Egy ember Európából




Eljött Budapestre egy ember Európából. Békéről és gyarapodásról beszélt. Igazságról. Bizalomról. És szabadságról.


És ezeket az értékeket Orbán Viktorhoz és a Fideszhez társította.


Ahhoz az Orbánhoz, aki ezt az országot lassan két évtizede fosztja meg a belső békének még a lehetőségétől is, aki saját korlátlan hatalma és bagázsának gyarapodása érdekében szegénységbe és reménytelenségbe lökte magyarok millióit, akinek igaz szó évtizedek óta nem hagyta el a száját, az igazságérzet meg utoljára boldogult ifjúkorában szerepelt az érzelmi háztartásában (talán).


Bizalomról beszélt, miközben azt az Orbánt dicsérte, aki honfitársai millióinak bizalmával élt vissza, ahányszor csak úgy kívánták az érdekei (azaz szinte folyamatosan). És szabadságról beszélt egy olyan országban, ahol az utóbbi négy évben egy egész társadalom vált a hatalomnak kiszolgáltatott páriává, ahol a jogot a polgárok elnyomására használja a miniszterelnök meg a pártja által megszállt állam- és törvényhozói hatalom, ahol a szabadság lassan csak a kivándorlás szabadságát jelenti, mert aki marad, az vagy fél, és szemlesütve éli az életét, vagy beáll a hatalom nagyhangú, agresszív és kíméletlen kiszolgálójának.


Ez az ember Európából a magyarokhoz beszélt. „Kedves magyarok!” – így szólította meg azt a tömeget, amelyet Fritz Tamás CÖF-alapító, Stefka István, a szélsőjobboldali Magyar Hírlap főszerkesztője, Széles Gábor vállalkozó, két szélsőjobboldali fórum tulajdonosa, Csizmadia László, a százmilliók (?) fölött rendelkező Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, Kerényi Imre lelkes miniszterelnöki tanácsadó, az alkotmányasztala és számos más zseniális ötlet szülőatyja vezetett (plusz Bencsik és Bayer). Mi, sok millióan, akik otthon kushadtunk a tévé előtt, néztük ezt a kétségbeejtő szemfényvesztést, és talán ma kimegyünk az ellenzéki demonstrációra, meg azok, akik se nem békemenetesek, se nem aktív ellenzéki demonstrálók, és még maguk sem tudják, jövő vasárnap elmennek-e egyáltalán szavazni, mert elegük van az állandó protesztszavazásból, abból, hogy itt szavazni mindig valaki ellen, és sohasem valaki mellett lehet csak – mi, a maradék, az Európából jött ember szerint nem tartoztunk bele a „magyarok” kategóriájába.


Ez a jeles európai maga is úgy véli, mint szívbéli barátja, Viktor Orban, hogy aki az ő táborának egyik vezetőjét támadja, az Magyarországot támadja (érthető persze, ha az országlakó „magyarok” kategóriájába szerinte is csak Orbán meg a békemenetesek tartoznak bele). Úgy véli, hogy a világ egyetlen értelmes felosztása a jobb- meg a baloldaliság alapján végezhető el (noha a jobboldalt tapintatosan néppártnak nevezi), így aztán aki az ő fészekalját támadja, az csak magyar és európai baloldali lehet (a békemenetes magyarok itt lelkes füttyszóval adtak hangot egyfelől az egyetértésüknek, másfelől az utálatuknak, mert a békébe és a szabadságba náluk nem tartozik bele más világnézetek és vélemények eltűrése). Ez a köpcös európai úr nem hallott még elvi vitáról, nézetkülönbségről, szakmai bírálatról, egyáltalán arról, hogy vannak a világban olyan meggyőződések és elképzelések, amelyek nem komcsiságból és nem merő gonoszságból nem egyeznek az övéikkel.


Ez az Európából érkezett ember a francia Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke, aki szinte extázisban lépett fel a békemenetes, óriási Szűz Mária-portréval díszített nemzeti zászlókat lengető magyarok színe előtt, hogy arra biztassa őket, szavazzák meg Orbán Viktornak „azt a parlamenti többséget, amelyre szüksége van”.



MTI/Szigetváry Zsolt

És úgy tett, mintha a saját pártcsaládjában, az Európai Néppártban csupa hozzá hasonló ember ülne, aki a világot csak pártlogikák alapján tudja elképzelni. Mintha az Európai Néppártban nem okozna állandó és komoly konfliktusokat az az Orbán Viktor, aki mindannak az ellenkezőjét testesíti meg, ami Európa. Aki a saját szűkös lehetőségeihez képest (mert ő meg Európában számít páriának) ott lázít az európaiság ellen, ahol még egyáltalán hajlandók meghallgatni. Aki mindent megtesz azért, hogy Európát, az értékrendjét, a demokráciáját, a magatartásait és gondolkodásmódjait kiforgassa a sarkaiból. Mi több, Daul úr képes volt Orbánt együtt emlegetni Angela Merkellel, akit nagyjából olyan távolság választ el a „magyarok” vezérétől, mint az Orbán által tönkrevágott magyar gazdaságot és hétköznapi kultúrát a némettől.


Az Európából érkezett úr rövid tündöklés után így búcsúzott a Hősök terén összesereglett Magyarországtól: „Hajrá magyajok, hajrá Fidesz, hajrá Orbán”, és dundi kacsójával csókot dobott a tömegnek.


És mi azzal a hervasztó érzéssel álltunk fel a tévé elől, hogy sajnos Európának is van bőven szégyellnivalója.