Két megjegyzés: Áder politikai nemzete; Az Európai Rabbinikus Központ tévedése

Részletek
Mihancsik Zsófia
2014. február 12. szerda, 06:24
Mihancsik Zsófia



Áder politikai nemzete

 

Még mielőtt elájulnánk, ahogy a svédek elájultak Áder köztársasági elnök nyilatkozatától, amelyet január 26-án, a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából adott ki: vannak a nyilatkozatban valóban fontos mondatok, szép mondatok, felelősségvállaló mondatok. De szerepel benne ez a mondat is: „A magyar zsidók tragédiája egész politikai nemzetünk fájdalma és pótolhatatlan vesztesége.”

 

Politikai nemzetünké.

 

Nem tudom, tudja-e Áder, mit mondott, de akik írták a nyilatkozatot, azok egészen biztosan tudták.

 

Az ő felfogásukban ugyanis a magyar nemzet etnikai fogalom. A magyar etnikai alapon vált Orbán akaratából „világnemzetté”, az új állampolgárság csak az etnikai hovatartozás politikai leképeződése. Magyar az, aki beleszületik a turulba, „akár csak a nyelvünkbe és a történelmünkbe. Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik. Onnantól, hogy magyarként világra jövünk, a mi hét törzsünk köt vérszövetséget, a mi Szent István királyunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál, a turulmadár pedig a mi, a most élő, a már meghalt és az ezután megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe.”

 

A zsidó identitású emberek ebbe az etnikai nemzetfogalomba semmiképp sem tartozhatnak bele. Ezért beszél Orbán „velünk élő zsidó honfitársainkról”, ezért mondja azt, hogy „mi, magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat”. Vagyis aki vér szerint nem „magyar”, nem lehet a nemzet része. Így, minden jelző és megszorítás nélkül. Azok sem, akiket ez a felfogás a zsidókhoz sorol ugyan, de csak magyar identitásuk van, sem kulturális, sem vallási értelemben nem gondolnak magukra zsidóként. Az Orbán-féle etnikai nemzetfogalom azzal, hogy kirekeszt, ezeket az embereket is, akaratuk ellenére, elkülöníti, zsidónak bélyegzi. Ők is legfeljebb védelemre szoruló, velünk élő kisebbség lehetnek. Sajnálatos probléma, hogy éppen az etnikai nemzetfogalom állami sulykolásával megerősödött magyar nacionalisták, magyar antiszemiták, harcos magyar keresztények ellen kéne megvédeni őket.

 

Ha egy nemzet ténylegesen, struktúráját tekintve is köztársaság alapú politikai nemzet, akkor Radnóti Miklós például, aki sohasem akart semmilyen értelemben zsidó lenni, egészen biztosan a magyar nemzet egyik nagy költője lenne. De Orbánék kulturális nemzetfogalma is az etnikai nemzetfogalom derivátuma. Elég csak megnézni az állami televízió műsorát, ahol burjánzik az egyedül autentikusnak tekintett magyar népi tradíció, a néptánc, a néphagyomány, a népi életmód, a népies beszédmód, ahol a mai Magyarország problémáit is lebutított „népies” szinten tárgyalják meg. A „magaskultúrának”, a modern magyar kultúrának és gondolkodásnak, annak a sokszínű „vegyesfelvágottnak”, amelyet József Attilától Dériig, Esterházytól Jancsóig sok-sok kiemelkedő magyar író, művész és értelmiségi hozott létre, nyoma sincs. A magyar magaskultúra a Fidesz-érában Tormay, Nyirő, Wass Albert felségterülete és színvonala. Azoké a betűvetőké, akik az etnikai nemzetet és a vele járó kirekesztést „művekbe” foglalták.

