolásának lehetőségét.” „Szakmailag elfogadhatatlan, morálisan vállalhatatlan lenne, ha bíróként, igazgatási vezetőként ebben a helyzetben nem emelnénk fel a szavunkat a bírósági szervezet önállóságáért, függetlenségéért, elhatárolódva minden jövőbeni politikai befolyásolástól, de kihasználva az egyetlen lehetséges és számunkra elfogadható eszközt, az ország és az Európai Unió nyilvánosságának az erejét”; „Képtelenségnek tartjuk, hogy 21 évvel a rendszerváltás után egy, az EU soros elnöki tisztét betöltő országban újra a demokrácia minimum értékeiért kell küzdenünk. Soha nem hittük volna, hogy hazánkban közösen kell kiállnunk a jogállamiság és a demokrácia alapértékeinek védelmében azokkal szemben, akik közül többen részt vettek a diktatúra lebontásában, a demokratikus államszervezet kialakításában.”

Hosszan idéztem a bírósági vezetők közleményéből, mert nemcsak a közlemény előtörténete tanulságos, hanem a mondatai és az attitűdje is iránymutató. Mindazoknak az intézményeknek és szakmai csoportoknak, amelyek még csak – képletesen – a Révész Máriusz-féle nyilatkozatnál tartanak, és bíznak benne, hogy vagy rosszul értik, amit hallanak-tapasztalnak, vagy személyes meggyőzéssel, háttéralkukkal, hallgatással jobb belátásra tudják téríteni az új államalapítókat.


Agony int he Garden (Andrea Mantegna – kb. 1460) – nationalgallery.org.uk 

Olvasom Bolgár György interjúját Sarkadi Balázs akadémikussal. Nem tudom megítélni, valóban annyira súlyos-e a helyzet, ahogyan az őssejtkutató elmondja. Hogy hosszú évek munkájával felépített kutatásokat és eredményeiket fenyegeti a teljes megsemmisülés, mert a kormány nem adja oda a korábban megítélt pénzt a folyó kutatásokra, és nem ír ki új pályázatokat sem, tehát jövőbeli kutatásoknak sincs hírük-hamvuk. Látszólag szervezeti átállás miatt. De talán fel kellene tenni a kérdést: miféle kormány az, amelyik egy évvel a hatalomra kerülése után sem volt képes az igényeinek és céljainak megfelelő szervezetet felállítani, ha már a régi, amelyik működött, nem volt jó neki. Mert ha ekkora pancser, nem lehet dolga az ország kormányzásával, és akkor tiltakozni kéne ellene. Ha meg nem pancser, hanem sumákol, mert a maga elborult „magyar gazdasági modelljéhez” söpör be minden pénzt, nemcsak a magánpénzeket, hanem a kutatásra fordítandókat is, akkor még inkább tiltakozni kellene, és nem panaszkodni és bízni. De láthatólag a magyar tudósok még tényleg Révész Máriusz-stádiumnál tartanak: „…ez volt a dolog lényege, hogy hazajöjjenek külföldről, hogy nagy tehetségű embereket itthon alkalmazzunk. Most ők is elvesztik az állásukat, és még egyszer nem fognak beugrani ebbe a buliba. Elmennek külföldre, elhelyezkednek az iparban, újra kell majd építeni mindent”, mondja Sarkadi Balázs. Bolgár György közbeveti: „Mivel a mostani kormány programjában kitüntetett helyet kap a magyar tudomány.” A válasz: „Minden kormányéban. Állandóan projekt volt ez, de egyik sem teljesítette soha. Arra sem lehet hivatkozni, hogy valamikor sokkal jobb volt. Igyekeztünk.” Hát ha a korábbi kormányok sem fizették ki az elnyert pályázati pénzeket, és nem írtak ki új pályázatokat sem, akkor minden rendben van ezzel a mondattal. De akkor mi ebben az újdonság? Miért kell nyilatkozni? Ha viszont arról van szó, hogy korábban is csak szegényesen futotta tudományos kutatásra, de az a kevés legalább biztosan és kiszámíthatóan érkezett, szemben a mostani helyzettel, akkor talán nem kéne összemosni egymástól gyökeresen eltérő kormányzati magatartásokat. Mert a szegénység és az éhhalál egyelőre még radikálisan különbözik egymástól. És ezt a mondatot is meg kellene magyarázni: „…a viszonylag jól felépült intenzív kutatási rendszerből egyszer csak kihúzták az áramot. De újra mondom, hogy ez egyáltalán nem politikai, nem pártkérdés.” Hanem milyen? Ki húzta ki az áramot az ezek szerint korábban mégiscsak jól felépült intenzív kutatási rendszerekből? Ha nem a kormány, ha nem a Fidesz?

Remélem, a tudományos szakmák is eljutnak oda, ahová a bírói vezetők – néhány tanulságos kivétellel4 – most eljutottak. Nincs más esélyük. Bár jobb lenne azt remélni, hogy nem kell kiáltványt intézniük a magyar és az európai közvéleményhez azért, hogy tenni tudják a dolgukat. De erre az elmúlt egy év kormányzati működését látva semmi esélyük. Csak a haláltusájukat hosszabbítgatják. Holott viselkedhetnének öntudatos élőkként is. Citoyen-kutatóként.

Mihancsik Zsófia                   

_____________________

1 - „Az amnesztia azokra az emberekre vonatkozik, akik elkövettek valamit, de utólag megbocsátunk neki. Akkor a bíróságnak semmit sem kéne csinálni, én megértem, hogy a bíróság is ezt favorizálná, azt olvasom a reggeli lapokban, hogy a bírók némelyike szerint ez is jó lenne. Persze hogy jó lenne, akkor nem kell dolgozni ” – mondta Balsai.

2 - Balsai István 2010 októberében ismertette részjelentését a 2006. szeptember 17. és október 24. közötti napokban a fővárosban történt rendőri intézkedésekről, valamint a politikai és büntetőjogi felelősök azonosításának vizsgálatáról. Ezzel összefüggésben akkor azt mondta, hogy az általa addig áttekintett tények, valamint a további, várható bizonyítékok törvényes alapot szolgáltatnak majd bűnügyi nyomozás elrendeléséhez Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen. (Lásd Bolgár György 2010. október 20-ai interjúját Balsai Istvánnal „a Gyurcsány őkelme elleni büntetőeljárás szükségességéről”.)

3 - „Ha Svájcban lennék képviselő és az ottani miniszterelnök kifogásolná az ottani rendőrség eljárását a Világgazdasági Fórumon, nyilván megtalálnám a megoldást ott is” – mondta Bolgár Györgynek.

4 - Lásd: Akik nem írták alá a közleményt


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!