Ha valaki nem sért érdeket, nem tud javítani

Cserni János, a Galamus-csoport tagja, a Fővárosi Bíróság büntetőbírája interjút készített a Galamus.hu számára Baka Andrással, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökével. Az interjút két változatban adjuk közre. A hosszabb változat, a teljes szöveg elsősorban a szakmabeliek érdeklődésére tarthat igényt. A rövidebb változatban az interjúnak azokat a részeit emeltük ki, amelyek minden érdeklődő számára szolgálhatnak információval.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


– Jó helyzetben van Elnök Úr, de azért nem rózsásban. A bíróságok megítélése, a bírák presztízse a mélyponton. Végtelenül rossz a bíróságok sajtója. Támadások érik a bírákat a médiában, de sokszor már a tárgyalótermekben is. Nagy a belső feszültség, az elégedetlenség. Az alkalmazottak bére alacsony, ami a fővárosban például egyfajta egyoldalú fluktuációt eredményez: elmennek az dolgozók, de nem jön helyettük más. A Pesti Központi Kerületei bíróságról hallani, hogy sok bíró akár fél évnél is hosszabb ideje állandó munkatárs nélkül dolgozik. Magyarul rengeteg teendő áll az OIT előtt. Ehhez képest egyelőre kevés konkrét megoldási javaslatról tudunk.

– A bírókat valóban sok támadás érte, és ezeknek a támadásoknak, illetve a kritikáknak egy része jogos volt, az igazságszolgáltatás rendszerének problémái tükröződnek bennük. Van bizonyos elégedetlenség amiatt, hogy az ügyek elhúzódnak bizonyos helyeken, általában a központi régiókban. Aminek persze számos oka van, például az, hogy történeti okokra visszavezethetően nagyobb, nehezebben kezelhető bíróságok alakultak ki. Már a két világháború között is nagy munkateher nehezedett a fővárosra, és az elmúlt ötven-hatvan év sem tett jót neki, hiszen centralizálták a kis kerületi bíróságokat. Helyettük az ötvenes években összevont kerületi bíróságok alakítottak ki: a PKKB-t [Pesti Központi Kerületi Bíróság] Pesten és a BKKB-t [Budai Központi Kerületi Bíróság] Budán. Ennek a centralizációnak a következményei sokszor jogos kritikákat váltanak ki a közvéleményben és a sajtóban. Ugyanakkor a bíróságokat nagyon sok alaptalan támadás is éri, mert nem biztos, hogy azok a társadalmi problémák, amelyek megoldásra várnak az országban, és amelyek végül a bíróságokon csapódnak le, kizárólag a mi problémáink lennének. Az igazságszolgáltatás alkalmatlan olyan társadalmi problémák kezelésére, amelyek más, nem jogi eszközöket, igényelnek. Ráadásul az igazságszolgáltatás nem sokkal jobb, vagy nem lehet sokkal jobb - jelentős ráfordítások és eszközök nélkül -, mint amilyen a társadalmi környezete. Szerintem azért annál még most is jobb. Ezt persze nem azért mondom, hogy most leüljünk, és ne csináljunk semmit, hanem azért, hogy határozzuk meg azt, hogy mi a miénk és mi nem az ebből a problémahalmazból.

– A sajtókapcsolatok javítása ezek közé tartozik?

– A sajtóval való kapcsolatot jobbá kell tenni. Jóval nagyobb nyitottság szükséges a részünkről. Jogos igénye a társadalomnak, hogy a bíróságok tevékenységét vizsgálhassa, és meg kell adnunk a társadalomnak ezt a lehetőséget, hiszen közpénzt használunk fel, és ebből következően el kell számolnunk a felhasználásával. Nincs semmi titkunk azon túl, ami a bírósági szolgálati titkokat illeti. Nincs titok sem az igazgatásban, sem a tárgyalóteremben. A tárgyalótermekben azonban fel kell számolni azokat a kaotikus viszonyokat, amelyek az elmúlt néhány évben keletkeztek.

– A már említett HVG-interjúban ezzel összefüggésben volt egy olyan mondata, amivel – bírói szemszögből – csak egyet lehet érteni. Azt mondta, idézem: „Maximális tájékoztatás, nulla szórakoztatás”. Magyarul: a sajtónak segítünk ugyan, de nem neki dolgozunk.

– Két része van a dolognak. Magát a szervezetet, az igazgatást hassa át a nyilvánosság, aminek megvannak a maga módszerei. És itt nagyon sok tennivaló van. A közvélemény tájékoztatása ma még kívánnivalókat hagy maga után, de dolgozunk egyfajta tájékoztatási stratégián és koncepción. Ez az egyik része a dolognak. A másik része a tárgyalótermi nyilvánosság, amiről nekem elég határozott nézeteim vannak. Úgy gondolom, hogy meg kell találni a helyes egyensúlyt a nyilvánosság érdekei és a tisztességes eljárás követelményei között. A tárgyalótermi nyilvánosság sokféle eszközzel biztosítható, de ez nem jelenti azt, hogy valamennyi eszköznek egyszerre rendelkezésre kell állnia. A nyilvánosság fő formája az, hogy a tárgyalásra - annak zavarása nélkül - bárki beülhet, így az újságírók is.  A nyilvánosság gyakorlásának azok a módjai azonban, amelyek a tárgyalás, az ügyfelek zavarásával járnak, és ha úgy tetszik, a munkát, a munka eredményét veszélyeztetik, véleményem szerint a bírósági eljárás tisztességét veszélyeztetik. Ezeket a tisztességes eljárás biztosítása érdekében bizonyos keretek közé szeretném szorítani. Ennek többféle módszere lehetséges. Magyarországon a tárgyalások nyilvánossága túlszaladt, egyfajta cirkusz jellege lett a dolognak. Véleményem szerint nekünk az európai modellt kell követni: nem szórakoztatnunk kell, hanem hitelesen tájékoztatni, és ezt más módszerekkel is megtehetjük. A kamerák és fotósok részvételét a tárgyalás elején állóképek készítésénél, a végén esetleg az ítélethozatalról való tájékoztatásban tartom indokoltnak.  Adott esetben még fix kamerák elhelyezésére is látok lehetőséget, de a használatukról pontos szabályozás szükséges. Fontos, hogy minden nagy bíróságot előbb-utóbb lássunk el egy ilyen többfunkciós rendszerrel, ami nemcsak a tájékoztatásra szolgál, hanem a tárgyalóterem biztonságát is védi, videokonferenciákra, távmeghallgatásokra és egyéb célokra is alkalmas vagy alkalmassá tehető.

– Ez nyilvánvalóan központi költségvetés kérdése, vagyis az OIT döntés függvénye, hogy bekamerázza-e a bíróságokat vagy sem.

