Az ellenzéki megállapodásról – II. rész: Bajnai–Gyurcsány


Figyelmeztetés
Aki úgy gondolja, hogy ezentúl minden vélemény és minden kritikai hang, amely a kétpárti „összefogást” érinti, Orbán leváltásának az esélyét rontja, és csak ez rontja az esélyeit, ne olvassa el ezt az írást, ne engedje, hogy a számára nemkívánatos tények és értelmezések megzavarják!




Bajnai Gordon szombati sajtótájékoztatóján az újságírókon keresztül üzent Gyurcsány Ferencnek, aki levélben kereste meg őt, mint az Együtt–PM vezetőjét, tárgyalási szándékával. (Ha a szombat déli sajtótájékoztató előtt a kellő formában – levélben – is válaszolt Gyurcsány pénteki levelére, akkor elnézését kérem. Remélem, így van, mert Gyurcsány nem magánlevelet írt neki.) A következőket üzente:


1. Az MSZP és az Együtt-PM megállapodása alapján a szocialisták feladata tárgyalni a DK-val, ők adhatnak át egyéni választókerületeket és listás helyeket.


2. Nem tart attól, hogy a Gyurcsány-párt önállóan indul a választáson és szavazatokat vesz el az MSZP-től és az Együtt-PM-től, hiszen „Gyurcsány Ferenc többször elmondta, hogy bölcsességre, önkorlátozásra van szükség, a szervezeti-személyi érdekeknél fontosabb a kormányváltás ügye.”


Akkor kezdjük.


Ma Magyarországon négy olyan demokratikus ellenzéki párt van, amely önálló politikával és programmal rendelkezik, ismert politikusai vannak, kiépített struktúrája van az országban és mérhető támogatottsággal rendelkezik, azaz választópolgárok kisebb-nagyobb tömege áll mögötte. Nekik négyüknek kellene megoldani Orbán leváltását. Olyan körülmények között – és ezt nem lehet elégszer elmondani, mert úgy látom, sokak számára még mindig nem világos –, amikor a választás nem az egészséges és demokráciában normális politikai versengésről szól, ezáltal arról, hogy egy párt meg a politikusai a választás előtt keményen dolgoznak önmagukon, hogy ők maguk, meg amit képviselnek, hiteles és vonzó legyen a választók számára, tehát az első fordulóban minél többen szavazzanak rájuk, hogy a második forduló előtti visszaléptetési játszmákhoz is a lehető legerősebb pozícióban jussanak el. Nem, itt egy fordulóban kell elhozni az egyéni parlamenti mandátumok többségét, és ha a Fidesz jelöltjével szemben 2–3 ellenzéki jelölt áll, azaz az ellenzéki szavazatok megoszlanak az ellenzéki pártok jelöltjei közt, az biztos fideszes győzelmet jelent. Vagyis az ellenzéki pártoknak, ha nem akarják, hogy a Fidesz nyerjen, csak „összefogásra”, azaz közös választási indulásra (jelölt- és listaállításra) van lehetőségük, és ez hosszadalmas előalkukat, pozíció- és személyi harcokat, és sajnos (időleges) önfeladást jelent.


A négy párt közül az LMP az első pillanattól kezdve kivonta magát ebből az Orbán teremtette együttműködési kényszerből. Mivel ez az írás nem az LMP-ről szól, így most nem fogok azon gondolkozni, mi magyarázza ezt a magatartást, az azonban biztos, hogy az LMP önállóan indul a jövő évi választáson, mert „Schiffer András szerint egyetlen mostani parlamenti párttal sem tudnak együttműködni, ezért az LMP arra is felkészült, hogy a következő ciklusban is ellenzékben folytassák a politizálást”. Nem parlamenti ellenzékként, mert az a 2 százaléknyi szavazó, amennyit az LMP-nek mérnek, nagyon nem lesz elég a parlamentbe jutáshoz, mindenesetre Schiffer inkább vállalja, hogy kimarad a parlamentből, mint hogy bárkivel is együttműködjön: jól ellesz ő még négy évig őfelsége ellenzékeként, persze a parlamenten kívül. De ez az ő dolga meg a szavazóié. Az viszont nem, hogy Schiffer jobban utálja az ellenzéki térfél összes pártját, mint Orbán rendszerét, így aztán nem is hajlandó részt venni az Orbán-rendszer leváltásában, sőt, az önálló jelöltjeivel gyengíti az ellenzéki esélyeket. Érdekes, hogy a magyar nyilvánosságban szó sem esik erről a schifferi magatartásról, de mihelyt az ellenzéki egyeztetésből kihagyott – nem önként és nagyképűen kimaradt, hanem a partnerek által szándékosan kihagyott – Demokratikus Koalíció bejelenti, hangsúlyozom, induló tárgyalási pozícióként, hogy önálló jelölteket és önálló listát állít, azonnal megkapja, hogy Gyurcsány: Kegyelemkenyér nem kell, Orbán jöhet, azaz hogy Gyurcsány döntése egyenlő Orbán hatalomban tartásával.


