A Magyar Rádió kivételes pillanata

Nem tudom, ki rejtőzik a Magyar Rádió megnevezés mögött abban a hírben, amely úgy szólt, hogy „a Magyar Rádió kommentárt, véleményt fűzött a Jobbik fizetett politikai hirdetéséhez”, ezért az Országos Választási Bizottság (OVB) ismételten elmarasztalta a közrádiót. Nem hallottam az inkriminált hirdetést, s így a körítését sem, de az MTI szerint a hirdetés előtt elmondták, „azért nem szerkesztették korábban adásba a hanganyagot, mert úgy gondolják (tehát jelen időben, a Legfelsőbb Bíróság [LB] döntése után is), hogy ’egyes állításai alkotmányos értékeket sértenek, így ezeket a közszolgálati rádió jogszerűen nem sugározhatja’.” Azt is elmondták, hogy előbb az OVB, majd az LB kötelezte a hirdetés sugárzására a rádiót, és „tiszteletben tartva a bíróság mint a jogállam egyik elkülönült hatalmi ága jogerős döntését”, a rádió „nem tehet mást, mint sugározza” a Jobbik fizetett választási hirdetését.

Nem tudom tehát, ki a Magyar Rádió, hiszen valaki(k)nek el kellett dönteni, előbb azt, hogy nem sugározzák a Jobbik reklámját, majd az OVB és a Legfelsőbb Bíróság botrányos döntése után azt, hogy nyilvánosan elmondják, továbbra is fenntartják az álláspontjukat, de – a jog jog, a bíróság bíróság – sugárzási kényszerük lett. De semmiképp se menjünk el szó nélkül a ritkaságszámba menő karakán döntés, a citoyen magatartás mellett. Ritka az az intézmény, ritkák az olyan, közintézményben dolgozó emberek, és ritkák azok az újságírók, akik a saját elveiket és az elveiknek – meg szerintük a jognak – megfelelő jogértelmezésüket a hatalmi értelmezés után is fenntartják és képviselik. Kivételes pillanat, kivételes magatartás, bárcsak mintaadó lenne.

De térjünk vissza az említett legfelsőbb bírósági döntésre. Lánczos Vera már részletesen megindokolta, miért tarthatatlan jogilag is az LB érvelése. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman, még az LB döntése előtt, lényegében ugyanezt mondta el az MTI-nek. Azt ugyanis, hogy az OVB és az LB a választási jogszabályokra hivatkozott, amikor a Rádiót sugárzásra kötelezte, a Rádió viszont a médiatörvényre, amely szerint „a műsorszolgáltató köteles tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sértheti az emberi jogokat, és nem lehet alkalmas a személyek, nemek, népek, nemzetek, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére”. Kállai Ernő szerint ez remek alkalom lehet(ett volna) a főbíróság számára, hogy feloldja az ellentmondást a két szabályozás között*. Sőt – ezt már én teszem hozzá –, ha a Legfelsőbb Bíróság végre észlelné, hogy az ő hathatós közreműködésével mit szabadított el az évek során Magyarországon a véleménynyilvánítási szabadság korlátlanságáról vallott jogi-politikai álláspont, akkor itt lett volna az ideje, hogy korrigálja számos hibáját, sőt bűnét, és végre megvonja a véleménynyilvánítás szabadságának határait legalább most, a választási hirdetések ürügyén.

A Legfelsőbb Bíróság háromtagú tanácsának ez eszébe sem jutott. Ám néhány nap múlva, egy személycserével, ugyanez a bírói tanács járt el Tarlós István óvodai választási szereplése ügyében. Tarlós arra hivatkozott, igaz, hogy a közoktatási törvény megtiltja a kampányt oktatási intézményekben, de a választási eljárásról szóló törvény nem. Márpedig a választási időszak magatartásaira a választási eljárásról szóló törvény az irányadó, nem a közoktatási. A főbíróság nem fogadta el Tarlós érvelését. Azt mondta, van a választási eljárásról szóló törvénynek egy paragrafusa, nevezetesen a harmadik, amely a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásról szól. És a törvény „hivatkozott alapelve olyan keretjogszabály, amelynek tartalmát a közoktatási törvény egyértelmű tiltó rendelkezése töltött ki tartalommal” (bocsánat a stiláris zűrzavarért, pontosan idéztem az LB végzését). Óvodában tehát nem kampányolunk, mert így rendelkezik a közoktatási törvény.

