Emlékművek önmagunkról önmagunknak

Az Orbán-rendszernek különös hajlandósága van arra, hogy szimbólumokban, történelmi emlékművekben önmagát örökítse meg. Ebből persze messzemenő következtetést még nem érdemes levonni, de jelzésértéke bizony van. Az utcaátnevezésekre, a közterek arculatváltásaira irányuló erőteljes törekvések mutatják, hogy Orbán világa sem tudott (tán nem is akart) ellenállni annak a kísértésnek, amely minden nagyhatalmú politikust utolér. Arról van szó, hogy akarva-akaratlan keresi a lehetőséget uralmának megörökítésében. (Egyébként már az első Orbán-kormány alatt feltűnő volt, ahogy például a 48-as Batthyány-kormány emlékére állított márványtáblára is rávésette nevét a miniszterelnök.)


Forrás: Wikipédia

Ebben a folyamatban érdemes egy pillanatra megállni a június végén a Komárom-Esztergom megyei Táton (épp július 15-én várossá nyilvánított településen), Kövér László parlamenti elnök által felavatott emlékműnél. Az eredetileg június elejére tervezett, de a dunai árvíz miatt elhalasztott avatáson egy olyan köztéri emlékműről hullt le a lepel, amely már nem egyszerűen a történelmi múlt át- vagy újraértelmezésére irányul. Utóbbira irányuló igyekezetnek az elmúlt években többször tanúi lehettünk, gondoljunk csak a Horthy-szoborállításokra, emléktáblákra, a Károlyi Mihály-szobor elszállíttatására (épp Kövér László volt a kezdeményező), a két világháború közötti időszakot megidézni, pozitív előképként felvonultatni kívánó kezdeményezésekre. De ez a táti emlékmű más, és nemcsak más, hanem sokkal több is. Nem egyszerűen a trianoni békekötésnek és máig ható következményeinek állít emléket, hanem már az Orbán-rendszernek is, a felirata ugyanis ez: „1920. június 4. Trianoni békediktátum – 2010. június 4. Összetartozás napja”. Az egyébként elmaradhatatlan „nemzeti” jelző – talán helyszűke miatt – hiányzik, de ettől még az üzenet világos: az Orbán-rendszer saját intézkedéseit történelmi léptékűnek szánja és így örökítteti meg köztéri emlékműveken. A 2010-ben alakult, „kétharmados” parlament egyik első szimbolikus intézkedésével, vagyis azzal, hogy a „nemzeti összetartozás napját” a magyar állami ünnepkörbe iktatatta, az Orbán-párt a nemzet fogalmának sajátos újrafogalmazására tett kísérletet. A pártpolitikai indíttatású és tartalmú ünnep így aligha lesz kifejezője magasztos céljának, a nemzethez tartozók érzelmi közösségének. Az ilyen emlékművek pedig legalább annyira emlékeztetnek az ünnepet elrendelő politikai pártra, mint az eredeti, történelmi háttérre.


A táti emlékmű – MTI/Kovács Attila

Mindezt egyébként Kövér László is kifejezésre juttatta a fideszes történelemszemlélet esszenciáját nyújtó ünnepi beszédében. Kövér először Móricz Zsigmondra hivatkozott (nem túl szerencsés választás, tekintettel arra, milyen véleménnyel volt Móricz a Horthy-rendszerről, illetve a rendszer prominensei róla), hogy elmondja, a Trianont megelőző évtizedekben „a magyar értelmiség hűtlen lett, a magyar paraszt magára maradt, a magyar kisiparos szétzüllött, a magyar gyári munkás meg nemzetietlen szocialistává vált”. (Utóbbit tekintsük, tudatlanságból fakadó ügyetlen elszólásnak, aligha akarta ugyanis a „nemzetietlen szocialistával” szemben a „nemzeti szocialistát” pozitívnak tekinteni… Azért vigyázni kellene a szavakkal.) A lényeg abban állt, hogy Kövér szerint Magyarország „rabszolgaállam 1526 óta, 1867 óta pedig Ausztria gyarmata”. Erős kifejezések, történetileg inkább buta túlzások, bár pont a kommunista történetírás szóhasználatát idézi az, aki Magyarország Habsburg „gyarmatosításáról” beszél. (Megjegyzem, 1867-ben kiegyezést kötött a birodalom két fele, gyarmatokkal ilyesmi nem volt szokás… De ilyen szakmai kukacoskodásba inkább itt ne is menjünk bele.)


A házelnök ezután nagyívű újkori történetpolitikai ívet rajzolt, amelynek az volt a lényege, hogy a magyarság „torkának” rendszeresen alkuajánlatokat szegezett a história, és ebben rendszeresen rossz alkut kötöttek elődeink. 1918 után a függetlenség helyreállítását ajánlották a magyarságnak, amely ezt „kénytelen” volt elfogadni. 1945 után a nemzetről kellett lemondanunk, 1989 után pedig az államról a külső valakik által ránk kényszerített alku szerint. Nem is akarnék most arra kitérni, hogy Kövér újabb durva támadást intézett Európa ellen, mert ez nem újdonság. (Például úgy vélte, hogy az EU-hoz való csatlakozás arról szól, hogy „nem mi fogyaszthatunk többet, hanem ismételten csak mások fogyaszthatják, apaszthatják el javainkat, életerőnket immáron végzetesen”.) Inkább arra emlékeztetnék, hogy Kövér történelemképlete nagyon egyszerű: sorsszerűen újabb és újabb rossz döntéseken át bukdácsoltunk egészen 2010-ig, amikor a „nemzet” (hogy miért, nem tudni) végre nem befolyásolódott senkitől és semmitől, így jó döntést hozott, amikor nekik adta a hatalmat. A Fidesz számára tehát a saját politikai rendszer nem egyszerűen a mostani helyzetben a legjobb, hanem a magyar történelem csúcspontja is egyben.


Döntse el mindenki, hogy ez mire emlékeztet…





Fazekas Csaba