Hát nem.


Ez az ország részben valóságos, részben virtuális Gyurcsány-fóbiában szenved. Nem arról van szó ugyanis, hogy a közvélemény egy részének, bármekkora részének, az a véleménye, hogy Gyurcsány, a politikus, buta és korlátolt, ezért rosszul ismeri fel a helyzeteket, gyenge ember, ezért nem képes konfliktusokat vállalni és döntéseket hozni, tarthatatlanok az ország jelenéről és jövőjéről szóló elképzelései, rosszul beszél, azaz az elképzeléseit képtelen verbálisan eljuttatni a választókhoz, zavaros az értékrendje, a meggyőzőereje nulla, kicsi a munkabírása, sőt lusta, a politikustársaival ellentétben képtelen igazat mondani, vagy éppen egy akarnok barom, aki a saját téveszméi szerint, módszeresen akarja tönkretenni az országot. Egyszóval nem alkalmas politikusnak. Nem. Ugyanis ha ez mind így együtt igaz lenne, akkor sem indokolná a mai beteges Gyurcsány-irtózást, hiszen nem egy aktív politikust ismerünk, akire ez így együtt vagy számos elemében igaz, mégsem zavar senkit.


Nem is arról van szó, hogy Gyurcsánnyal szemben kritikus a közvélemény – legalábbis az a része, amely hallani sem akar róla –, a politikustársak, a publicisták és hírcsinálók meg az értelmiségiek egy része. Ha így lenne, lehetne vitatkozni velük, mint minden kritikus véleménnyel, és a vitának, szerencsés esetben, egy tisztább kép kialakulása lenne az eredménye, amelyben a hibák és az érdemek is a helyükre kerülnek. Nem, Gyurcsánnyal szemben a gyűlölet gerjesztett és zsigeri, azaz sikerült a hozzá való viszonyt a faji előítéletek szintjére lesüllyeszteni, ahol a mérgező nyálelválasztás már a hívószó kimondásakor megindul. Emellett szabad préda, mert a faji előítéletek hirdetőit legalább a törvények és a közvélemény ép erkölcsű része megpróbálja visszaszorítani, Gyurcsányt viszont a legnagyobb nyilvánosságban és a legolvasottabb portálokon is – minden olvasói tiltakozás vagy szankció nélkül – sikk eltaposnivaló pondróként, kártevő sásként kezelni, akit ha irtani egyelőre nem is szabad, tilos emberszámba venni.



 

Amikor Bajnai Gordon úgy döntött, hogy ezt az érzületet politikai tényezőként ismeri el, azaz – ha nyilvánosan nem is mond rosszat róluk – hivatalos formában nemlétezőnek tekinti Gyurcsányt meg a pártját, azaz nem tekinti tárgyalópartnernek őket, akkor egyrészt a zsigeri gyűlölet létjogosultságára mondott igent, másrészt arra, hogy a zsigeri gyűlöletre politika építhető. A Fidesz legfontosabb politikai eszközére mondott igent, arra, amely őt is nap mint sújtja.


