A formálódó „kiskoalícióról”



Heller Ágnes nyílt levele


Kedves Zsófi,


Olvastam Radnóti Sándorral a levélváltásotokat, számos hozzászólással egyetemben. Szeretném ehhez hozzáfűzni a gondolataimat két kérdésről. Az egyikről állandóan szó esik, a másikról soha.


Európa öt országában nagykoalíció kormányoz. Együtt kormányoznak olyan pártok, amelyek mindig versengtek egymással, s amelyek programja és eszmevilága többnyire élesen különbözik. Mégis együtt kormányoznak, mert azt akarják, hogy országuk tisztességgel kormányozható legyen. Ha azt hiszitek, hogy a német szociáldemokraták számára a koalíció problémamentes, nagyot tévedtek. Ez már csak azért sincs így, mert az előző koalíció hatására pártjuk támogatókat vesztett. Ha azt hiszitek, hogy a kereszténydemokraták boldogok, miközben számos engedményt kellett tenniük a szociálpolitikában, s miközben szocialista külügyminisztere van a kormányuknak, akkor is tévedtek. Azért szavaztak a saját pártjukra,mert nem akartak a másik pártra szavazni. Híveik mégsem jelennek meg a televízióban azért, hogy elsirassák az elmulasztott lehetőségeket vagy destruálják koalíciós kormányuk munkáját. Ilyet demokráciákban nem szokás tenni


Nos, nálunk kialakult vagy kialakulófélben van egy kiskoalíció. Azért alakult a választások előtt, mert az új választási törvény erre kényszerítette a benne résztvevő pártokat. A kiskoalícióban részt vevő pártok programjai eltérnek egymástól, ahogy eszmeviláguk is, bár semmiképpen nem jobban, inkább kevésbé, mint az európai nagykoalíciós pártok esetében. Jobbnak látnám persze a választás előtti kiskoalíció kiszélesítését (például én bevenném a MoMá-t), de támogatásomat ettől függővé nem tenném. Nem az értelmiség határoz efféle kérdésekben, hiszen a felelősséget a döntésekért nem mi viseljük, hanem a politikusok.


Abszurdnak tartom, hogy a kiskoalíció megkötése után a médiában egymás után lépnek fel a demokratikus ellenzékkel szimpatizálók csak azért, hogy siránkozzanak, legalábbis viszolyogjanak, hogy miért az, miért nem ez. Miért így, miért nem úgy. Van, aki kijelenti, hogy ezek után gázálarcban megy szavazni, mások, hogy ha nem úgy, hanem így, akkor ők el sem mennek. Ezzel azonban a demokratikus ellenzék tagjai (értelmiségiek és nem értelmiségiek egyaránt) semmi mást nem bizonyítanak, mint saját politikai éretlenségüket. Továbbá függésüket az egyes médiumoktól, amelyek a beszélgetés mellékvágányra térítésében érdekeltek.


Kósa Lajos néhány napja kijelentette, hogy ezt a kiskoalíciót az Orbán elleni gyűlölet tartja össze. Kósa úr összetéveszti a radikális kritikát a gyűlölettel. Még senkivel sem találkoztam a demokratikus ellenzékben, aki gyűlölte volna a miniszterelnököt (magamat is beleértve). Tudnék megnevezni parlamenti képviselőket, akik a nyilvánosság előtt gyakorolják a kollégáik ellen irányuló gyűlöletbeszédet, de ezek hála Istennek nem a tartoznak a kiskoalícióhoz. Ezt a kiskoalíciót valóban az Orbán-kormány politikájának és ideológiájának radikális elvetése tartja össze, de ebben nincs semmi „gyűlölet”. A radikális kritika felnyitja a szemeket, a gyűlölet ezzel szemben vakít.


A másik kérdés, az, amiről senki sem beszél, a nők helye a magyar parlamenti politikában. Úgy tűnik, hogy akármilyen lesz is az áprilisban megválasztandó magyar parlament, a női reprezentáció ügyében megint egész Európában az utolsó előttiek maradunk. Nem tudom, hogyan alakul az a bizonyos közös lista, csak felhívnám erre a politikai döntéshozók figyelmét. Ahogy a közvélemény figyelmét is. Megint csak megismételném, amit már olyan sokszor mondtam: nem az a kérdés, hogy a nők jobbak-e a férfiaknál, hiszen se nem jobbak, se nem rosszabbak. Valaha Amerikában alakult egy mozgalom ezzel a jelszóval: „nem fizetünk adót képviselet nélkül”. Nos, van egy képviselőházunk, amelyben adófizetőink fele nincs képviselve. Rendben van ez így?




Barátsággal
Ágnes



Az MTV híradója szerint itt tárgyalnak a „kiskoalícióról” – hirado.hu


Mihancsik Zsófia válasza


Kedves Ágnes,


Csak egyetlen kérdéshez: egyetértünk. Bizonyítom: „…tessék tudomásul venni, hogy Orbán leváltásának most az az ára, hogy nem válogatunk, nem méricskélünk, nem taszigálunk ki senkit. Tessék nagy levegőt venni, és beletörődni Mesterházyba, Gyurcsányba, Bajnaiba, Kunczéba, Karácsonyba vagy Juhász Péterbe, mert másként nem megy. Majd a következő, újra szabad és újra demokratikus választáson lehet szeretni kinek-kinek a sajátját és utálkozni a többiektől, de ennek az a feltétele, hogy az önkény rendszerét felszámoljuk, és újra szabad és versengő politikai rendszert vezessünk be. Most csak ennyi a feladat: megteremteni ehhez a feltételt, vagyis Orbán menesztését.” (Részlet az Iskolai magyarázat a demokratikus ellenzék lehetőségeiről című aprómból, 2013. november 27-éről.)


Az más kérdés, hogy a szocialista párttól és az elnökétől elvártam volna – elvárnám, hiszen egyelőre nincs megbízható információ arról, miben maradtak a jelenleg is tárgyaló felek –, hogy az Orbán teremtette kényszert ne használja ki a saját javára, és ne akarjon olyan listavezetőt sem állítani, akit a rendszert leváltani akaró szavazók, az a bizonyos 54 százalék, eddig sem támogattak nemhogy elegendő, de meggyőzően nagy számban sem. Ha mégis ez lesz a helyzet, nekem bizony megint fel kell vennem a szájmaszkot, noha egyszer már megfogadtam, hogy soha többé nem teszem. De tudomásul veszem, hogy nekem kell megszegnem az önmagamnak – ráadásul nyilvánosan – tett ígéretemet, mert az Orbán-féle gazságból nincs más kiút. Ám nem hiszem, hogy el kéne hallgatnom – már csak azért sem, mert valószínűleg nem vagyok egyedül a véleményemmel és a dühömmel –, hogy nem lesz könnyű, elmennem szavazni. De elmegyek, és erre biztatok mindenkit, aki hozzám hasonlóan csapdába került.


Azt pedig csak remélem, hogy a tárgyalásokról kiszivárgott hírek nem igazak, mert az nem lehet, hogy két hónappal a választás előtt azért harcol teljes erőbedobással és makacsul a Bajnai–Szigetvári–Karácsony összetételű Együtt–PM-es küldöttség, hogy a DK elnöke vagy ne legyen rajta a közös listán, vagy ha már muszáj „odaengedni” (!), akkor ne a lista harmadik helyén szerepeljen a másik két pártelnök mögött. Ekkora vakságot, akarnokságot és téves valóságértelmezést én egyik politikusról sem tételezek fel, így bízom benne, hogy a híresztelések nem igazak, és nem kell majd megkettőznöm az egészségvédő eszközeimet, amikor a „kiskoalícióra” szavazok.


És természetesen én is úgy gondolom, a kicsiknek is ott kell lenniük a szövetségben. Legalább a vezetőjük révén.



Mihancsik Zsófia