– Igen. Van egy bizonyos költségvetési keretünk erre. Nyilvánvalóan a legolcsóbb, legegyszerűbb, leghasznosabb és műszakilag is legmegfelelőbb megoldást választjuk ki. Felszerelünk bizonyos számú kamerát a tárgyalótermekbe, megnézzük, hogy a kísérlet hogyan válik be és annak megfelelően építjük tovább a rendszert. […] Visszatérve a tárgyalóteremben folyamatosan jelen lévő televíziós stábokhoz: ez azzal a veszéllyel járhat, hogy a kameráknak történik a tárgyalás: a résztvevők műsort csinálnak a kameráknak, attól kezdve a közönségnek beszélnek, kifelé beszélnek, nem a konkrét jogi munkára koncentrál a tárgyalás. Ez nagy baj. Ráadásul ez egy eszköz arra is, hogy bizonyos propagandát lehessen kifejteni, adott esetben a hallgatóság részéről. – Egyébként ebben a tárgyban rendeztünk egy konferenciát március 4-én. Meghívtunk külföldi résztvevőket Németországból, Ausztriából és Franciaországból és megnéztük a nemzetközi bíróságok gyakorlatát is. Az elhangzottak alapján egyértelmű, hogy Európában a tárgyalótermi nyilvánosságot mindenhol sokkal szűkebben szabályozzák, mint amilyen a hazai gyakorlat. A konferencián más témákat is érintettünk, például azt, hogy nyilatkozzanak-e a bírók vagy sem.

– A jelenleg hatályos törvény szerint saját ügyben, valamint folyamatban lévő ügyben nem nyilatkozhatnak. A törvényi rendelkezés alkotmányos voltával kapcsolatos problémát lassan eldönti az Alkotmánybíróság – legalábbis a jogszabályi részét. Más kérdés, hogy ha a nyilatkozás joga adottá válik is, kell-e nyakló nélkül élni vele.

– Európában bíró nem szokott nyilatkozni, még akkor sem, ha az adott ország jogszabályai erre lehetőséget adnak. A szakma nem szokott magyarázkodni: ha az ítélet jó, akkor nincs magyarázatra szükség, ha az ítélet rossz, akkor meg kifejezetten káros nyilatkozni abban a dologban. Ha kollégájáról akar az illető nyilatkozni, tehát más bíró ítéletéről, nem a sajátjáról, az meg etikátlan. Ennél fogva nincs sok tere a nyilatkozásnak. Csak azt tudom tanácsolni minden bírónak, hogy még akkor se nyilatkozzon, ha a jövőben a jogi lehetősége lenne rá.

***

– Elnök Úr puritán ember hírében áll, olyanéban, aki nem használja ki a pozícióját, hogy utazgasson. Az utóbbi időben ellenben megszaporodtak a bírósági vezetők egzotikus útjai. Olyannyira, hogy például egy-egy távol-keleti út már jutalmazási eszközként is funkcionál. Néha egyes elnökök mintha magukat is így jutalmaznák. A Fővárosi Bíróságon az elmúlt néhány évben, még az ön megválasztása előtt, az elnök és elnökhelyettes Mexikóban, Ausztráliában és Dél-Afrikában is járt – menekültügyi konferencián. Mondanom sem kell, egyikük sem tárgyalt soha ilyen ügyeket, mindketten büntetőbírák.

– Attól kezdődően foglalkozom a dologgal, mióta hivatalba léptem. Úgy gondolom, hogy vannak nagyon fontos külföldi részvételek és jelenlétek, de ezek minket elsősorban az Európai Unió országaihoz és a környező államokhoz kötnek. A strasbourgi bíróság például erősen korlátozta a részvételt az olyan meghívások esetében – és ilyenek tömegével vannak –, amelyek ezen a régión kívül estek, egzotikus helyekre szóltak. Az nagyon nehezen indokolható, hogy erre jelentős közpénzt fordítsunk. Ezért írattam össze, hogy milyen hivatalos utak voltak, mert úgy gondolom, ezekről a hivatalos kiküldetésekről számot kell adni. Ilyen gazdasági helyzetben indokolt az ilyenfajta kiküldetések egyfajta centralizált engedélyezése is, mert még akkor is, ha egy bíróság ki tudná gazdálkodni, vannak fontosabb célok, amelyekre azt a pénzt fordítani lehet.

– Hozzá kell tennem, „gyalog bírónak” ma sem könnyű engedélyt kapni az említett vezetőktől egy-egy közeli, mondjuk Pozsonyban tartott szakmai konferenciára.

– A nélkül, hogy a konkrét dologban állást foglalnék vagy a konkrét ügyeket, utazásokat minősíteném, elvi szinten és általában az az álláspontom, hogy hivatalosan az utazzon, aki mellé nem kell tolmács kísérő, oda utazzon, ahol az utazó szakterületébe vágó értelmes szakmai konferenciát szerveznek,  meghatározóan az Európai Unió tagállamaiba, illetve régiónk országaiba. Az ilyen szakmai utakat, különösen, ha aktív szakmai részvételt is feltételez, egyértelműen támogatom.

***

– Ön a magyar bírósági szervezeten kívülről jött, aminek megvannak az előnyei és a hátrányai. Kimaradt az elmúlt évek intrikáiból, ami előny, de nem is ismerheti ezeket az intrikákat, ami talán hátrány. Tapasztalt olyan aknamunkát, amely az elképzelései megfúrására irányul?

– A rövid válasz az, hogy különösebben nem érzek ilyet. Vannak bizalmatlanságok és jelentős ellenérzések, ezt látom, tudom – már tudom -, hogy mire vagy kire kell figyelnem.. Azt is vállalom, hogy időnként érdekeket sértek, de ha valaki nem sért érdeket, nem tud javítani. Egyébként nagyon pozitív tapasztalataim is vannak. Ebben a szervezetben nagyon sok olyan ember van, aki akar, aki cselekszik, aki változtatni szeretne, és azt hiszem, hogy ebben a folyamatban jut hely mindenkinek. Nem egyszemélyben akarok dönteni, bizottságokat hozunk létre, a lehető legszélesebb körben megvitatjuk, amit lehet, és a tudásunk szerint a lehető legjobb döntést igyekszünk hozni. Azt nehéz prognosztizálni, hogy mikor lesz ebből jelentős eredmény, változás, mert bármilyen javulást szeretnénk az igazságszolgáltatás működésében elérni, ahhoz jogszabályi változtatások szükségesek. Ezekhez pedig a politika támogatásának megszerzése elengedhetetlen.

– Kívülről jött vezetőnél egyértelműen hátrány, hogy a szervezet napi működését nem ismeri, beleértve az adminisztrációs munka rejtett buktatói is. Van már ehhez megfelelő hátországa?

