Még egyszer a Parragh-nyilatkozatról

Régi tudatlanságom szűnt meg, Parragh Lászlónak hála.

Jó régen volt már, áprilisban, amikor Bodoky Index Orbán Foci plusz gazdasági nagyhatalmak című írásomban feltettem a költői kérdést, hogy mindazok az urak – Csányi Sándortól Hernádi Zsoltig és Demján Sándorig, plusz a Grupo Milton vezetője –, akiket az Index és az Origó hivatkozott írásai megemlítettek, vajon „azért járnak-e Orbánnal focimeccsre, azért ölnek-e vele disznót, azért kísérik-e Madridba, azért támogatják-e kedvenc focicsapatát, mert szeretik. Ha a válasz igen, akkor minden a legnagyobb rendben van.”

Márciusban még azon is értetlenkedtem, hogy van az, hogy a Fidesz és a nácik közti átjárás, a hozzá szükséges cinizmus és számítás, a vele járó rombolás „nem zavarta soha, de soha azokat a szakembereket, akik a Fidesz keze alá dolgoznak (lásd 29 közgazdászok). Nem zavart pénzembereket, bankárokat. Nem zavart szakmájukban bizonyára nagy tekintélyű Batthyány-körös professzorokat. (Állítólag csupa felelős értelmiségi. Az ’országért’ éreznek felelősséget. Önmagukért nyilvánvalóan nem.)

Azt sem értettem (júniusban), miért marad visszhangtalan, amit a Bloomberg írt, hogy „a budapesti székhelyű OTP-t a bankadó miatt leminősítette a Bank of America Merrill Lynch, az UBS AG, a Deutsche Bank AG és a Citigroup Inc.” Vajon mi akadályozza Csányi Sándort,  hogy felhagyjon az Orbán iránti elfogult vonzalmával, és valamelyik nyilvános fórumon átfogalmazza azt a bizonyos korábbi mondatát – „a kormány ölelése majdnem halálos volt, rossz is rágondolni, hogy Gyurcsány mesterséges lélegeztetésbe kezd nálam" – így: „a kormány ölelése majdnem halálos, rossz is rágondolni, hogy Orbán mesterséges lélegeztetésbe kezdett nálam".

Az meg még régebben volt, amikor azon háborogtam, hogy 2008 októberében, „a nemzeti csúcs hosszú asztala mellett (elvileg) nem Orbán-hívek, hanem ’konkrét’ bankárok és nagytőkések is ültek. Demján Sándor, Futó Péter, Parragh László, Simor András, Surányi György, Járai Zsigmond, akiket a világ nagybankáraival és nagytőkéseivel együtt egyetemlegesen tett felelőssé Orbán a válságért, és lehazugozta, letolvajozta őket. Később mindannyian megszólaltak, de egyikük sem kérte ki magának ezt a hangot… Orbán becsületsértések sorozatát követte el a rovásukra, személyes és szakmai etikájukat vonta durván kétségbe, nagy nyilvánosság előtt, szemtől szembe, mégsem horgadt fel az önérzetük. A találkozót közvetítette a Magyar Televízió, este minden híradó beszámolt róla, vagyis egy ország volt kénytelen tudomásul venni, hogy ma Magyarországon a pénzvilág hatalmasai sem mernek nyíltan szembeszegülni Orbánnal.”

Azt meg nap mint nap látjuk, hogy tehet Orbán bármit, csúfot űzhet demokráciából, alkotmányból, törvényből, emberből, de még tulajdonból, piacból, nyereségből is, szembefordulhat a világgal, lekezelheti, kioktathatja („Soha nem láttam még európai politikust, aki így próbálta volna meg manipulálni a piacokat”, mondta a Reutersnek, nem éppen elismerőleg, egy EU-diplomata), a bankáros-nagytőkés-professzoros üzleti-baráti kör meg se nyikkan, de ha igen, már-már boldog, hogy fizethet Orbán államának.

És a tudatlanságom-értetlenségem nem újkeletű. Ez a passzus 2008 májusából származik: „Az a baj, hogy Orbán Viktor ádáz hatalomvágyát sokan mintha még szakmai megfontolásokból is támogatnák: ahogy némely kiváló gazdasági szakemberek mondani szokták, igaz, hogy kormányon hazugságokat beszél, de a háttérben legalább jót csinál… Azt hiszem, sok közgazdásznak végre el kellene döntenie: hülye országot akar, ahol az embereket sikerül elvakítani nacionalizmussal, ellenfélgyűlölettel és egyházakkal, viszont a mesterségesen létrehozott polgárháborús hangulat védernyője alatt hatékony gazdasági diktatúrát lehet megvalósítani, vagy a nehezebb utat tartja kívánatosnak, ahol a gazdaság együtt nő fel az emberi elmével és felelősségérzettel.”


The Darkness within – flickr/Alesa Damme

Parragh Lászlónak hála, végre nyílttá vált a dolog: ezek az emberek, akik hazánk felkent gazdasági, pénzügyi, akadémiai elitjéhez tartoznak, tényleg „autoriter” rendszerben gondolják el Magyarország jelenét és jövőjét. Gazdaságilag kicsit másfajta rendszerben – államilag támogatott (kliens) magánvállalkozások rendszerében –, mint amilyenben korábban negyven évet lehúzott, másfajta ideológiai kényszerekkel megtámogatva (bár a kényszerek kollektív jellege ugyanaz), de állami önkényre épülő „puha diktatúraként”. Mit csináljunk, ők a jog- és szabadsághiányos társadalmat, a politikai-gazdasági hatalomnak kiszolgáltatott egyének halmazát szeretik. Láthatólag nem is tartják alkalmasnak a sokat emlegetett magyar embert arra, hogy szabad polgárrá váljon, és nyilván ezt kívánatosnak sem tartják. Ahogy az egyik barátom hétköznapi nyelvre lefordította a dolgot: ők a nemi erőszakot szeretik, ahhoz értenek, azt gyakorolták be, a macerás, hosszadalmas, a másik ember együttműködésétől is függő szeretkezés szerintük fölösleges erő- és időpocsékolás.

Ők a régi rendszer igazi maradványai. És ők teszik tönkre mindazt, amiért 1990-ben érdemes volt rendszert váltani. Nélkülük – és persze a tömegmagyar nélkül, akinek éppen ők nem segítenek eligazodni a világ összefüggéseiben, ők, akik a pénzüknél és/vagy a pozíciójuknál fogva szuverén, mintaadó emberek is lehetnének – Orbán csak az lenne, ami: egy akarnok, idejétmúlt és megmosolyogtató népvezér.


Mihancsik Zsófia                  


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!