És sajnos nem mentsége, hogy a politikának is vannak kényszerei. Vagyis ha neki olyan szövetségesek jutottak, akik egyrészt ma is aktív áldozatai a Fidesz négyéves, kemény amortizációs Gyurcsány-politikájának, másrészt a szövetségkötési kritériumaikat erőteljesen vezérlik a „múltbanézésekről” szóló téveszméik, akkor is meg kellett volna próbálkoznia azzal, hogy lassan, óvatosan és okosan vállalható sínre állítja a partnereit. A gyűlölet alapú politizálást és ítélkezést ugyanis egy pillanatig sem szabad elfogadnia annak, aki humanistának és demokratának vallja magát. Arról természetesen lehet vitatkozni – noha szerintem maga a kérdésfeltevés is súlyosan beteg –, hogy 2006 ősze Gyurcsány-vezérelte rendőrterror volt-e vagy sem, de arról nem lehet, hogy ennek a kérdésnek a tisztázása volna az Orbán-rendszer lecserélésének a feltétele, mert nem az. Arról is lehet vitatkozni, hogy Gyurcsány jó miniszterelnök volt-e vagy sem, de arról a tényről nem lehet, hogy Gyurcsány példás demokrata volt és maradt. Ráadásul komoly problémát jelent, hogy Bajnai még mindig nem mondta el érthetően és hihetően, hogy ő, aki mindvégig aktív és felelős résztvevője volt a Gyurcsány-időszaknak, ma hogyan számol el önmagával. Félreértések elkerülése végett, nem én várom az elszámolást tőle: ez a saját partnerei álláspontjából következne, és nyilván azt a szűk választóréteget is érdekli, amelynek nem Orbán, hanem Gyurcsány a legfőbb problémája, és amely most bizonyára meghasonlik önmagával, hogy az eredeti forrásnál, az LMP-nél maradjon-e, vagy nyergeljen át az MSZP-vel szövetségre lépő PM-esekhez, akiknek lassan az utolsó identitásképző elemük a Gyurcsány-ellenesség. Az a szerintem sokkal nagyobb létszámú választói csoport viszont, amelyhez én is tartozom, nem önelszámolást vár, mert pillanatnyilag nem a múlttal óhajt foglalkozni, hanem következetességet. Az meg, Bajnai „múltja” és szövetségesi jelene közt, nincs.


De ha ez nem „elvi” álláspont Bajnainál, hanem a szavazatok maximalizálásának szándéka áll a kérlelhetetlen kirekesztősdi mögött, akkor újra csak azt mondhatom: az a Bajnai Gordon, akit ugyanolyan ocsmány és hazug módon járat most le a Fidesz, ahogy tette Gyurcsánnyal, nem védheti meg önmagát, ha úgy tesz, mintha a Fidesz amortizációs módszere újkeletű volna, és nem ugyanez működött volna Gyurcsány ellen is. Azt állítom tehát, hogy Bajnainak, önmaga védelmében, de az igazságosság érdekében is, ki kellett volna (ki kellene) hoznia Gyurcsányt abból a karanténból, amelybe kemény és céltudatos munkával meg a választók súlyos manipulálásával a Fidesz berakta.* A szavazatmaximalizálás biztos – noha szintén fáradságos és konfliktusos – útja ez lett volna (lenne), a választók fejének és érzületének rendbetétele, és nem az, hogy az Együtt–PM minden fenntartás nélkül befekszik Orbán egyik legnagyobb gaztettének.


Úgy látom, Bajnai(ék) hitelességét részben ez erodálta. Mert lehet, hogy sok választópolgár még mindig gyűlöli Gyurcsányt – elhiszi a 2006-ról szóló fideszes-jobbikos-LMP-s mítoszt, elhiszi, hogy az őszödi beszéd nem igazság-, hanem hazugságbeszéd volt, sőt még azt is elhiszi, hogy Gyurcsány a reformjaiba és nem abba bukott bele, hogy ő, a választópolgár hagyta, hogy négyéves agymosással, hamis és megalázó propagandával végül elvigyék őt a vizitdíjas népszavazásra –, de a hamis hangokat és a védhetetlen következetlenségeket akkor is érzi. Mert a történetnek ez a szála most nem Gyurcsányról, hanem Bajnairól szól.


És Bajnairól szól az az elegáns távolságtartás is, amellyel azt érzékelteti, hogy politikailag nemlétezőként kezeli Gyurcsányt és a Demokratikus Koalíciót. Azaz nemlétezőként kezeli azt a nem tudjuk pontosan, hány, 100–150–200 ezer választópolgárt, aki Gyurcsány meg a pártja mögött áll. Csakhogy egyszerűen nem lehet róluk nem tudomást venni! Egy demokrata nem tehet ilyet! Nem üzenheti ezeknek az embereknek azt, hogy ti meg vagytok büntetve, mert Gyurcsány mellé álltatok, nem vagytok egyenrangú választói ennek az országnak, nem vehettek részt Orbán leváltásában, csak akkor, ha a nektek rokonszenves párt vezetője és politikusai tudomásul veszik, hogy ők nekünk nem partnerek, és vagy visszalépnek a választástól, vagy két darab bársonyszékért eladják önmagukat és mindazt, amit képviselnek, annak a pártnak, amelyből kínkeservesen kiszakadtak, benneteket meg elárulnak, a sorsotokra hagynak. Titeket, a saját választóikat, akik az elmúlt két és fél év valamelyik pillanatában ezt a pária és nyomorult DK-t választottátok, és minden ellennyomás dacára kitartottatok mellette.


Ez elvi kérdés! A mérleg másik serpenyőjében nem az a probléma van, hogy ezzel hány szavazót veszítene el az Együtt–PM (ismétlem, ha Bajnai konzekvensen a gyűlöletpolitika ellen beszél kezdettől fogva, ez ma nem lenne kérdés), hanem az, hogy a DK demokratikus párt, Orbánt akarja leváltani, modern, európai Magyarországot akar, tehát nem kirekeszthető, nem lesajnálható, nem lökhető oda az MSZP karjaiba, „állapodjon meg velük” felkiáltással, sem ő, sem a szavazói.


Végezetül: ezért a bűnért, amelyet most Bajnai Gordon és Mesterházy Attila együtt készülnek elkövetni a DK meg a szavazói ellen, nem hárítható át Gyurcsányra a felelősség. „Gyurcsány Ferenc többször elmondta, hogy bölcsességre, önkorlátozásra van szükség, a szervezeti-személyi érdekeknél fontosabb a kormányváltás ügye.” Ahogy Bajnai Gordon sem azért akar miniszterelnök lenni, mert hatalommániás, és megszerette azt a bársonyszéket, amelyben egy évig ült, Gyurcsány Ferencről is tételezze fel, hogy nem a „szervezeti-személyi érdekei miatt” akar részt venni Orbánt leváltásában és munkaképes frakcióval rendelkezni a parlamentben! Rossz beszéd ez, nem méltó Bajnaihoz. Bajnaihoz az lenne méltó, ha végre elszánná magát, és szabadjára engedné önmagában a demokratát. Ha bölcs lenne, és önkorlátozó. Ha nem pusztán a személyi-szervezeti érdekekre kihegyezve végezné a választási számításait. Azaz ha leülne tárgyalni a Demokratikus Koalícióval, akármekkora is az ellennyomás.


(És most elnézést kérek, itt abbahagyom. Nem tudom, megírom-e még, mit tennék én Gyurcsányék helyében. Lehet hogy szükségtelen és értelmetlen, lehet hogy nem az. A következő napok-hetek eldöntik.)



Az írás első része itt olvasható.



* És itt szeretnék egy magánmegjegyzést tenni. Voltunk mi már, a Galamus-csoport, szélsőbalostól ultraliberálisig minden. De elsősorban gyurcsányista. (Noha, mint ezt is többször megpróbáltam nyilvánosan elmagyarázni, a csoport szuverén emberekből áll, saját véleménnyel. Nincs egyeztetett Galamus-vélemény, pláne nincs Galamus-világnézet.) Most is megkaptam, hogy az írásom első része „gyurcsányista” (mit mondanak majd erre!). Nem izgat fel ez a jelző sem, ahogy a többi sem, nincsenek önismereti zavaraim. Tudom, hogy nem Gyurcsány Ferenchez mérem a véleményemet és a gondolkodásomat, ezzel szemben őt mérem a saját értékrendemhez (ahogy mindenkit és mindent, és ez sose volt másként. Ha másként lett volna, ma én lennék a Heti Válasz legjobban fizetett újságírója). Mindezt azért tartom szükségesnek ismét leírni, mert óvni szeretném azokat az önmagukat gondolkodó embernek valló olvasókat, akik címkékkel és politikai megbélyegzésekkel vélnek elintézhetőnek véleményeket, azaz éppen úgy, ahogy a minden másban mélyen megvetett fideszes ellenfeleik teszik: vigyázzanak. Válasszák inkább a nyugati civilizációnak azt a hagyományát, amely előbb megérteni akar, csak aztán ítélkezik. A Gyurcsány-fóbia ennek a társadalomnak az egyik legriasztóbb betegsége. Megszemélyesített változata annak a közgyűlöletnek, amellyel a Fidesz agyonfertőzte ezt a boldogtalan országot. És én nem akarok beteg társadalomban élni, tehát akkor is beszélni fogok ellene, ha holnap közfelkiáltással a magyar nép bitófára ítéli Gyurcsányt és vele együtt engem. Nem Gyurcsány Ferenc személye miatt, magam miatt. Örülnék, ha értenék a különbséget.