rss      tw      fb
Keres

Ennyi az életünk



Hétfőn számolt be az MTI arról, hogy „jogerős bírósági ítélettel tizennyolc, önkormányzati bérlakásban élő család kilakoltatása válik péntektől végrehajthatóvá Zalaegerszegen; a bérlők lakásonként több mint 150 ezer forint lakbérrel és közüzemi díjjal tartoznak a város bérlakásait kezelő társaságnak. A Lakáskezelő Építőipari és Szolgáltató Kft. szerint a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása a lakáshiteleseket védi, és nem vonatkozik a lakbérrel és közüzemi díjjal tartozókra.”

Ugyancsak hétfőn este hívott fel telefonon anyám egykori szomszédja-barátnője az egyik vidéki kisvárosból. Önkormányzati panel-minilakásban lakik a 16 éves fiával, aki még iskolába jár. Sírt. Mert az önkormányzat közölte vele megmásíthatatlan döntését: vagy befizeti április 15-éig az elmaradt köztartozását, vagy megindítják ellene a kilakoltatási eljárást.

Tudom, hogy évek óta egy város környéki, élelmiszeripari terméket előállító kisüzemben dolgozik. Betanított munkás, három műszakban. Alvászavarokkal küzd, csak árnyéka önmagának. A havi nettó bére hetvenezer forint. Kilencvenezerre is felmegy, amikor – mondjuk alapanyagár-emelések előtt – a tulajdonos meghajtja a termelést: ilyenkor tizenkétóráznak, egy héten hét napig. Csakhogy az ilyen időszakok után fizetés nélküli szabadságra küldik őket, amíg a raktárkészlet el nem fogy. Az a plusz húszezer forint, mintha nem is lenne. És nincs visszabeszéd, mert a válasz ilyenkor mindig az, hogy százak várnak a kapuk előtt, akik mind az ő helyére pályáznak.

Gyakran esznek héjában sült krumplit margarinnal. Néha húst is. De a hűtőszekrény többnyire üres. A Tescóba nézelődni járnak. Végigkocsiznak a pultok előtt, és megbeszélik a fiával, mi mindent vennének, ha lenne pénzük.

A családi gazdálkodás náluk abból áll, hogy kigondolják, inkább felvágottra vagy inkább áramra ne költsenek. Esetleg a havi lakbért hagyják ki.

A korábbi, ugyanilyen szűkös években tudott egyezkedni a szocialista önkormányzattal. A mostani fideszessel nem lehet.

Így aztán felhívott engem, a távoli ismerőst, mert nincs kihez fordulnia. Százezer forint a tartozása. Ennyi az ára, hogy – egyelőre – megmaradhasson a fiával az otthonukban. Az alternatíva az utca.

Tudom, hogy nem volt könnyű döntés számára, felvenni a telefont. Egy félig-meddig idegen embertől kérni. Koldulni. Csak egy még rettenetesebb kiszolgáltatottság vehette rá a megalázó kérésre, annál is inkább, mert tudja, hogy nekem is kínosan ki van számolva a pénzem. Így aztán nekem sem volt könnyű döntés, igent mondani, noha alternatíva nélküli döntés volt.

Az ember dolgozik keményen. Abban a miliőben nőtt fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni. Az ember kapar, gyűjt, építkezik kockáról kockára. És ha nem viszi semmire az életben, akkor annyit is ér. Annak annyi az élete.”

Igen, nekünk ennyi az életünk.

(Mihancsik Zsófia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!