 

Végül: a magyar etnikai nemzet – és Orbán – állama „keresztény” állam, legalábbis ekként nevezni meg magát. Márpedig a keresztény állam legfeljebb megtűri az uralma alatt élő másvallásúakat. Elnevezi őket „Zsidó Közösségi Kerekasztalnak”, és ekként tárgyal velük – vagy tesz úgy, mintha tárgyalna. A „bevett” keresztény egyházakat nem különbözteti meg, nincs „Katolikus”, „Református” Közösségi Kerekasztal, és végképp nincs kerekasztaluk a vallástalan magyar polgároknak. „Zsidó Közösségi Kerekasztalra” is azért lett szükség – 2011-ben Orbán hozta létre egy kormányhatározattal, hogy „platformot biztosítson a hazai zsidó szervezetek és a kormány közötti párbeszédre” –, mert a keresztény-etnikai alapon álló magyar állam ahol lehet, sérti a zsidókat. Nem a zsidók „érdekeit”, hanem őket az önérzetükben, értékeikben, történetükben (lépten-nyomon sérti persze a saját nem zsidó identitású polgárait is, de az őket képviselő szervezeteket felszámolta, megvette, megfélemlítette).

 

A politikai nemzet – amiről Áder beszél – csak ennek tükrében érthető meg. Az ő nemzetfogalmukhoz képest, amely egyértelműen etnikai, ez leszűkítő értelmezés. Holott a politikai nemzet maga a modern nemzetközösség, a köztársasági államforma: az azonos területen, egy állam fennhatósága alatt élő, jogokkal és kötelezettségekkel felruházott, egymással szolidáris állampolgárok közössége. Amelybe nemcsak beleszületik az ember, hanem választja, ha úgy dönt, hogy itt él, itt adózik, itt próbál befolyást gyakorolni a saját életére és a polgártársaiéra. Az ország polgárai sokféle kisközösséghez tartoznak, sokféleképpen gondolkoznak, sokféle érdek szabdalja őket, de végső soron együtt sírnak-nevetnek, közös a felelősségük azért, amit az országukkal tesznek. Együttnevetés persze régen volt errefelé. Ahogy modern politikai nemzetfogalom is.

 

De nem akarok igazságtalan lenni Áder Jánossal és a beszédíróival szemben. Előfordulhat ugyanis, hogy ezúttal nem Orbán etnikai nemzetfogalmához igazodtak. Lehet, hogy azért használták a politikai nemzet – tehát az állampolgári közösség – fogalmát a jelző nélküli nemzetfogalom helyett, mert tudomásul vették, hogy a zsidó vallási szervezet, a Mazsihisz sem keresztény-zsidó együttélésről, hanem „magyar-zsidó együttélésről” beszél. Ha ők is így különböztetnek, akkor a magyart és a zsidót valóban csak a politikai nemzet fogalma egyesíti. De akkor sajnos Orbán is helyesen fogalmazott, amikor a velünk élő zsidó honfitársainkról beszélt. Legalábbis a Mazsihisz ízlése szerint helyesen. Én például mindig tiltakozni fogok ellene.

 

Az Európai Rabbik Tanácsának ülése – forrás: Európai Rabbinikus Központ



Az Európai Rabbinikus Központ tévedése

 

Február 5-én közöltük az Európai Zsidó Sajtóügynökség Több száz rabbi gyűlik össze Budapesten az országban újjáéledt antiszemitizmus elleni harc részeként című jelentését arról, hogy az Európai Rabbinikus Központ (ERK) úgy döntött, „a Magyarországon újjáéledt antiszemitizmus elleni tiltakozás és harc részeként” kétévenként tartott közgyűlését Budapesten rendezi meg március 24–25-én, amelyre Európa minden részéből rabbik százai érkeznek majd.

 

Nem tartom jónak, sőt kifejezetten ártalmasnak tartom, hogy egy európai vallási szervezet a választások előtt másfél héttel demonstratívan megjelenik a magyar fővárosban, bármi legyen is a célja. Az sem tetszene, ha a „keresztény” állam kormányának támogatására a Vatikán demonstratíve vörösruhás bíborosok tömegét küldené Budapestre (a Vatikán nem tenne ilyet). Sőt, a választások előtt másfél héttel megrendezett konferenciát kifejezetten kontraproduktívnak tartom, mert nem a Magyarországon élő „mintegy 80 ezer zsidó” melletti kiállásról fog szólni, hanem az antiszemiták hergelésére szolgál majd. Ami csak Orbánnak és a Jobbiknak jó. Orbánnak azért, mert kormánya tagjai, akik szintén részt vesznek majd ennek a vallási szervezetnek a konferenciáján, demonstrálhatják a világ előtt, hogy milyen mélységesen ellene vannak az antiszemitizmusnak. Miközben tudják, hogy a rabbikonferencia ténye önmagában nem megfélemlíti, hanem megmozgatja az antiszemita beállítottságú szavazókat. Tudják – és akarják. Ismétlem: másfél héttel a választás előtt.

 

Még ártalmasabbnak tartom azonban az indoklást, amelyre hivatkozva a sajtóügynökség szerint az ERK úgy döntött, hogy Budapesten ülésezik. Ez így szól: „Nem könnyű Magyarországon zsidónak lenni 2014-ben. Az elmúlt néhány évben az országban jelentősen megnőtt az antiszemita incidensek száma. Rutinná lettek a súlyos gyújtogatások, erőszakos támadások és vérvádak. A konferencia célja, hogy támogatást nyújtsunk a zsidó közösségnek.”

 

Ez egyszerűen nem igaz. Nem nőtt meg jelentősen az antiszemita incidensek száma Magyarországon. És végképp nem lettek rutinná a súlyos gyújtogatások, erőszakos támadások és vérvádak. Ez hazugság, rémhírkeltés, hisztériafokozás. Iszonyú felelőtlenség.

 

Magyarországon van egy antiszemita – de elsősorban cigányellenes – párt, ráadásul a parlamentben. A cigányok zaklatására, megfélemlítésére játszik, ezt aktívan és rendszeresen űzi, de nem a zsidókéra. Tudom, hogy vannak antiszemita megjegyzései, provokációi és demonstrációi is, azonban, ha szabad ezt mondani, nem ez a fő profilja. Tudom, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amelyet az antiszemitizmus kérdésében is, mint mindenben, kizárólag a politikai haszonszerzés vezérel. Mint mindenben, ebben az ügyben is vannak szép és vonzó szólamai, hogy – elsősorban a külvilág megnyugtatására – elfedje azt a mélységes cinizmust, amellyel az ország valamennyi ügyét intézi. Ahogy ezt a problémát is. Orbán a Horthy-korszak tekintélyelvű rendszeréhez akarja visszakötni ezt az országot, azaz „politikailag is a Horthy-korszak fokozatos rehabilitációja megy végbe, és ennek komoly ára van, ha akarják, ha nem. A Horthy-érának három eszmei alapvetése volt: ebből kettő fontos nekünk, a revízió és az antiszemitizmus. És ha a Horthy-érát rehabilitálni akarjuk, nem tudjuk elkerülni, hogy ne rehabilitáljuk ezt is. Ebből következik a holokauszt relativizálása, az antiszemitizmus jelenségének lebecsülése, a nemzeti önkritika hiánya” (Gerő Andrást idéztem). Orbán tehát még ha akarna, sem tehetne mást (nem akar, mert minden látszatteremtés ellenére elvek nélkül való ember), mint hogy duplafenekű módon beszél és viselkedik az antiszemitizmus kérdésében. Emellett Orbánnak kellenek a szélsőjobboldali szavazók is, tehát a zsidókat elkülöníti a magyar nemzettől (lásd feljebb), és a németek által megszállt áldozati Magyarországnak emel emlékművet. Tisztátalan, szégyellnivaló és felháborító, amit művel, ráadásul az államhatalom csúcsáról. De ez mind együtt sem jelenti azt, hogy Budapestről olyan képzetet volna szabad kelteni, amely a hitleri Németország hajnalának Berlinjéhez hasonlatos, gyújtogatásokkal és erőszakos támadásokkal. Ez, igenis, elképesztő felelőtlenség.

 

Az Orbán-problémát pedig nem az Európai Rabbinikus Központ budapesti konferenciája fogja megoldani. Az legfeljebb elfedi. Márpedig nekünk, minden rendű és rangú, sőt „vérvonalú” magyaroknak április 6-án az Orbán-problémát kellene megoldanunk, nem a Mazsihiszét és nem az Európai Rabbinikus Közösségét. Mert ha az Orbán-problémát megoldjuk, az övék megoldásához is közelebb jutunk.