Az ország Baja



Természetes dolog, hogy az időközi választások felkeltik a politikai élet szereplői és a média fokozott érdeklődését. Egy kis helyi körzetre koncentrálódik az ország egészére kiterjedő kampány, és nyilván a pártok arra készülnek, hogy megmutassák: amire képesek „kicsiben”, azt meg tudják tenni majd „nagyban” is. A kormánypárt által folyamatos hisztériában tartott közéletben már azon sem csodálkozunk, hogy egyetlen, önkormányzati képviselői helyről (egyetlen évre) döntő választókörzet sorsa ekkora jelentőséget kapott. Talán a legjobban annak a néhány bajai utcának a lakói unják az egészet, akiken most az egész politikai elit ott csimpaszkodik, akiktől a nagy pártok egyaránt saját, országos befolyásuk demonstrálását várják.


Ezek a bajaihoz hasonló időközi választások azonban – a látszattal ellentétben – nemcsak az összefogáskereső baloldaliak és demokraták előretörését mutatták meg, hanem a Fidesz meglévő erejét és győzelmi esélyét is, arról nem is beszélve, hogy fellebbentették a fátylat az Orbán-rendszer valódi arcáról, és a választásokkal kapcsolatos elvi és gyakorlati stratégiájáról. A jövőre életbe lépő orbáni választási rendszer hű tükre lesz a magyar politikai rendszer egészének. (Ahogy egyébként az a tény is, hogy az idei időközi választásokon is úgy tesz a Fidesz, mintha már az új választási rendszer működne.)


Aligha meglepő a megállapítás, hogy az új voksolás rendjét is a Fideszt megtestesítő Orbán személyes hatalomfelfogása alapján öntötték paragrafusokba. Úgy lett kitalálva, hogy a jelenlegi pártkínálatból a Fidesz kerüljön ki a legnagyobb eséllyel győztesen – ennek a célnak rendelték alá az egyéni választókörzetek dominanciáját, a kerülethatárokat, a rendszer egyfordulósságát, a kompenzációt ugyanúgy, mint a kampányszabályozás részleteit is. Vagyis úgy alakították, hogy a Fidesszel szemben igazán csak egy Fidesz-típusú párt rúghasson labdába, Orbánnal szemben csak „baloldali Orbán” indulhasson eséllyel. Mert tudták, hogy ilyen nincs, és belátható ideig nem is lesz. (Pont olyan ne is legyen!) A Fidesz a konzervatív jobboldal tagoltságát már első kormányzása, illetve ellenzéki időszaka alatt így vagy úgy, de megszüntette. Az MDF és a kisgazdák felmorzsolódtak, és betagolódtak a Fideszbe, a KDNP szatellitpártként szolgálja az egyetlen vezetőt, aki még a szélsőjobboldali szimpatizánsok egy részének integrálására is folyamatosan kísérleteket tesz. (Nem is mindig sikertelenül.)


Az új választási rendszer ezen kívül lényegében kizárja az azonos színezetű (pontosabban: azonos érdekeltségű, tehát kormányváltást akaró vagy nem akaró) politikai oldalakon belüli versengés lehetőségét. Bajnainak, Mesterházynak, Gyurcsánynak és a többieknek Fidesz-szerű képződményt kellene létrehozni a Fidesz leváltására. Ezt nem tudják (meggyőződésem szerint: nem is akarják) megtenni, próbálnak addig a pontig alkalmazkodni a Fidesz rendszeréhez, ameddig az nem igényli demokratikus elkötelezettségük feladását. Egy összemosódásra kényszerítő rendszerben ragaszkodnak a pluralitás értékeihez, ettől olyan nehéz és taposóaknákkal telített az az út, amelyen járnak, ugyanakkor – ha másoktól nem, a bajai választóktól – megtudhatták, hogy csak ez az út vezethet jövőre kormány- és rendszerváltó választási sikerhez.



Fotó: Origo/Tuba Zoltán

Már csak azért is, mert a jövő évi fideszes kampány stílusába és tartalmába jobb bele sem gondolni. Orbán Viktort eddig is teljesen hatalmába kerítette a háborús logika, már mindenhol lövészárkokat lát maga körül, akárhová néz, és lőporszagot érez, ha bármilyen újságot kinyit. Háborúzott már az államadósság, az EU-bürokrácia, a túlzottdeficit-eljárás, a multik, a bankok, az árvíz stb. ellen (nem egyszerű csatározásokról, hanem totális háborúkról beszéltek), a közüzemi díjcsökkentés ügyét pedig már most a „rezsiháború” szófordulattal illetik. A virtuális háborúk mindegyike a fideszes kommunikációban minimum a nemzet fennmaradásáról szólt, ennél kisebb tétet a kormány immár képtelen megjelölni. Miért gondoljuk, hogy pont az Orbán-rendszer hosszú távú fennmaradása szempontjából legfontosabb eseményt, a jövő tavaszi parlamenti választást nem tekintik majd totális háborúnak és nem akként viszonyulnak hozzá? (Végül is, aki Orbántól akárhogy el akarja venni a kormányzást, az az ő felfogásuk szerint minimum „hadat üzen” az igazságnak.) Háborúban pedig a győzelmet jelentő túlélés a cél, minden eszköz és mindennek az ellenkezője megengedettnek minősülhet. Orbán nem akarja újra átélni 2002 számára megrázó élményét, a miniszterelnöki posztról való leköszönést, és sokan gondolhatják a környezetében, hogy ez sok, akár morális, akár írott szabályt tesz felülírhatóvá. (Én persze reménykedem abban, hogy mégsem…)


Példaként itt van a megismételt bajai voksolás ügye. A szervezett szavazószállítás és a hasonló kampánytechnikák egyébként eddig sem voltak idegenek a Fidesztől, talán nem ez volt a Kubatov-listák első, a gyakorlatban kipróbált alkalmazása. Az események azt a következtetést is kikényszerítik, hogy a kormánypárt egyes stratégái nem azt a következtetést vonják le a bíróság ítéletéből, hogy ilyesmit nem szabad csinálni, hanem azt, hogy jobban kell vigyázni arra, ki ne derüljön. („Oszt jónapot” – ugye emlékszünk?)


A baloldali összefogáskeresők a demokrácia eszközeivel akarnak választást nyerni, a voksolás tisztaságára ugyancsak a demokrácia eszköztárával akarnak garanciákat szerezni, és ez így is van jól. Ha ugyanis Orbán választási felhatalmazáshoz jut jövőre további építkezéséhez, akkor később már a választói elégedetlenség is kevés lehet a rendszer leváltásához. Ahhoz előbb-utóbb csak a rendszer belső megroppanása, hibája nyújthat majd alternatívát, és lehet, hogy nem lesz könnyű ezt kivárni.


Ez az ország baja. Mert most ez az ország: Baja. Sok-sok szempontból.





Fazekas Csaba