És itt térjünk vissza a Magyar Rádió és a Magyar Televízió hirdetésmegtagadási ügyére. A Legfelsőbb Bíróság, ugye, arra utasította a Magyar Rádiót, hogy nyugodtan menjen szembe a médiatörvény fent idézett kógens szabályával („köteles tiszteletben tartani”), és mellesleg az alkotmánnyal. De vajon miért nem jutott eszébe az az érvelés, amely a Tarlós-ügynél eszébe jutott? Hogy a választási eljárásról szóló törvény harmadik paragrafusában hivatkozott alapelv olyan keretjogszabály, amelyet a médiatörvény és az alkotmány tölt ki tartalommal. Hogy ugyanis Magyarországon nem cigánybűnözőzünk. Sem a Magyar Rádióban, sem a parlamentben, sem köztereken. Sehol. És ha valaki a választási esélyegyenlőségre hivatkozik, azért, hogy egy jót cigányozhasson, akkor megsérti ugyanezen törvény ugyanezen harmadik paragrafusában foglalt ugyanezen alapelvet, amely elvárja a rendeltetésszerű joggyakorlást és a jóhiszeműséget, még kampányidőszakban is (magyarul: nem csempészünk be sunyi módon választási hirdetésbe rasszista dumákat. Ez se nem rendeltetésszerű, se nem jóhiszemű). Lehet, hogy azért nem jutott eszükbe, mert mégis Krémer Ferencnek van igaza?


Mini Sisyphus – Wroclaw/Tomasz Moczek – flickr/acces.denied

Az már csak hab a tortán, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlésének kulturális és sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának ülésétnem lehetett megtartani, miután a testület tagjai közül csak az elnök, a jobbikos Novák Előd jelent meg. Novák Előd a többi között azzal a javaslattal hívta össze az ülést, hogy tárgyaljanak a Jobbik kampányfilmjéről, amelyet a Magyar Rádió és a Magyar Televízió a benne elhangzó ’cigánybűnözés’ kifejezés miatt nem sugároz. A jobbikos politikus olyan állásfoglalást szeretett volna elfogadtatni, amelyben felszólítják a közmédiumokat a reklám lejátszására.” Hangsúlyozni szeretném: ez csütörtökön délelőtt történt, amikor a felelős magyar politikusok még nem kockáztatták, hogy szembekerülnek a harmadik hatalmi ág, a Legfelsőbb Bíróság döntésével, amelyről csak este nyolc órakor számolt be a Távirati Iroda. Az albizottság tagjai, magyar országgyűlési képviselők, felelős politikusok, nem akartak állást foglalni a kérdésben. Nem tartották fontosnak, hogy állást foglaljanak benne.

Szerencsére a Magyar Rádió megtette. Az OVB, az LB és magyar politikusok szégyenére. És sokunk örömére.


*Ha van ellentmondás. Ugyanis, mint Lánczos Vera említett cikkében leírta, már önmagában az sem érthető, hogy ha a Médiatörvény szerint „a műsorszolgáltató a közérdekű közlemény, a jótékonysági felhívás és a politikai hirdetés tartalmáért a [média]törvény szerint felelősséggel nem tartozik”, ebből miért következne, hogy köteles figyelmen kívül hagyni az egyéb vonatkozó törvényi rendelkezéseket is, például az Alkotmányt vagy a Médiatörvény fentebb idézett szakaszát. És hozzáteszem, azt a Legfelsőbb Bíróságnak is tudnia kell, hogy hiába különíti el szignál és konferálás a választási hirdetést, az akkor is a Kossuth rádióból szól. Sok hallgató számára a közszolgálati rádió még mindig tekintély, hitelesíti a közölt információt. Ha a rádióból is ezt hallja, akkor igenis van cigánybűnözés. Ez persze nem jog, csak a jog társadalmi közege. Amelynek a szabályozására, mellesleg, a jog hivatott.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!