Megszűnik a Galamus-csoport, marad a Galamus honlap
- Részletek
- Mihancsik Zsófia
- 2014. máj. 05. hétfő, 06:12
- Mihancsik Zsófia
Megszűnik a Galamus-csoport. Így döntött a csoport. Marad a Galamus honlap, erősen megcsonkított formában, pusztán véleményközlő oldalként. Így döntöttem én, a többiek hozzájárulásával, de őszintén szólva nem azért, mert tényleg nagyon nehéz megválni ettől a kínkeserves munkával és körülmények közt négy és fél évig fenntartott szellemi gyerektől, hanem mert mások, szerzőink és olvasóink, velünk ellentétben, fontosnak tartják, hogy legalább véleményközlő fórumként megmaradjon.
Május végéig lesznek hazai, külföldi és sporthírek, nem lesz könyv- és folyóirat-ajánlónk, és ma közlünk utoljára olvasói leveleket (lásd ehhez Kelemen László javaslatát), de természetesen a Facebookon továbbra is lehet véleményezni a véleményeket. Nem csinálok-szerkesztek kiemelt híreket sem (ez már több mint egy hónapja így van). Négy és fél év után újra és újra összefoglalni Orbán és a társai napi hazugságait, kiemelni belőlük ugyanazokat az emberhez méltatlan beszédfordulatokat, összegyűjteni a hatalmi visszaéléseknek, az ország lerablásának újabb és újabb bizonyítékait, nincs értelme. Mindent tudunk róluk. Nincs értelme újra nap mint nap megmutatni, miféle szellemi-erkölcsi-kulturális mélyrepülés az, amelyben élünk, mert tudjuk. Az a harminc-negyvenezer ember, aki így négy és félév után a Galamust jobb napokon olvassa, tudja, és ők sajnos tényleg zárvány ebben az országban.
Ami megmarad: a nagy és kis véleményírások (a középső cikkek és a napi apró), és amíg Horváth Júlia hajlandó a külföldi cikkeket fordítani, én hajlandó vagyok azokat is megszerkeszteni.
Nem fogom újra részletesen elmondani – minden Galamus-születésnapon és a pénztelenség keserűségében született írásomban elmondtam –, hogy abban a reményben és feltevésben kezdtük el a Galamust, hogy bármilyen mélyre süllyedt a magyar közélet, szuverén emberek értelmes érvelő, elemző hangjára és szakmai színvonalra még mindig szükség van ebben az országban. Nincs. Azok a fórumok sem ebből élnek, ahol ezek a hangok és szakmai normák még ma is jelen vannak. Nálunk viszont semmi más nem volt és nincs, mert egy ilyen portál fejlesztésében, olvasók és szükségletek hiányában, rajtunk kívül senki sem látott fantáziát. Így aztán egy arasznyit sem bővültünk, sem a tartalom, sem a szerkesztőség, azaz mind a mai napig az én nyakamban van minden szerkesztői munka. És ha már az írásnak nem látom értelmét, annak végképp nem, hogy továbbra is az egész életemet felfalja egy ilyen végső soron kudarcos kísérlet.
Mert az írásnak én sem látom értelmét. A választás óta mindössze három rövid cikk megírására tudtam rávenni magam.
Nem írtam meg, hogy minden közfunkcióra méltatlan az a miniszterelnök, aki kikényszeríti a maga idióta szobrát, amely ellen január óta (!) emberek meghatározó csoportjai tiltakoznak, és ha egyáltalán arra méltatja a népét, hogy <a "images/stories/morkfiles/zwz6nl_140505_2107_orban_levele_szoborugyben.pdf">szóba álljon vele, ezt csak általa embernek tekintett értelmiségieknek írt levélben teszi.
Nem írtam meg, hogy gyalázatos dolognak, sőt, ennél rosszabb, mintaadó, mert vezető értelmiségiektől származó szolgalelkűségnek tartom, hogy a Holokauszt Múzeum kuratóriumi elnöke csakúgy, mint az ELTE rektora és vezetése képes volt és képes legitimálni azt az embert, akit a mindenevő hatalom a történelem-átértelmező intézet élére kinevezett, és aki a főigazgatói pályafutását egy olyan történelem-átértelmezéssel kezdte, amely ellen megint csak számos meghatározó társadalmi és szakmai csoport tiltakozott.
Nem írtam meg (ezredszer), hogy micsoda ország az, amely megengedi, hogy a gyulai bíróság elképesztő ítélete és még elképesztőbb indoklása miatti felháborodást (arról az ítéletről van szó, amellyel a bíróság elutasította a Szebb Jövőért egyesület feloszlatása iránti kérelmet) „zsidóbűnözés” címszóval tárgyalja az újnáci honlap.
Viszont legalább Andor Mihály feltette helyettem a kérdést: mit keres egy külföldi állam zászlója a budapesti Szabadság téren és az Élet Menetén. (Sajnálom, hogy az olvasók többsége nekiesett Andor Mihálynak, mert nem érti, hogy aki ebben az állampolgári közösségben él, az ettől az államtól kell hogy követelje a jogai garanciáit. És ennek semmi köze ahhoz, hogy az adott állammal miben és mikor vagyunk szolidárisak.)
Bauer Tamás leírta helyettem, miért hatalmas és ostoba tévedés vitapartnernek tekinteni a Jobbikot (cáfolni folyamatosan és úton útfélen a nézeteit: azt igen!). Én viszont nem írtam meg, hogy Franciaországban, a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” szülőhazájában egyöntetű helyeslés fogadta, amikor kilencvenes évek elején Anne Sinclair (akkor a híres 7/7 című vasárnap esti politikai beszélgetőműsor riportere, ma a Huffington Post portál francia nyelvű változatának főszerkesztője) a legnézettebb francia magáncsatornán, a TF1-en bejelentette, hogy márpedig a szélsőséges politikus, Jean-Marie Le Pen az ő műsorában nem fog beszélni. Róla mindent, vele semmit. Ma Magyarországon a nemzetinek nevezett választási bizottság (meg persze a Kúria) a jogegyenlőségre hivatkozva elmarasztalhat egy magáncsatornát azért, mert nem ad szót az újnáciknak. Pedig milyen értelmes választási vitát lehetett volna folytatni arról, hogy a bérrabtartás lehetőségeit kihasználva Szibériába kell-e szállítani a cigányokat!
Nem írtam egy sort sem arról, noha korábban megígértem, hogy szerintem miféle tragikus hibákat követtek el a demokratikus ellenzék pártjai, és milyen hihetetlen vaksággal folytatják vagy tesznek úgy, mintha módosítanák ugyanezt a politikát. Nem írtam meg, mert fenntartom a véleményemet, hogy „nem tudok elképzelni olyan ellenzéki bűnt, amelyik ennek a rettenetes országrontó pártnak és beteg lelkű vezérének akár csak a kicsinyke arányú győzelmét is indokolta volna”. És mivel, sokakkal ellentétben, mi sohasem párttanácsadással, pláne nem pártszolgálattal foglalkoztunk, fölöslegesnek tartom, arról győzködni a szavazástól távolmaradó vagy óriási tömegben a saját szolgaságuk fenntartására szavazó polgártársaimat, hol, miért, hogyan és mire kellene rákényszeríteni az ellenzéki politikusokat, ha hatékony és értelmes politikai képviseletet akarnak maguknak. Egyáltalán: ha politikai képviseletet akarnak maguknak. Igaz, megírtam egy hosszabb elemzésben azt is, mit gondolok a választás után kialakult helyzetről, de kidobtam, mert Ripp Zoltán sokkal pontosabban és hasonló keserűséggel mondta el, helyettem is, hová jutottunk.
Nem írtam meg azt sem, hogyan teszik tönkre a magyar nyilvánosságot szakmailag, szellemileg és erkölcsileg – és most, elnézést kérek, stílust és gondolkodásmódot fogok utánozni, mert ha bárkit meg lehet bélyegezni az életkora alapján, akkor bizony meg lehet a testmérete alapján is – azok a törpe seggdugacsok, jelentéktelen senkik, akik a felszínt kaparászva kutatnak a napi kihánynivaló epe után, mert a dajkaszervezetükben, a Fideszben egy életre megtanulták, hogy minden valós problémának csak a mások megsemmisítésére alkalmas élét kell keresni, azt viszont kitartóan. Ha másként nem megy, elég csak „lebácsizni” a náluk alig hét évvel idősebb kollégát, aki, velük ellentétben, nemcsak teljes méretű férfiember, hanem a szakma egyik kiválósága is. A mélynövésű egyed „siratóasszonyoknak”, a kurucinfo meg „ajvékórusnak” nevezi a „libsiket” – szép összhang. (Stílus- és gondolkodásmód-utánzat vége.) Nem írtam meg, mert az a mélységes cinizmus és nihilizmus, amellyel az óriásportálok naponta elöntik az agyakat, már régen kitermelte a maga óriás olvasótáborát, és ezzel egyben a Fidesz és Jobbik verhetetlenségébe is jócskán besegített. Akik még a saját híreik és a saját minőségi elemzéseik tartalmát is képesek a címadásukkal meghamisítani, hogy a politikusok napi kötelező és egyöntetű leszólása rendben meglegyen, azok csak az undorra és a zsigeri reakciók kiélésére szoktatják az olvasóikat, sohasem értésre, állampolgári aktivitásra és önszerveződésre. Orbán legfőbb fegyvere is ez a választók manipulálásában. Ebben a dömpingben reménytelen más hangon beszélni.
Lehet, hogy egyszer majd nem így lesz, de az nagyon-nagyon soká lesz. Majd akkor, ha a ki tudja, hányadik generációban – mert a maiak tömegeit elsősorban Orbán, a Jobbik meg a cinizmus nevelte – megszületik az igény, hogy kikérje magának ezt a szemétdombot, amelyen élni kényszerítik.
De. Mivel ez az én véleményem és alapérzésem – és ha a csoporttagok írásait elolvassák, látják, hogy egymástól függetlenül szinte mindannyian erre jutottunk –, méltányolom, hogy másokban még mindig van energia és elszánás arra, hogy nyilvánosan is gondolkozzanak és értelmezzenek. Ezért döntöttünk úgy, hogy a Galamust nem szüntetjük meg teljesen, ezért vállaltam el, hogy a Galamusnak szánt írásokat továbbra is megszerkesztem. Én sem állítom, hogy soha többé nem fogok írni, de pusztán azért, hogy a Galamus nevű, napi frissítésű véleményoldalon legyen új véleménycikk, egészen biztosan nem.
Egyszóval kérem, ezentúl tekintsék véleményoldalnak a Galamust (ennek megfelelően fogjuk átalakítani a honlapot is, de ez időbe telik), amely nem biztos, hogy naponta frissül. És ha úgy alakul, hogy már hetente sem, akkor a Galamus-csoport megmarad egy négy és féléves, kudarcra ítélt kísérlet archívumának és egy nyomorult, bár harcias időszak lenyomatának.