Valószínűleg nem ismerem úgy a részleteket, mint aki kizárólag ebben nőtt fel, évtizedekig nap-mint nap ebben dolgozott. Viszont tudom, hogyan működnek a bíróságok máshol, ismerem a bírói munkát, majdnem két évtizedes bírói gyakorlatom van. Ráadásul mostanában elég „intenzív tréningen” veszek részt, igyekszem gyorsan tanulni, ítélőtáblai bíróként is sokat tapasztaltam a szervezet működését illetően. Kérdésére válaszolva, én megszüntettem a kabineteket a Legfelsőbb Bíróságon. Itt különböző kabinetek voltak, tudományos kabinet, külügyi kabinet, OIT-kabinet és így tovább. A közvetlen munkatársi gárdám nagyon kicsi, viszont széles körben igyekszem támaszkodni azokra, akiknek a munkáját látom. Budapesti, vidéki szakemberekre, kollégiumvezetőkre, kollégiumvezető-helyettesekre vagy bírókra, informatikusokra és másokra. Mindegyiküket igyekszem bevonni. Most is hat bizottság működik az OIT felkérésére, átlagosan hat taggal. Tehát igyekszem bevonni az embereket abba, hogy amit tudnak, azt adják hozzá a közös munkához.. Ehhez önmagában nem feltétlenül kell külön stáb. Mindenesetre gondolkozom egy elnöki tanácsadó testület létrehozásán, és az új sajtószóvivő mellett egy-két új, közvetlen munkatárs alkalmazásán is.

– Gondolom, házon belül, tehát a Legfelsőbb Bíróságon is vannak megoldásra váró feladatai, hiszen az OIT elnöke egyben a Legfelsőbb Bíróság elnöke is.

– Hogyne. A jogegység koncepcionális kérdés, elkezdtük az erről szóló gondolkodást, új szervezeti és működési szabályzat kidolgozását végezzük, átalakítjuk a sajtószóvivői rendszert.  Itt van mindjárt a Legfelsőbb Bíróság állásainak a betöltése, ami szintén átgondolást kíván. Feltettem azt a kérdést, hogy ki jöhet a Legfelsőbb Bíróságra, kiből lehet legfelsőbb bírósági bíró azon kívül, hogy az általános szabályoknak megfelel. Bizonyos gyakorlat, bizonyos ismeret kell ugyan, de tulajdonképpen a jogszabályok különösebb feltételeket nem írnak elő. Azt azonban természetesnek tartom, hogy a Legfelsőbb Bíróság bizonyos állásokra vagy az összes bírói állására támasszon bizonyos többletkövetelményeket. Ilyen lehet az adott területen szerzett nagyobb gyakorlat és az elméletben való jártasság, hiszen itt jogszabályok véleményezése folyik, továbbá jogegységi, elemző munka is szükséges. El tudom képzelni például azt is, hogy bizonyos bírókat kipróbálunk, határozott időre berendelünk. A Legfelsőbb Bíróságon nagy probléma, hogy mostanában sokan érik el a nyugdíjkorhatárt, vagy nagy tapasztalatú, kiváló bírók 70 éves koruk előtt nyugdíjba mennek.

– A Legfelsőbb Bírósági bírák életkora természetszerűleg magasabb, mint az átlag.

– Nem feltétlenül a kor a meghatározó, hanem egyre inkább az a tendencia, hogy nem várják meg a hetven évet, ameddig ítélkezhetnének, hanem korábban nyugállományba mennek. Nagyon nagy tapasztalatú, nagy tudású, nagy veszteséget jelentő bírók távoznak, akiknek a pótlása a jelenlegi nagy létszámban komoly gondot okoz. A szép elveket nem mindig lehet tartani, de mégis kívánatos, hogy jobban megnézzük, mi áll egy-egy pályázó mögött, milyen szakmai munka, milyen tevékenység. Fontosnak tartom, hogy legalább magunknak definiáljuk, nem azt, hogy konkrétan kit akarunk, hanem azt, hogy milyen szakmai kvalitásokkal rendelkező kollégát szeretnénk.

– A napokban került a kezembe egy meghívó: olyan sajtótájékoztatóra szólt, amelyen az előadók a volt miniszterelnök elleni sikertelen feljelentésükről tartottak előadást. Az egyik előadó neve mellett a „nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnök” cím szerepelt. Helyénvaló ez így? A volt legfelsőbb bírósági bírák vagy általában a volt bírák magatartásával nyilván nem tud mit kezdeni sem az elnök, sem a szervezet, mégis visszaüthet időnként, ha korábbi kolléga a felmentése után látványos és a nem egyértelműen pozitív megítélésű közszereplésbe kezd.

– A bírói szemlélet, a bírói magatartás véleményem szerint egy élet magatartása kell, hogy legyen. Amikor az ember fogalmazó lesz, elindul a bíróvá válás útján, majd egy folyamat eredményeként bíróvá válik, minden vonatkozásban, a gondolkodásában, a cselekvésében is. Ez a gondolkodás is kizárja, hogy egy bíró részt vegyen politikai küzdelmekben. Erre az aktív ideje alatt korlátozó jogszabályok vonatkoznak. Az aktív ideje után ezek a szabályok már nem érvényesek ugyan, viszont kívánatosnak tartanám, és az igazi bírói életpálya részének tekintem, hogy azokat az elveket, azokat a mércéket, amelyek bírói életpályájának meghatározó részét képezik, a bíró nyugdíjas évei során is kövesse. Ezt természetesen kikényszeríteni nem lehet, és természetesen az egyén döntése, hogy milyen magatartást és milyen tevékenységet folytat nyugdíjba vonulása után, de talán nem célszerű feltüntetni ilyen esetben, hogy az illető nyugalmazott bíró vagy tanácselnök, mert a politikai tevékenység már más cselekvési terület.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsról

Cserni János: - Szerencsés helyzetben van, hiszen együtt kezdte a munkáját az új Országos Igazságszolgáltatási Tanáccsal (OIT), ráadásul egy olyan OIT-tal, amelynek azok lettek a választott tagjai, akiket ön javasolt. Az eddigi tapasztalatok alapján bevált az együttműködés?

Baka András: – Nekem a régi OIT-tal sem volt különösebb problémám. Amikor a leköszönt OIT-tal együtt dolgoztunk, akkor is tenni akarást tapasztaltam. Az új OIT-nál sikerült egy olyan testületet létrehozni, amelyben legalábbis minden bírósági szint képviselve van, tehát mindenféle beosztású szakember, különböző szintű bíróságokról. Van benne bizonyos folyamatosság is: vannak benne régi bíró tagok, a többség azonban új. A külső tagok értelemszerűen maradtak. Az együttműködés és a testület egységének értékeléséhez azonban még nem telt el elegendő idő.

Mennyire lehet hatékony egy olyan testület működése, amelynek a tagjai az ország különböző tájairól jönnek, ráadásul havonta egyszer vagy kétszer üléseznek? És tegyük hozzá, az OIT-tagság mellett főállásuk is van. Nem biztos, hogy jól átgondolt jogalkotói ötlet volt egy ilyen igazgatási koncepció megalkotása 1997-ben.

– Tulajdonképpen három igazi ülésen vagyunk túl. Most jöttek össze az OIT tagjai a szokásos napirendes ülésen kívül, és beszéltek arról, hogy mit akar ez az OIT elérni, milyen stratégiát kell követnie, milyen munkamódszerekkel Minden OIT-tagnak volt valami elképzelése, amivel odajött, és ezeket az elképzeléseket kíséreltük meg összehangolni és egyeztetni a hatékonyabb munkavégzés érdekében. Az például biztosan nem járható, hogy az utolsó pillanatban kapjuk meg a megtárgyalandó anyagot az előkészítő Hivataltól, mert akkor kevés idő jut a felkészülésre.

– Ez mindkét megelőző OIT-nál probléma volt.

– Különösen azokban a kérdésekben probléma, amelyeknél a szakértelem is hiányzik, hiszen nem vagyunk, nem lehetünk mindenben szakemberek. Tehát informatikában, statisztikában, szociális kérdésekben, amelyeket célszerűbb megbeszélni másokkal is, adott esetben külső szakemberekkel.

– A munkamódszerek megváltoztatása elég a sikerhez vagy muszáj valamilyen jogszabályváltoztatást kezdeményezni? Akár olyat, hogy a megválasztott OIT-tagok arra az időre, amíg ezt a tisztséget betöltik, mentesüljenek az egyéb feladataik alól, vagyis ez olyan testület legyen, amely állandóan együtt dolgozik? Akár úgy, hogy a hivatal egyes részlegeit vezetik – volt korábban ilyen elképzelés –, vagy bármilyen más megoldással? Tehát, hogy ne egy nehézkesen működő, havonta ülésező testület legyen az OIT. Egyáltalán van erre igény?

– Véleményem szerint állandó testületet nem célszerű létrehozni, tehát olyat, amely állandóan ülésezik és a Hivatal részlegeit vezeti. Nem hiszem, hogy ez a jövő, és ez a követendő út. Egyelőre meg kellene találni, hogy a jelenlegi keretek között hogyan lehet hatékony és értelmes munkát végezni. Fontosnak tartom, hogy a testület csak stratégiai kérdésekkel foglalkozzon, és az operatív irányítást az elnök a hivatal útján gyakorolja. Ehhez azonban az szükséges, hogy a Hivatal megerősödjön.

– Olvashattuk, hogy átvilágították.

– Még nem, de folyamatban van az átvilágítása,. Még folynak az interjúk, a beszélgetések. Alapvető követelmény, hogy a Hivatal jobban kapcsolódjon a bíróságokhoz, hatékonyabb, hivatalszerűbb munkát végezzen, mint az előző időszakban. Ehhez megnézzük azt, hogy ki mit csinál, arányban van-e a hivatali létszám az elvégzendő munkával és feladatokkal.

Egy nemrég megjelent HVG-interjú szerint a Hivatalban 140 bíró dolgozik. Ez nyilvánvaló félreértés lehetett.

– Igen, ez tévedés, 30-35 fő a Hivatalba berendelt bírók száma. Valószínűleg át kell tekinteni a berendelt bírók státuszát is. Ma a munkatársak között ennek megfelelően nemcsak bírák, de például statisztikusok, műszaki szakemberek, informatikusok is vannak, de ide tartoznak a Bíróképző Akadémián különböző munkakörökben foglalkoztatottak is. A bírósági informatikai rendszer működtetése önmagában is jelentős és költséges feladat.

– Meg tudunk fizetni egy olyan informatikusi stábot, amelyik a szükséges szakmai ismeretekkel rendelkezik? A bírósági alkalmazottak bértáblája szerinti fizetések egy jó informatikus számára – valljuk be – nevetségesek.

– A költségvetési szervezeteknél mindenütt probléma, ha egy olyan szakembert akarnak kívülről alkalmazni, akinek a fizetését a piac határozza meg. A mai válságos világban ugyanakkor stabilitást jelent a bíróság mint munkahely. Ez az, amit mi tudunk nyújtani: biztos megélhetést, ha talán nem is azon a szinten, amit a piaci világban megszoktak. Úgy gondolom, ilyen alapon működtethető a rendszer.

A cégbíróságokról, katonai bíróságokról

– Az informatika begyűrűzött a cégbíróságokra is, sőt az ügyfelek leginkább ezen a területen találkoznak vele. Tervezi az OIT, hogy az elektronikus cégnyilvántartás bevezetése után felszabadult cégbírói létszámot csökkenti, és a cégbírákat beosztja peres ügyeket tárgyalni? Ezáltal nőne a perbírák száma, és gyorsabban fejeződnének be a perek.

– Éppen most tartottam előadást egy rendezvényen, ahol felvetődött az a kérdés, hogy egyáltalán bíróság-e a cégbíróság, és mi lesz a cégbírókkal. Az nyilván döntés kérdése, hogy a cégnyilvántartás bírósági szervezeten belül vagy kívül működjön. Meg kell nézni, hogy az egyes megoldásoknak mi az előnye és mi a hátránya. Maga a munka önmagában nem indokolja a bírósági szervezethez való tartozást. Racionális döntés kell: ha úgy jobb lesz, akkor el lehet vinni, ha itt belül is jó és működtethető, akkor szerintem maradhat ez a megoldás. Az a kérdés, hogy a cégbírókkal mi lesz, az egész bírósági szervezet szempontjából még nem eldöntött. Az OIT erről legutóbb még csak egy tájékoztatót hallgatott meg, amely a 2009 év cégbírósági tapasztalatait összegezte.

– Bár, ha jól belegondolunk, ez talán nem is az OIT-ra tartozik, az egyes megyei elnökök saját hatáskörben is megtehetik, hogy a cégbíróikat más bírói munkakörbe helyezik.

– Így van. És hasonlóképpen említhetném a katonai bírók helyzetét is. Van, ahol a katonai ügyek száma jelentősen csökkent, van, ahol viszont viszonylag kevés katonai bíró van, így az ügyek átfutási ideje és a restancia nagy.

A bíróságok megítélése és nyilvánosság

– Azzal kezdtem, hogy jó helyzetben van Elnök Úr, de azért nem rózsásban. A bíróságok megítélése, a bírák presztízse a mélyponton. Végtelenül rossz a bíróságok sajtója. Támadások érik a bírákat a médiában, de sokszor már a tárgyalótermekben is. Nagy a belső feszültség, az elégedetlenség. Az alkalmazottak bére alacsony, ami a fővárosban például egyfajta egyoldalú fluktuációt eredményez: elmennek az dolgozók, de nem jön helyettük más. A Pesti Központi Kerületei bíróságról hallani, hogy sok bíró akár fél évnél is hosszabb ideje állandó munkatárs nélkül dolgozik. Magyarul rengeteg teendő áll az OIT előtt. Ehhez képest egyelőre kevés konkrét megoldási javaslatról tudunk.

