Paradoxon

 

A Jobbik elnöke, Vona Gábor középre pozícionálná a pártját. Nem pattogtatja a bevált jobbikos vezényszavakat, nem holokamuzik, nem hőbörög a rendért, fegyelemért, miskolci közrendvédelmi gettóért. A pártnak most lepleznie kell gyűlölködő, embertelen alapérték(telenség)eit, hogy meggyőzze a bizonytalankodókat: ők az egyetlen út, az igazság és a magyar élet. A stratégia bevált. A Jobbik 20 százalékra erősödött. Úgy tűnik tehát, sokan benyelték a cukormázas ciántablettát. Pedig egyszerű lett volna átlátni a szitán, hiszen egy évvel ezelőtt maga Vona nyilatkozta: „A tartalmi radikalizmust meg kell őrizni, a stílusbelit pedig el kell felejteni”.

Igen, a lényeg megmaradt, de nem beszélnek róla, vagy nem úgy, ahogyan eddig. Persze van olyan helyzet, mikor többet mond egy gesztus bármilyen szónál. A parlamenti képviselők hétfőn felállva tisztelegtek az elhunyt Schweizer József főrabbi emléke előtt (az MSZP javaslatára, a házelnöknek jellemzően ez eszébe sem jutott), csak egy valaki maradt ülve: Novák Előd alelnök, a párt tartalmi radikalizmusának szimbóluma. Vele üzent a Jobbik: ne féljetek, minden maradt a régi, a többi színjáték!

Vidéken ennyire sem ügyelnek a látszatra. Ott van a párt tapolcai fenegyereke, Rig Lajos, aki a saját Facebook-oldalán közzétett szövegeire sem emlékszik, ahogyan József Attila versidézeteire sem. (Ez utóbbin nem csodálkozom). De ki hiszi el, hogy kihullott az agyából az a meggyőződése, miszerint a cigányság a zsidók biológiai fegyvere?

A miskolci jobbikosok sem fogják vissza magukat, ők folyvást rendet és büntetéseket követelnek. Ez is bejön a többségnek, mert ki az az elvetemült, aki ne értene egyet azzal, hogy legyen rend, senki ne részegeskedjen, italozzon, randalírozzon az utcán. A helyi Jobbik frakcióvezetője közleményben tesz szemrehányást az önkormányzatnak, hogy nem bünteti a renitenskedőket, pedig tehetné. A honpolgár bólogat, igazat ad, egyre szimpatikusabb neki ez a hozzáállás. Végre valaki rendesen odamond meg számon kér! De másnap már nem olvassa el a hivatal válaszát, hogy tavaly 250 büntetést szabtak ki, hogy hányszor tettek feljelentést, hányan kaptak figyelmeztetést. Mi marad a fejekben? A Jobbik, az igen, az kiáll értünk. Ez ring a felszínen, amiről azt hiszik, maga a mélység. Pedig az egész átverés, mert arról szól: mindegy, igaz, vagy nem, van-e alapja, vagy nincs, nekik mutatniuk kell magukat, meggyőzni az embereket arról, hogy helyettük, értük tesznek mindent. A közgyűlésben a mélyigénytelenekről, az integráció és a segélyezés fölöslegességéről szónokolnak. Nálunk nemigen zsidóznak, cigányozni azonban permanensen, legtöbbször burkoltan, de félreérthetetlenül. Vidéken lehet, sőt, gyanúm szerint ez az ukáz. Az országgyűlésben a stílusváltás érvényes. Ott már csak a néma gesztusnak van helye.

A Jobbik vonulásos demonstrációja Horthy Miklós budapesti bevonulásának 95. évfordulója alkalmából a Bartók Béla úton tavaly novemberben – MTI/Soós Lajos


A helyi fideszes korifeusok ritkán és feltűnően óvatosan legyintenek oda, kerülik a személyeskedést, ha jobbikosról van szó. (A demokratikus ellenzék viszont szemlátomást nem érdemel kesztyűs kezet, igaz, nem is igényli). Miért ez a kíméletes bánásmód? Ahogy fönn, úgy lenn. A vidékiek nem tesznek mást, mint amit az országos vezetés diktál. Mert most még úgy kell a Fidesznek a 20 százalékra erősödő Jobbik, mint egy falat kenyér. A baloldal támogatottsága összességében hasonló, a kormánypártnak pedig az az érdeke, hogy a választópolgárok e két fő irányban szétszavazzanak. Orbán azt gondolja, az ő tábora mindenképp fix marad, így kisebbségben is kormányon maradhat – az emberi kor legvégső határáig. Észleli ő a jobbikos paradoxont, de nem érdekli. Életveszélyes játékot űz velünk a hatalomért.

 

Nagy-Korsa Judit

újságíró, az Együtt – A Korszakváltók Pártja tagja

facebook.com/nagykorsa

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal