Látlelet – kórházállapotok Nyíregyházán

 

Nem tudom eldönteni, kinek rosszabb egy ilyen járóbeteg-szakrendelőben: az orvosnak, az ápolónak, a betegnek vagy a kísérőjének. A betegnek természetesen joga van úgy érezni, hogy neki a legrosszabb, tényleg, érthetően ő többnyire csak a maga bajával van elfoglalva. Többnyire.

Látom azonban a szereplőket együtt és külön-külön is, és azt hiszem, egyiknek sem könnyű.

Iszonyú a zsúfoltság a nyíregyházi rendelőintézetben mindenütt, semmi nem emeli ki az átlagosból a gasztroenterológiát, ahol mi várakozunk. Az aznapra visszahívott páciensek fele a falat támasztja, mert szék se jut nekik, pedig van közöttük olyan, akit a vizsgálat után már hordágyon visznek, szóval előtte se lehetett valami jó kondícióban. De így se fogyatkozik a várakozók serege, még a mentők, osztályos betegszállítók is egyre újabb szabadidőruhás, pizsamás betegeket hoznak. Őket nemigen tervezhették be és hamar nyilvánvalóvá válik, hogy elsőbbségük van. Sok-sok megtört tekintetű, szenvedő ember várakozik zokszó nélkül a lepusztult „SZTK” szűk folyosóján: nincs választásuk, csak ott, az ajtó túloldalán remélhetnek – ha nem is gyógyulást, de talán a szenvedésük enyhülését egy pontosabb diagnózis, egy jól megválasztott gyógyszer segítségével. Fehér és zöld ruhás férfiak nyújtott, szapora lépésekkel jönnek-mennek a különböző helyiségek, vizsgálók, rendelők között. Olykor oldalazniuk kell a várakozók tömegében, ez utóbbiak nem tudják, melyik irányba, hová is térhetnének ki az útból, merthogy nincs út. A női személyzet mégis valósággal fut. Az én betegem, mintha a fejembe látna, közel hajolva súgja: Mitől olyan duci ez a kis nő, mikor ennyit szaladgál? És hogy bírja egyáltalán nyolc órán keresztül? Pedig nem is olyan fiatalka már.

Jelentőségteljes pillantást váltunk, amivel a teljesítménye iránti elismerésünket mutatjuk egymásnak, és hallgatunk tovább. Az én betegem a menekülés lehetőségét fontolgatja – én is a fejébe látok ám –, én meg azon lamentálok, hogy lehetnek ilyen nyomorúságosak az egészségügyi ellátás körülményei Nyíregyházán.

Néhány éve, amikor még sajtótájékoztatókra jártam „hivatalból”, és első kézből, a mindenkori illetékestől tájékozódtam, teljesen más perspektíva előtt álltunk. Egész pontosan akkor arról tájékoztattunk, hogy a Pólus-program keretében, Európai Uniós forrásból az egészségügy fejlesztésére elkülönített 85 milliárd forintos keretből a nyíregyházi Jósa András Kórház 11 milliárd 146 milliót nyert el, hogy 21. századi körülményeket teremtve Magyarország egyik legmodernebb egészségügyi intézményét építsék itt fel. Hárommilliárdot tett ki a tervekben csak az eszközbeszerzésre szánt összeg! Összességében, az akkori tulajdonos megyei önkormányzat „önerejével” együtt, a 12,3 milliárd forintos projektről azt mondták 2009-ben, hogy az NFÜ szakmai bírái a legmagasabb pontszámmal jutalmazták a szakmai tartalmat, és a legmagasabb uniós támogatást ítélték oda. Az akkori igazgató, dr. Vancsó Ágnes elmondta a sajtótájékoztatón, hogy a tervek szerint lebontanak hét régi pavilont, ezek helyén épül fel az a három tömb, amelyben összesen 27 ezer négyzetméteren helyet kap az onko-hematológia, a gasztroenterológia, az angiológia, meg még néhány olyan osztály, amit hál Istennek nem kell tudnom. De arra emlékszem, hogy a második ütem a belgyógyászat lett volna, a harmadik ütemben pedig a 14 éven aluliak gyógyításának teljes körű feltételrendszere volt tervbe véve. Tervezték a Sürgősségi Centrum megépítése is, és valósággal izgalomba jöttünk annak idején attól a gondolattól, hogy az épületegyüttes tetején helikopter-leszálló lesz a légi mentőknek.

A Jósa András tömbkórház látványterve – szon.hu


A megyei egészségügyi holding vezérigazgatója, dr. Kiss Zoltán Tamás 2009 decemberében arról biztosította a nyilvánosságot, hogy januárban kiírják a közbeszerzési eljárást, februárban bontanak, aztán pedig az első ütemet 2011 májusában már avathatjuk is! A támogatási szerződés aláírásakor a tömbkórház projekt 3. ütemének határideje 2012 augusztusa volt.

Ezek a határidők azonban villámgyorsan elfelejtődtek, a helyi médiában töretlen optimizmussal tudatták 2011 szeptemberében, hogy „ütemesen halad a grandiózus beruházás” és a megyei közgyűlés Fideszes elnöke, Seszták Oszkár azt nyilatkozta, hogy „az első építkezési ütem, azaz a bontás-közműkiváltás műszaki átadása, átvétele az előírt javításokkal együtt teljes körűen lezárult szeptemberben”. Az elsődleges nyilvánosság számára lelassult a történet, mert a 2011 decemberében keltezett hírek is csak 2012. januárra tették a kivitelező kiválasztásának időpontját, és megszülettek az első óvatos mondatok a tervdokumentáció meglehetősen összetett voltáról, a műszaki kérdések bonyolultságáról.

2010-ben ugyanis jelentős átrendeződés következett be az életünk minden területén: a választási eredményeknek megfelelően új gazdasági érdekkörök előtt nyílt szabad tér. Néhány hónappal a Budapesten felmagasztalt projekt támogatói szerződésének aláírását követően a megyebeli fenntartó nem találta elég jónak a projektben foglalkoztatott építész munkáját. Bogár László, a Nyírterv Plusz színeiben évek óta dolgozott együtt a kórházi menedzsmenttel, 2009 júliusában még újabb szerződést kötöttek vele a Sürgősségi Osztályra, majd 2010-ben hirtelen elvették tőle a feladatot, ráadásul a megyeházán. Ott, ahol szürke eminenciásként, mindenféle projektek vezetője, szakértője volt az a dr. Kovács Ferenc, aki pár hónap múlva Nyíregyháza polgármestere lett. Bogár László akkor nagyon nem értette, miért van jelen azon a megbeszélésen a későbbi polgármester, ahol Seszták Oszkár közgyűlési elnök kifejezésre juttatta elégedetlenségét, és szerződést bontott. Amikor  Bogár cége, a Nyírterv Plusz helyébe a Fatum Property Kft. lépett, azért már kapizsgálta az összefüggést. Bogár László nem jutott a pénzéhez, ráadásul a kivitelezés előrehaladtával a Fatum sajátjaként fejlesztette tovább a Bogár László által jegyzett tervdokumentációt. Bogár perelt, de hogy az ügyben mikor születhet bírósági ítélet, az sok mindentől függ. Néhány éve a Fatum Property egyébként nagyon otthon van Nyíregyházán, ők nyerték az Agora projekt tervezési munkáit, tehát a Bán Ferenc nevéhez fűződő, egyedülálló művelődési központ rekonstrukcióját, a Sóstó fejlesztési projektet, meg amit csak meghirdettek a szabolcsi megyeszékhelyen. A tervezőcseréről csak a lényeg nem derült ki eddig: amire a Nyírterv-Plusz 252 millióért szerződött, az a Fatumnál 626 millió lett!

De nem csak ez a történet lassította a tömbkórház-projektet Nyíregyházán. 2012 februárjában futótűzként terjedt a hír a városban, hogy a Készenléti Rendőrség letartóztatta dr. Kiss Zoltán Tamást, az Egészségügyi Holding vezérigazgatóját. Ekkoriban már nem kaptam meghívókat sajtótájékoztatókra, de azért tudom, hogy a szóvivői tájékoztatás szerint azért történt a letartóztatás, mert megalapozottan gyanúsították folytatólagosan, nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével – ez a hivatalos megfogalmazása az 50 és 500 millió közti csínynek (2-8 év közötti büntetés valószínűsíthető). Egyes értelmezések szerint ez akkor valami Fideszes torzsalkodás következménye volt, két koncepció egymásnak feszülése az új egészségpolitikában, de az is biztos, hogy dr. Helmeczy László, a megyei közgyűlésben helyet foglaló kevés ellenzéki képviselő egyike kíméletlen harcot folytatott a kórházi menedzsment nagyvonalú gazdálkodása ellen, tehát annyira nem volt meglepő, hogy a kórházban előbb-utóbb valaki csuklóján bilincs kattan. Az biztos, hogy amíg készenléti rendőrök, majd nyomozók adták egymásnak a kilincset a kórházban, és az volt a fő kérdés, hogy meddig hosszabbítják az előzetest, nem nagyon lehetett haladni a tömbkórház-projekttel.

Már 2012 nyaránál jártunk, amikor újabb fordulatként megtudhattuk, hogy az időközben 27 százalékra emelt áfa meg a forint–euró-árfolyamváltozások miatt közel 3 milliárd hiányzik a tömbkórház-projekt költségvetéséből. Már avatni kellett volna az új épületeket, amikor a kormány döntött a plusztámogatásról, így 2012 novemberében a Jósa András Oktatókórházat működtető megyei Egészségügyi Holding vezérigazgatója, Mangol Csilla 14,4 milliárd forintot emlegetve mutatta be a 27 ezer négyzetméteren megvalósuló, 3 épületből álló tömbkórház koncepcióját, tudatva, hogy 2014 második felében befejeződik a Pólus-program Nyíregyházán. (A 2013. augusztus 21-én, a Magyar Építők Zrt.-vel aláírt szerződés szerint 2014. május 21-e, október 21-e és december 21-e volt a három ütem határideje.)

Tegnap hallottam egy ismerőstől, hogy Mangol Csillát menesztették a vezérigazgatói tisztégből. A kórház területén javában tart az építkezés, a három tömb egyike sem készült el úgy, hogy abban gyógyító munka folyhatna, az onkológiát látszólag átadták, de az osztály a szülészeti tömbben működik. Még a minap is az Aldi melletti réten landolt a mentőhelikopter. Egy másik nyíregyházi ismerős meg azt mesélte, hogy dr. Kiss Zoltán Tamás cége Veszprém városával szerződött az ügyeletre, de ott a képviselőtestületben valaki kicsit kiakadt, és azt kérdezte, arról a Kiss Zoltán Tamásról van-e szó, aki ellen Nyíregyházán 3 éve folyik az eljárás.

Ülünk a koszvadt folyosón, a zsúfoltság csak nem szűnik, úgy érezzük mind, hogy az önfegyelem bajnokai vagyunk. És tényleg. Akkor is, amikor kijön a főorvosnő a küszöbre, hogy újabb beteget szólítson, s látva a sokaságot, kifakad, hogy ő legszívesebben a saját visszarendelt betegeivel foglalkozna. Aztán megadóan olvassa a következő nevet. Kerekesszékben ülő, pizsamás férfi nyújtja a kezét a fal mellől, ahova a betegszállító parkolta le vagy egy órája. A főorvosnő mintha fújt volna egy nagyot, a papírokat a férfi ölébe ejtette, majd megragadta a kerekesszék fogóját, kicsit nekifeszült, és rutinosan áttolta a rendelő küszöbén.

 

Veszprémi Erzsébet újságíró

(Beszéde a Szolidaritás demonstrációján 2013-ban és díjnyertes műsora 2008-ból)

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal