Orbánminta-vásárló járt nálunk



Itt van, Budapesten, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) elnöke, bizonyos Henri Malosse. Francia az úr, április óta tölti be ezt a tisztséget egy olyan bizottság élén, amely tanácsadó szerepet játszik az uniós döntéshozatalban: a munkavállalók, munkáltatók, civil szervezetek és más érdekcsoportok szempontjait hivatott megjeleníteni. A testület véleményét az uniós intézmények számos területen kötelesek kikérni.


Malosse úr áprilisi beiktatásakor nyilatkozott arról, mit szeretne kezdeni a posztjával. Azt mondta: ezekben a válságos időkben, amelyek elmélyítik az árkot az elitek és a civil társadalom közt, olyan „polgári találkozóhelyet” szeretne csinálni a bizottságából, „ahol kimondják a teljes igazságot”. Azt is mondta: „Európa-párti vagyok, de erősen kritikus lettem”, mert „a Bizottság technokrata szemlélete és a kormányok fölöttiség eluralkodása eltorzította az európai szellemet”. Szerinte „Európa belesüllyedt a csak a piac ideológiájába”, és hogy „megmentse az eurót, feláldozta a polgárokat”.


Végül jött a hitvallása: „Vissza kell térni azokhoz a problémákhoz, amelyek tényleg érdeklik az embereket, nem pedig a traktorok kerékátmérőjéről vagy az uborka méretéről értekezni.”


Nos hát ez a Malosse úr, a civil társadalom szószólója és az „emberek” érdekeinek védelmezője látogatott el Magyarországra, és első útja hétfőn Orbán Viktorhoz vezetett.


Nincs ezzel semmi probléma, hiszen mégiscsak Magyarország miniszterelnökéről van szó. Probléma azzal van, hogy Malosse úr azonnal befeküdt Orbánnak.



Úgy kezdte, hogy miután tárgyalt Orbánnal, majd kiállt vele egy közös boldog sajtótájékoztatóra, ahol olykor olyan pillantásokat vetett Orbánra, mint kiskutya a gazdájára, közölte: elsősorban azért látogatott Budapestre, hogy személyesen tanulmányozza azokat a rendkívül érdekes és innovatívnak számító lépéseket, amelyeket a válságból való kilábalás érdekében tett Magyarország, és ő elismeréssel adózik az intézkedésekért. Európának ugyanis humánusabb és pragmatikusabb új arcra van szüksége, Brüsszelben viszont eluralkodott a technokrácia, ugyanakkor túl sok szó esik az ideológiáról, és túl nagy a lobbik szerepe. Ezért látogatja végig az országokat, hogy megtudja, mit akarnak az emberek. Elmondta, hogy egyetért Orbánnal abban, hogy meg kell erősíteni a középosztályt, ennek érdekében csökkenteni kell a rájuk nehezedő adók mértékét. Malosse úr ígéretesnek tartja azt is, hogy Orbán csökkentette a kisvállalkozások adóját meg a rezsit, sőt az ipart profitábilissá akarja tenni. Erre van szüksége Európának is.


Aztán úgy folytatta, hogy beült az MTV Az este című műsorába, hogy elmondja a magyarnak, Orbán alatt az ország olyan úton indult el, amely Európa több országának is követendő példaként szolgálhat. A kormányt nem kritizálni, hanem dicsérni kellene a törekvései miatt, mert ezek a gazdasági versenyképességet szolgálják. A bank- és energiaszektort sújtó különadók pedig teljesen jogosak, mert a gazdasági válság a bankok miatt robban ki, így az általuk okozott kárt nem az állampolgároknak vagy a vállalkozásoknak kell megfizetni, hanem nekik.


Hát akkor most, ha más nem teszi meg, én felvilágosítom Malosse urat arról, milyen Európának ez az „új arca”, amelyet ő nyilván a maga számára is kívánatosnak tart.


A lényegnél kezdem: szerintem az európai polgárok nem szeretnének olyan kormányfő uralma alatt élni, akinek a legfőbb törekvése az, hogy a saját párthíveit folyamatosan manipulálja és elfojtsa a józan ítélőképességüket; hogy a semleges polgárait az államhatalom birtokában kényszerrel, megfélemlítéssel és idomítással sorakoztassa fel maga mögé; hogy az őt bírálókat, egyáltalán a más véleményen lévőket se ember- se magyarszámba ne vegye, és a híveit is az ilyen polgártársaik gyűlöletére uszítsa. Hogy visszautaljak Malosse úr áprilisi szavaira: az elitek közti szakadék Magyarországon tovább valószínűleg nem mélyíthető – Orbánnak hála, ekkora az már 2002 óta. Az „elitek” és a civil társadalom közti szakadék elmélyítésének azonban van egy utolsó fokozata, amellyel Orbán eddig ténylegesen nem próbálkozott. A polgárháború. De meg fogja próbálni. Ugyan nyomja már valaki Malosse úr kezébe legalább Orbán október 23-ai beszédét, hogy értse, miféle ország, miféle miniszterelnök és miféle jövő előtt fejezte ki a hódolatát.


Csak mellékesen jegyzem meg: borítékolható, hogy a SZEMA nem jut majd semmire a feljelentésével, hiszen a „töretlen magyar bírói gyakorlat” szerint Magyarországon a náci uszítás is a véleménynyilvánítási szabadság része, egészen addig, amíg ott helyben erőszakba nem torkollik, hát akkor hogyne volna az Orbán uszítása! Különösen hogy utána a „békemenetes” híveknek nem is volt kit ütniük! Majd eljön annak is az ideje, de akkor meg az nem lesz bizonyítható a következetes magyar bírói gyakorlat szerint, hogy az erőszakra való uszítást Orbán követte el. Mert hiába uszít egy évtizede folyamatosan, ha épp akkor, a fizikai atrocitások helyszínén nem lesz ott, és nem ordítja a korábban hadrendbe szólított csapatainak, hogy üssék-vágják a hazaáruló szemkilövetőket.



Malosse úr a Terror Házában is mintát vett – MTI/Kovács Tamás

Aztán: Malosse úr Varga nemzetgazdasági miniszter és Balog emberügyi miniszter mellett tán megkérdezhetné Bogár kormányközeli közgazdászt is arról, hogy néz ki a középosztály megerősítése Magyarországon. És miután beszélt Bogárral, nyilatkozhatna arról, hogy a szerinte eltorzult európai szellem, az az Európa, amely szerinte a piac mindenhatóságába süllyedt bele, eltűrné-e bárhol Nyugat-Európában, beleértve a saját hazáját, Franciaországot is, hogy saját kormánya a társadalomnak legalább egyharmadát „otthagyja az út szélén”, feláldozza őket azért, „hogy a többiek célba jussanak”. Ez az, amit Orbán csinál – mármint Bogár László szerint (és szerintem is) –, csak éppen „nem beszélhet őszintén a valóságról”, arról, hogy erre az egyharmadra „kegyetlen jövő vár”. Ez volna az Európából hiányolt humanizmus? Ebben volna mintaország Orbán Magyarországa?


És persze csinálhatna valaki egy összeállítást Malosse úrnak arról is, amit a magyar sajtó mondjuk a trafikügyről meg a földügyekről összeírt. Annak alapján tán eldönthetné, hogy Orbán középosztályt erősít vagy klientúrát és lekötelezett szavazóbázist épít. Eldönthetné azt is, hogy a nyugat-európai politikai erők arra használták-e fel a demokratikus választásokon megszerzett törvényhozói és kormányzati hatalmukat, hogy jogilag megalapozott tulajdonrablást hajtsanak végre, és hogy így nézett-e ki az az általa emlegetett nyugat-európai középosztály, amelyre a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években a nyugati fejlődés épült.


Aztán megkérdezhetné a kisvállalkozókat arról, hányféle többletadót vetett ki rájuk Orbán kormánya, miközben a társasági adójukat valóban csökkentette. Van, aki 51 adónemről tud, van, aki csak harmincegynéhányról – elnézést kérek, én ezt már nem tudom pontosan követni, tehát pontos számot nem tudok mondani –, és az is biztos, hogy a Malosse úr által díjazott lakossági rezsicsökkentést is a kis és nagy cégekkel fizettette meg Orbán.


Valaki elmondhatná Malosse úrnak azt is, hogy ha van kormány Európában, amely tűzzel-vassal harcol már pusztán a „profit” szó ellen is, az Orbán kormánya. Orbán szerint a profit aljas, népnyúzó dolog, csak arra való, hogy „kitalicskázzák” az országból. Orbán annyira gyűlöli a profit szót, hogy még azokat a közösségi szemétszállítókat is csődbe kergeti, amelyek „nonprofitként” nevezik meg magukat. Orbán munka alapú társadalmában ugyanis a „magyar emberek” a hazájukért, a nemzetért dolgoznak, nem holmi ócska profitokért.


Aztán azt is elmesélhetné valaki Malosse úrnak, hogy az általa oly igen megvetett európai lobbizás kiskutyafüle ahhoz képest, ami Orbán kormányának a környékén zajlik. Nálunk már nem lobbisták vannak, hanem oligarchák, akik nem egyszerűen nyomást gyakorolnak az államra, hanem zsarolják, bár az előnyök nyilvánvalóan kölcsönösek (lásd még korrupció). Ahogy mondani szokták, egymás fogságában vannak, mármint a baráti magyar nagyvállalkozói kör meg Orbán állama. És ezt nemcsak a magyar viszonyok honi ismerői és ellenzéki politikusok állítják, hanem a Transparency International is – egy olyan civil szervezet, amely ugyanazoknak a civileknek az érdekeit védi, akikét állítólag Malosse úr is.


Végezetül – és itt nem kimerítem, csak abbahagyom azoknak az innovatív és kreatív elemeknek a felsorolását, amelyek miatt Malosse úr csodálja és mintának ajánlja Orbán államát – itt van az ideológia. Amelyről oly sok szó esik Brüsszelben, hogy Malosse úr undorában a nyakába vette Európát, hogy újfajta működési módokat keressen. Hol máshol, mint a turulban születettek Magyarországán. Ahol a világnemzeti terjeszkedést tartják az egyik legnagyobb eredménynek. Abban az országban, amelyben a regnáló miniszterelnök és gépezete szerint a legfontosabb közösségteremtő erő az etnikai összetartozás, a nemzeti gőg, meg persze a munka és az imádság. Azaz más sincs, mint ideológia.


Az már csak hab a tortán, amit Orbán Malosse úr jelenlétében arról mondott, mi volna Magyarország (azaz az ő) ambíciója a mindkettőjük által helyeselt „újraiparosításban”. Orbán azt szeretné, ha Magyarország lenne az az európai uniós állam, ahol a GDP-ben a legnagyobb arányt az ipari termelés képviseli. Egy-másfél évet adott rá, hogy az országa (amely nem mellesleg a miénk is) e tekintetben megelőzze Szlovákiát és Németországot. Mert Magyarország szerinte ma ebben a rangsorban az előkelő 3-4. helyet foglalja el a két megelőzendő ország mögött. Hát vagy a szlovák Postová Banka elemzése hazudik, amely elemzés az Eurostat adataira épül, vagy Orbán, aki szokás szerint nem tudni, honnan veszi az adatait. A Postová Banka szerint ugyanis tavaly Magyarország ötödik volt ezen a listán az uniós tagországok között, idén meg a kilencedik. Innen szép nyerni! Arról nem beszélve, hogy az előkelő helyezések oka az, hogy a Postová Banka elemzése szerint az EU-hoz később csatlakozott tagországokban fennálló állapotokra az jellemző, hogy az ipari termelés – Németország és Ausztria kivételével – a viszonylag olcsóbb munkaerő miatt jön ide. Vagyis Orbán az újraiparosítási céllal azt ígérte be a magyaroknak, hogy maradnak, ahol voltak: ma ugyanis Magyarországon az egy főre jutó éves nemzeti vásárlóerő 5009 euró, ami 38,9 százaléka az európai átlagnak. Vagyis maradunk a 31. helyen Európa 42 országának rangsorában.


Bár könnyű dolgunk lesz, ha Malosse úrnak sikerül az innovatív és kreatív Orbán-mintát elterjesztenie Európában. Vakok közt a félszemű a király. Mi már évek óta a biztos lejtő útját járjuk majd, mire a többiek lezárkóznak hozzánk.



Mihancsik Zsófia