– A bírókat valóban sok támadás érte, és ezeknek a támadásoknak, illetve a kritikáknak egy része jogos volt, az igazságszolgáltatás rendszerének problémái tükröződnek bennük. Van bizonyos elégedetlenség amiatt, hogy az ügyek elhúzódnak bizonyos helyeken, általában a központi régiókban. Aminek persze számos oka van, például az, hogy történeti okokra visszavezethetően nagyobb, nehezebben kezelhető bíróságok alakultak ki. Már a két világháború között is nagy munkateher nehezedett a fővárosra, és az elmúlt ötven-hatvan év sem tett jót neki, hiszen centralizálták a kis kerületi bíróságokat. Helyettük az ötvenes években összevont kerületi bíróságok alakítottak ki: a PKKB-t [Pesti Központi Kerületi Bíróság] Pesten és a BKKB-t [Budai Központi Kerületi Bíróság] Budán. Ennek a centralizációnak a következményei sokszor jogos kritikákat váltanak ki a közvéleményben és a sajtóban. Ugyanakkor a bíróságokat nagyon sok alaptalan támadás is éri, mert nem biztos, hogy azok a társadalmi problémák, amelyek megoldásra várnak az országban, és amelyek végül a bíróságokon csapódnak le, kizárólag a mi problémáink lennének. Az igazságszolgáltatás alkalmatlan olyan társadalmi problémák kezelésére, amelyek más, nem jogi eszközöket, igényelnek. Ráadásul az igazságszolgáltatás nem sokkal jobb, vagy nem lehet sokkal jobb - jelentős ráfordítások és eszközök nélkül -, mint amilyen a társadalmi környezete. Szerintem azért annál még most is jobb. Ezt persze nem azért mondom, hogy most leüljünk, és ne csináljunk semmit, hanem azért, hogy határozzuk meg azt, hogy mi a miénk és mi nem az ebből a problémahalmazból.

– A sajtókapcsolatok javítása ezek közé tartozik?

– A sajtóval való kapcsolatot jobbá kell tenni. Jóval nagyobb nyitottság szükséges a részünkről. Jogos igénye a társadalomnak, hogy a bíróságok tevékenységét vizsgálhassa, és meg kell adnunk a társadalomnak ezt a lehetőséget, hiszen közpénzt használunk fel, és ebből következően el kell számolnunk a felhasználásával. Nincs semmi titkunk azon túl, ami a bírósági szolgálati titkokat illeti. Nincs titok sem az igazgatásban, sem a tárgyalóteremben. A tárgyalótermekben azonban fel kell számolni azokat a kaotikus viszonyokat, amelyek az elmúlt néhány évben keletkeztek.

– A már említett HVG-interjúban ezzel összefüggésben volt egy olyan mondata, amivel – bírói szemszögből – csak egyet lehet érteni. Azt mondta, idézem: „Maximális tájékoztatás, nulla szórakoztatás”. Magyarul: a sajtónak segítünk ugyan, de nem neki dolgozunk.

– Két része van a dolognak. Magát a szervezetet, az igazgatást hassa át a nyilvánosság, aminek megvannak a maga módszerei. És itt nagyon sok tennivaló van. A közvélemény tájékoztatása ma még kívánnivalókat hagy maga után, de dolgozunk egyfajta tájékoztatási stratégián és koncepción. Ez az egyik része a dolognak. A másik része a tárgyalótermi nyilvánosság, amiről nekem elég határozott nézeteim vannak. Úgy gondolom, hogy meg kell találni a helyes egyensúlyt a nyilvánosság érdekei és a tisztességes eljárás követelményei között. A tárgyalótermi nyilvánosság sokféle eszközzel biztosítható, de ez nem jelenti azt, hogy valamennyi eszköznek egyszerre rendelkezésre kell állnia. A nyilvánosság fő formája az, hogy a tárgyalásra - annak zavarása nélkül - bárki beülhet, így az újságírók is.  A nyilvánosság gyakorlásának azok a módjai azonban, amelyek a tárgyalás, az ügyfelek zavarásával járnak, és ha úgy tetszik, a munkát, a munka eredményét veszélyeztetik, véleményem szerint a bírósági eljárás tisztességét veszélyeztetik. Ezeket a tisztességes eljárás biztosítása érdekében bizonyos keretek közé szeretném szorítani. Ennek többféle módszere lehetséges. Magyarországon a tárgyalások nyilvánossága túlszaladt, egyfajta cirkusz jellege lett a dolognak. Véleményem szerint nekünk az európai modellt kell követni: nem szórakoztatnunk kell, hanem hitelesen tájékoztatni, és ezt más módszerekkel is megtehetjük. A kamerák és fotósok részvételét a tárgyalás elején állóképek készítésénél, a végén esetleg az ítélethozatalról való tájékoztatásban tartom indokoltnak.  Adott esetben még fix kamerák elhelyezésére is látok lehetőséget, de a használatukról pontos szabályozás szükséges. Fontos, hogy minden nagy bíróságot előbb-utóbb lássunk el egy ilyen többfunkciós rendszerrel, ami nemcsak a tájékoztatásra szolgál, hanem a tárgyalóterem biztonságát is védi, videokonferenciákra, távmeghallgatásokra és egyéb célokra is alkalmas vagy alkalmassá tehető.

– Ez nyilvánvalóan központi költségvetés kérdése, vagyis az OIT döntés függvénye, hogy bekamerázza-e a bíróságokat vagy sem.

– Igen. Van egy bizonyos költségvetési keretünk erre. Nyilvánvalóan a legolcsóbb, legegyszerűbb, leghasznosabb és műszakilag is legmegfelelőbb megoldást választjuk ki. Felszerelünk bizonyos számú kamerát a tárgyalótermekbe, megnézzük, hogy a kísérlet hogyan válik be és annak megfelelően építjük tovább a rendszert.

– A Fővárosi Bíróság nagyobb tárgyalóiban épp a napokban történik egy furcsa kameraszerelés: a folyosókra tesznek kamerákat és a bíró a pulpituson elhelyezett monitoron nézheti, mi történik a tárgyalótermen kívül. Ennek látszólag nincs értelme. Némi hiba csúszott a megvalósításba, vagy ez nem az Ön által említett kamerázás?

– Erről nem tudtam, ez nyilván más célokat szolgál. Nem tudom, mi az oka, nyilván a Fővárosi Bíróság vezetése ezt valamilyen megfontolásból szükségesnek tartotta. Visszatérve a tárgyalóteremben folyamatosan jelen lévő televíziós stábokhoz: ez azzal a veszéllyel járhat, hogy a kameráknak történik a tárgyalás: a résztvevők műsort csinálnak a kameráknak, attól kezdve a közönségnek beszélnek, kifelé beszélnek, nem a konkrét jogi munkára koncentrál a tárgyalás. Ez nagy baj. Ráadásul ez egy eszköz arra is, hogy bizonyos propagandát lehessen kifejteni, adott esetben a hallgatóság részéről.

– Hát a fővárosi kamerákkal ilyen baj nem lesz…

– Egyébként ebben a tárgyban rendeztünk egy konferenciát március 4-én. Meghívtunk külföldi résztvevőket Németországból, Ausztriából és Franciaországból és megnéztük a nemzetközi bíróságok gyakorlatát is. Az elhangzottak alapján egyértelmű, hogy Európában a tárgyalótermi nyilvánosságot mindenhol sokkal szűkebben szabályozzák, mint amilyen a hazai gyakorlat. A konferencián más témákat is érintettünk, például azt, hogy nyilatkozzanak-e a bírók vagy sem.

A bírók nyilatkozási jogáról

– A jelenleg hatályos törvény szerint saját ügyben, valamint folyamatban lévő ügyben nem nyilatkozhatnak. A törvényi rendelkezés alkotmányos voltával kapcsolatos problémát lassan eldönti az Alkotmánybíróság – legalábbis a jogszabályi részét. Más kérdés, hogy ha a nyilatkozás joga adottá válik is, kell-e nyakló nélkül élni vele.

– Európában bíró nem szokott nyilatkozni, még akkor sem, ha az adott ország jogszabályai erre lehetőséget adnak. A szakma nem szokott magyarázkodni: ha az ítélet jó, akkor nincs magyarázatra szükség, ha az ítélet rossz, akkor meg kifejezetten káros nyilatkozni abban a dologban. Ha kollégájáról akar az illető nyilatkozni, tehát más bíró ítéletéről, nem a sajátjáról, az meg etikátlan. Ennél fogva nincs sok tere a nyilatkozásnak. Csak azt tudom tanácsolni minden bírónak, hogy még akkor se nyilatkozzon, ha a jövőben a jogi lehetősége lenne rá.

A bíróságok leterheltsége vidéken és a fővárosban; a PKKB

– Mondjuk úgy, hogy ha majd lehet is, csak „végszükségben”, abnormális esetben nyilatkozzon, és csak az, aki úgy érzi, nincs más eszköze. Egyébként beszél helyette az ítélete. Sajnos azonban az élet produkál abnormális eseteket is. Szerencsére elég ritkán. Beszéltünk arról korábban, hogy a PKKB mérete nem tesz lehetővé ideális működést. A PKKB kis bíróságokra osztása önmagában miként oldja meg az ügyhátralék problémáját? A hatalmas ügymennyiség átkerül az új, kisebb bíróságokhoz? Hacsak nem darabolják fel egyúttal az aktákat is.

– Az ország több mint 2800 bírójából 741 fővárosi, ami jelentős súly. Ha a fővárosban történik valami, vagy a fővárosnak, illetve a Pest Megyei Bíróságnak negatív a megítélése, akkor az egész bírósági rendszert ezen keresztül ítélik meg. Pedig jelentős különbség van a főváros és a vidék között. Egyrészt az ügyek száma tekintetében, másrészt ebből következően a munkateher tekintetében.

– Ez a munka eredményességére is kihat.

– És nem csak arra. Ennek egyik következménye, hogy sokkal tovább tart a központi régióban egy ügy, mint vidéken. De következménye az is, hogy a különböző helyeken a bíró ugyanannyi fizetést kap, de nem ugyanannyit dolgozik. Nem beszélve a stresszről, a hátrányos körülményekről. A polgárnak sem jó, mert hiszen az nem tartható, hogy pusztán amiatt kerüljön hátrányba, hogy ide tartozik az ügye. A központi régió kiemelt terület, így kiemelt probléma, amit a súlyának, a szerepének megfelelően kell kezelni. Nyilván nem lehet ezt a problémát rögtön megoldani, nem lehet abszolút megoldásokkal előállni, de az is biztos, hogy azok a megoldások, amelyekkel az elmúlt években a központi régió ügyében próbálkoztak – a megsegítések, besegítések, a kirendelések, akták és ügyfelek vidékre utaztatása stb. – nem váltak be. Energiát, pénzt, bírói álláshelyet, plusz ideiglenes bírói álláshelyet, kirendelést biztosított a rendszer, mégsem sikerült az ismert jelenségeket megszüntetni. Ez nem is meglepő, mert strukturális kérdéseket ilyen jellegű ad-hoc módszerekkel nem lehet megoldani. Strukturális problémákra komplex, strukturális válaszokat kell adni.

– Önerőből megvalósítható mindez?

– Ezt önerőből egészen biztosan nem lehet elvégezni. Ehhez központi, kormányzati intézkedés szükséges. El kell gondolkozni azon, hogy ezek a nagy egységek racionálisan működtethetők-e igazgatási szempontból. El kell gondolkozni azon, hogyan lehet a központi régióról levenni a munkaterhet. Adott esetben a speciális, kizárólagos illetékességi szabályok módosításával levenni a fővárosról az ide kerülő ügyek egy részét. És el kell gondolkozni más módszereken is, de itt nem lehet egyik elemet sem abszolutizálni, ez komplex kérdés. Kormányzati lépést igényel, de ha az igazságszolgáltatás rendszerének működését, hatékonyságát javítani akarjuk, akkor megfelelő módszert kell kidolgozni. Nem azt mondom, hogy a PKKB-t szét kell szedni, hanem azt, hogy nézzük meg, nem lehet-e kisebb egységeket kialakítani belőle. Nyilván ennek költségvonzata van, tehát ez drágább lesz, de valószínűleg hatékonyabb és jobb is, hiszen a kisebb kerületi bíróságok Budapesten is majdnem naprakészek.

– A PKKB helyett több kisebb bíróság létrehozása tehát nem megoldása a problémának, hanem a komplex problémakezelés egyik eleme?

– Igen, ez az egyik elem, amit ki kell munkálni, és aminek révén remélhetőleg – ha olcsóbb nem is, de – mindenkinek jobb lesz az igazságszolgáltatás, mert gyorsabb, hatékonyabb, igazgatási szempontból átláthatóbb lehet, és emberibb munkakörülményeket eredményezhet a fővárosi bíróknak. Ráadásul enyhíti azt a tarthatatlan különbséget, ami ma a főváros és vidék között van.

A Fővárosi Bíróságról

– Ha már a fővárosnál tartunk: az OIT szabályzata szerint a bíróknak havi 8-9 napot kell tárgyalniuk. Ez reális, a többi időt felkészüléssel és írásbeli munkával töltik. A Fővárosi Bíróság elnöke nemrég - szóban - kötelezte a 200 feletti ügymennyiséggel küzdő polgári bírákat arra, hogy ennél többet tárgyaljanak, mert ez az OIT elvárása. Ön a beszélgetés elején azt mondta, hogy a Hivatalt közelebb kell hozni a bíróságokhoz. Az OIT igényeit nem kellene közelebb vinni a valós bírósági helyzethez?

– Én erről az intézkedésről és ennek az indokairól, részleteiről viszonylag keveset tudok. Ebből következik, hogy ez nem OIT-döntés. Ez nyilván az elnök úr vagy az intézmény vezetésének döntése.

– Nem meglepő, hogy az intézkedés nagy felháborodást váltott ki a bírákban, hiszen már így is szatyorszámra viszik haza az aktákat hétvégére, és a valódi OIT-előírásnál többet dolgoznak. Az elnököt persze a felzúdulás nem rengeti meg, hiszen őt hat évre kinevezték, legközelebb ennyi idő múlva szavaznak róla a kollégái. A megyei elnökök valóban hat évig elmozdíthatatlanok teljesítménytől függetlenül, vagy várható ezen a téren is változás, szigorúbb ellenőrzés, számonkérés az OIT részéről? Olyan számonkérés, amely következményeket is maga után von?

– Az én olvasatomban az OIT Hivatala segít, működtet, koordinál és ellenőriz. A Hivatal ellenőrzési szerepét jelentősen meg kell erősíteni, de a jelenlegi létszám és szakértelem ehhez valószínűleg kevés. És persze meg kell néznünk, hogy az ellenőrzés meddig terjedhet.

– Addig mindenképp, hogy az elnök intézkedése ne legyen ellentétes az OIT szabályzatával.

– Most is működik egy munkabizottság, amely a bírói tevékenységnek a bírói függetlenséget nem sértő ellenőrzését végzi. Az igazgatási munka számonkérése véleményem szerint ugyanolyan fontos, mint a bírói munkáé.

– Tehát abból indul ki, hogy az igazgatás is munka, és nem pozíció? A munkát meg ellenőrizni kell.

– Így van. Azt hiszem, ezt igen jól megfogalmazta.

A közpénz elköltésének módjairól

– Elnök Úr puritán ember hírében áll, olyanéban, aki nem használja ki a pozícióját, hogy utazgasson. Az utóbbi időben ellenben megszaporodtak a bírósági vezetők egzotikus útjai. Olyannyira, hogy például egy-egy távol-keleti út már jutalmazási eszközként is funkcionál. Néha egyes elnökök mintha magukat is így jutalmaznák. A Fővárosi Bíróságon az elmúlt néhány évben, még az ön megválasztása előtt, az elnök és elnökhelyettes Mexikóban, Ausztráliában és Dél-Afrikában is járt – menekültügyi konferencián. Mondanom sem kell, egyikük sem tárgyalt soha ilyen ügyeket, mindketten büntetőbírák.

– Attól kezdődően foglalkozom a dologgal, mióta hivatalba léptem. Úgy gondolom, hogy vannak nagyon fontos külföldi részvételek és jelenlétek, de ezek minket elsősorban az Európai Unió országaihoz és a környező államokhoz kötnek. A strasbourgi bíróság például erősen korlátozta a részvételt az olyan meghívások esetében – és ilyenek tömegével vannak –, amelyek ezen a régión kívül estek, egzotikus helyekre szóltak. Az nagyon nehezen indokolható, hogy erre jelentős közpénzt fordítsunk. Ezért írattam össze, hogy milyen hivatalos utak voltak, mert úgy gondolom, ezekről a hivatalos kiküldetésekről számot kell adni. Ilyen gazdasági helyzetben indokolt az ilyenfajta kiküldetések egyfajta centralizált engedélyezése is, mert még akkor is, ha egy bíróság ki tudná gazdálkodni, vannak fontosabb célok, amelyekre azt a pénzt fordítani lehet.

– Hozzá kell tennem, „gyalog bírónak” ma sem könnyű engedélyt kapni az említett vezetőktől egy-egy közeli, mondjuk Pozsonyban tartott szakmai konferenciára.

– A nélkül, hogy a konkrét dologban állást foglalnék vagy a konkrét ügyeket, utazásokat minősíteném, elvi szinten és általában az az álláspontom, hogy hivatalosan az utazzon, aki mellé nem kell tolmács kísérő, oda utazzon, ahol az utazó szakterületébe vágó értelmes szakmai konferenciát szerveznek,  meghatározóan az Európai Unió tagállamaiba, illetve régiónk országaiba. Az ilyen szakmai utakat, különösen, ha aktív szakmai részvételt is feltételez, egyértelműen támogatom.

– Az utazási feltételek egységesítése nem lényegtelen dolog, de más területen is szükség lenne egységesítő törekvésekre.

– A részletek kidolgozása során figyelemmel kell lenni arra a tényre, hogy a bírósági rendszer szakmai értelemben egységes. Egységét biztosítják egyrészről a helyi bíróságoktól egészen a Legfelsőbb Bíróságig az eljárási törvények, amelyek meghatározzák, hogyan működik az ítélkezés rendszere. Ugyanakkor ez igazgatási rendszer is, ahol minden szintnek megvan a maga feladata és funkciója. Igazgatási feladata és funkciója. Ahol egységes gazdálkodás van, ahol nem fordul elő, hogy az irodaszerekből az egyik helyen kevesebbet, a másik helyen négyszer annyit rendelnek. Tehát ésszerű, okos gazdálkodásra épül a szervezet, ahol ésszerű, adekvát informatikai rendszer működik, de ugyanígy egységes a statisztikai rendszer is, amelynek adatai alapján el lehet dönteni, hogyan kell, hogyan lehet az erőforrásokat ésszerűen elosztani.

A belső statisztikai rendszerről

– Azt gondolnánk logikusan, a statisztikát azért gyűjtik, hogy az adatait fel lehessen használni például jogszabály-változtatáshoz vagy bármilyen hasznos célra. Nálunk meg 1997-98 óta, amióta OIT létezik, csak gyűlik ez az irdatlan mennyiségű adat, de mintha jogszabályokban sose köszönne vissza.

– Statisztikai adatok most is rendelkezésre állnak, és jó részük hasznos is, de igazi változás akkor lehet, ha ezek az adatok olyan megbízhatóak lesznek, hogy ezek alapján el lehet majd osztani egységesen az erőforrásokat, és adott esetben a bírói álláshelyeket. Azt még nem tudom megmondani, hogy a jelenlegi statisztikai rendszer mennyire ilyen, mennyire alkalmas erre a célra. Ennek az áttekintését is elkezdtük. Az pedig, hogy a jogalkotás mit használ fel a szakmai anyagainkból, az többnyire nem rajtunk múlik.

– Sok tehát a feladat és még az eszköztár felleltározása is hátravan.

– Sok nagy feladatot említettem, és remélem, hogy ezek az elképzelések nagyon rövid időn belül tervszerű cselekvési programmá formálódnak. Mindent egyszerre keresztülvinni, megváltoztatni nem lehet, de el kell kezdeni a változtatásokat, a követendő irányok meghatározását. Hogy aztán ezt mennyi idő, egy vagy sok vezetői ciklus alatt lehet-e véghezvinni, és hogy ki fogja végül befejezni, ezt ma még nem lehet tudni. Én megkezdem, és azt tudom mondani, hogy a lehető legszélesebb körben megvitatjuk ezeket a kérdéseket, megpróbáljuk a legjobb megoldást megtalálni és fokozatosan bevezetni, de ez hosszú távú koncepció lesz, amely remélhetőleg az igazságszolgáltatás jelentős javulását eredményezi majd.

A belső szervezetről és az erőviszonyokról

– Hosszú távú koncepció és semmi esetre sem egyszemélyes munka. Ön a magyar bírósági szervezeten kívülről jött, aminek megvannak az előnyei és a hátrányai. Kimaradt az elmúlt évek intrikáiból, ami előny, de nem is ismerheti ezeket az intrikákat, ami talán hátrány. Tapasztalt olyan aknamunkát, amely az elképzelései megfúrására irányul?

– A rövid válasz az, hogy különösebben nem érzek ilyet. Vannak bizalmatlanságok és jelentős ellenérzések, ezt látom, tudom – már tudom -, hogy mire vagy kire kell figyelnem.. Azt is vállalom, hogy időnként érdekeket sértek, de ha valaki nem sért érdeket, nem tud javítani. Egyébként nagyon pozitív tapasztalataim is vannak. Ebben a szervezetben nagyon sok olyan ember van, aki akar, aki cselekszik, aki változtatni szeretne, és azt hiszem, hogy ebben a folyamatban jut hely mindenkinek. Nem egyszemélyben akarok dönteni, bizottságokat hozunk létre, a lehető legszélesebb körben megvitatjuk, amit lehet, és a tudásunk szerint a lehető legjobb döntést igyekszünk hozni. Azt nehéz prognosztizálni, hogy mikor lesz ebből jelentős eredmény, változás, mert bármilyen javulást szeretnénk az igazságszolgáltatás működésében elérni, ahhoz jogszabályi változtatások szükségesek. Ezekhez pedig a politika támogatásának megszerzése elengedhetetlen.

– Kívülről jött vezetőnél egyértelműen hátrány, hogy a szervezet napi működését nem ismeri, beleértve az adminisztrációs munka rejtett buktatói is. Van már ehhez megfelelő hátországa?

Valószínűleg nem ismerem úgy a részleteket, mint aki kizárólag ebben nőtt fel, évtizedekig nap-mint nap ebben dolgozott. Viszont tudom, hogyan működnek a bíróságok máshol, ismerem a bírói munkát, majdnem két évtizedes bírói gyakorlatom van. Ráadásul mostanában elég „intenzív tréningen” veszek részt, igyekszem gyorsan tanulni, ítélőtáblai bíróként is sokat tapasztaltam a szervezet működését illetően. Kérdésére válaszolva, én megszüntettem a kabineteket a Legfelsőbb Bíróságon. Itt különböző kabinetek voltak, tudományos kabinet, külügyi kabinet, OIT-kabinet és így tovább. A közvetlen munkatársi gárdám nagyon kicsi, viszont széles körben igyekszem támaszkodni azokra, akiknek a munkáját látom. Budapesti, vidéki szakemberekre, kollégiumvezetőkre, kollégiumvezető-helyettesekre vagy bírókra, informatikusokra és másokra. Mindegyiküket igyekszem bevonni. Most is hat bizottság működik az OIT felkérésére, átlagosan hat taggal. Tehát igyekszem bevonni az embereket abba, hogy amit tudnak, azt adják hozzá a közös munkához.. Ehhez önmagában nem feltétlenül kell külön stáb. Mindenesetre gondolkozom egy elnöki tanácsadó testület létrehozásán, és az új sajtószóvivő mellett egy-két új, közvetlen munkatárs alkalmazásán is.

– Gondolom, házon belül, tehát a Legfelsőbb Bíróságon is vannak megoldásra váró feladatai, hiszen az OIT elnöke egyben a Legfelsőbb Bíróság elnöke is.

– Hogyne. A jogegység koncepcionális kérdés, elkezdtük az erről szóló gondolkodást, új szervezeti és működési szabályzat kidolgozását végezzük, átalakítjuk a sajtószóvivői rendszert.  Itt van mindjárt a Legfelsőbb Bíróság állásainak a betöltése, ami szintén átgondolást kíván. Feltettem azt a kérdést, hogy ki jöhet a Legfelsőbb Bíróságra, kiből lehet legfelsőbb bírósági bíró azon kívül, hogy az általános szabályoknak megfelel. Bizonyos gyakorlat, bizonyos ismeret kell ugyan, de tulajdonképpen a jogszabályok különösebb feltételeket nem írnak elő. Azt azonban természetesnek tartom, hogy a Legfelsőbb Bíróság bizonyos állásokra vagy az összes bírói állására támasszon bizonyos többletkövetelményeket. Ilyen lehet az adott területen szerzett nagyobb gyakorlat és az elméletben való jártasság, hiszen itt jogszabályok véleményezése folyik, továbbá jogegységi, elemző munka is szükséges. El tudom képzelni például azt is, hogy bizonyos bírókat kipróbálunk, határozott időre berendelünk. A Legfelsőbb Bíróságon nagy probléma, hogy mostanában sokan érik el a nyugdíjkorhatárt, vagy nagy tapasztalatú, kiváló bírók 70 éves koruk előtt nyugdíjba mennek.

– A Legfelsőbb Bírósági bírák életkora természetszerűleg magasabb, mint az átlag.

– Nem feltétlenül a kor a meghatározó, hanem egyre inkább az a tendencia, hogy nem várják meg a hetven évet, ameddig ítélkezhetnének, hanem korábban nyugállományba mennek. Nagyon nagy tapasztalatú, nagy tudású, nagy veszteséget jelentő bírók távoznak, akiknek a pótlása a jelenlegi nagy létszámban komoly gondot okoz. A szép elveket nem mindig lehet tartani, de mégis kívánatos, hogy jobban megnézzük, mi áll egy-egy pályázó mögött, milyen szakmai munka, milyen tevékenység. Fontosnak tartom, hogy legalább magunknak definiáljuk, nem azt, hogy konkrétan kit akarunk, hanem azt, hogy milyen szakmai kvalitásokkal rendelkező kollégát szeretnénk.

– A napokban került a kezembe egy meghívó: olyan sajtótájékoztatóra szólt, amelyen az előadók a volt miniszterelnök elleni sikertelen feljelentésükről tartottak előadást. Az egyik előadó neve mellett a „nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnök” cím szerepelt. Helyénvaló ez így? A volt legfelsőbb bírósági bírák vagy általában a volt bírák magatartásával nyilván nem tud mit kezdeni sem az elnök, sem a szervezet, mégis visszaüthet időnként, ha korábbi kolléga a felmentése után látványos és a nem egyértelműen pozitív megítélésű közszereplésbe kezd.

– A bírói szemlélet, a bírói magatartás véleményem szerint egy élet magatartása kell, hogy legyen. Amikor az ember fogalmazó lesz, elindul a bíróvá válás útján, majd egy folyamat eredményeként bíróvá válik, minden vonatkozásban, a gondolkodásában, a cselekvésében is. Ez a gondolkodás is kizárja, hogy egy bíró részt vegyen politikai küzdelmekben. Erre az aktív ideje alatt korlátozó jogszabályok vonatkoznak. Az aktív ideje után ezek a szabályok már nem érvényesek ugyan, viszont kívánatosnak tartanám, és az igazi bírói életpálya részének tekintem, hogy azokat az elveket, azokat a mércéket, amelyek bírói életpályájának meghatározó részét képezik, a bíró nyugdíjas évei során is kövesse. Ezt természetesen kikényszeríteni nem lehet, és természetesen az egyén döntése, hogy milyen magatartást és milyen tevékenységet folytat nyugdíjba vonulása után, de talán nem célszerű feltüntetni ilyen esetben, hogy az illető nyugalmazott bíró vagy tanácselnök, mert a politikai tevékenység már más cselekvési terület.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!