Állampolgári okoskodás Cserni-ügyben – III. rész

Ott tartottunk, hogy ha szerintem – és remélem, az álláspontomat sikerült igazolnom – Gatter László „hajánál fogva előrángatott indokkal kezdeményezett fegyelmi eljárást Cserni János ellen”, meg kell próbálnom kitalálni, nem hasraütésszerűen, hanem logikával, mi vezethette a Fővárosi Bíróság elnökét.

De mindig van egy kis kitérő. Most is.

Gatter László ugyanis három nem jogi, hanem nyelvi értelmezést is elvégzett, hogy egy al-vádpontot is megfogalmazhasson Cserni János ellen.

Azt mondja: „…ezen túlmenően dr. Cserni János megszegte a Bjt. 28. § (1) bekezdésében írt rendelkezéseket is, mely szerint a bíró köteles a tisztségéhez méltó kifogástalan magatartást tanúsítani és tartózkodni minden olyan megnyilvánulástól, amely a bírósági eljárásba vetett bizalmat, vagy a bíróság tekintélyét csorbítaná. Pl. a mellékelt cikkben saját magát korábban az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalába beosztott álbírónak, a Magyar Köztársaságot állítólagos jogállamnak, a politikusokat pedig bűnözőnek nevezi stb.”

Nézzük meg, hogy a három szóhasználat (a stb-t sajnos nem áll módomban értelmezni) vajon tényleg negatív fényt vet-e arra a személyre, aki élt vele, azaz méltatlan volt-e egy bíróhoz, ezáltal alkalmas-e arra, hogy a bíró személyén keresztül a bírósági eljárásba vetett bizalmat csorbítsa.

Álbíró

Az álbíró kifejezést Cserni János utólag pontosította, így: „Volt hivatali kollégáim a cikk megjelenése után felhívták a figyelmemet arra, hogy nem ál-, hanem műbírónak neveztük egymást annak idején. A tíz évnyi, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalán kívül töltött idő után erre már rosszul emlékeztem, így az Érintettektől elnézést kérve a vitatott kifejezést a műbíró szóra cserélem.”

Tehát: álbíró és műbíró. A „bíró” a köznyelvben is, a bíróság iránt bizalommal viseltető állampolgár (ügyfél) szemében is az az ember, aki a pulpituson ül, tárgyal és ítél. Az a bíró viszont, aki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalában (OITH) dolgozik, végzettségénél fogva lehet bíró is, tevékenységénél fogva viszont hivatalnok. Komoly szakhivatalnok, de mégis csak hivatalnok. Ahogy az OITH honlapja elmagyarázza a betérőnek: „Magyarországon a bíróságok legfőbb igazgatási szerve az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT). Az OIT döntéshozó testület. Egy testület döntéseit azonban egyfelől elő kell készíteni, másfelől azokat végre is kell hajtani. Ezeket a feladatokat látja el az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala. Az OITH tehát úgy működik, mint egy minisztérium, amely segíti az élén álló ’minisztert’ abban, hogy jól előkészített döntések révén igazgassa az ország valamennyi bíróságát, illetve abban, hogy e döntések végrehajtása időben, pontosan meg is történjen.” De elég csak összevetni, mondjuk, a Fővárosi Bíróság és az OITH honlapját. Az előbbin csupa „bíró” megjelölés szerepel (a kollégiumvezetőt meg a tanácselnököt remélhetőleg senki se fogja összetéveszteni hasonló elnevezésű, de más területen működő névrokonával), az OITH-én meg csupa fő-, al- és osztályvezető. Ha a Hivatalban dolgozó bírók ezek után műbírónak nevezik önmagukat, abban szerintem nincs semmi meglepő, hiszen valójában nem bírói tevékenységet folytatnak. Ha pedig a hivatalnok-bírói lét csorbítaná a bíróságok tekintélyét, akkor első helyen az OIT-ot kell felelősségre vonni a sok fő- és alosztályvezetőért, semmiképp sem magukat az (egykor) ott dolgozókat azért, mert önmagukat egészséges öniróniával szemlélik, és ezt nem is titkolják. Az már inkább baj, ha egy bírósági vezető már az öniróniát is alkalmasnak tartja a bíróság tekintélyének aláásására.

Állítólagos jogállam

Hát nem, Cserni János nem állítólagos jogállamról beszél. Hanem azt mondja: „A Magyar Köztársaság állítólag (ha úgy tetszik, az alkotmány szerint) jogállam.” Vagyis Cserni János nem azt állítja, hogy a Magyar Köztársaság nem jogállam, hanem épp az ellenkezőjét. De mivel – mint már az előző pontnál is láttuk – Cserni János öniróniára és iróniára hajlamos ember, ráadásul mindenféle tilalmaktól sújtott bíró, így véleményét nem egyenes beszédmóddal, hanem egy stílusfordulattal fejezi ki. Nem azt mondja: képviselő úr, ez itt jogállam, „amelyben jogsértéseknek nincs helyük, vagy ha mégis előfordulnak, orvosolni kell őket”, Ön tehát nem teheti meg, hogy alantas politikai szándékkal vagy egyszerűen csak ostobaságból és tudatlanságból figyelmen kívül hagyja, hogy az elsőfokú ítéletek társadalmi vészhelyzetben születtek, a másodfokúak meg a vészhelyzet elmúltával, mert ezzel épp azt a társadalmi felelősségérzetet vonja ki a bírói megfontolások mögül, amelyek első fokon a bírókat vezették, nem beszélve arról, hogy Önnek egyébként is alkotmányos kötelessége tartózkodni attól – mert ez itt, az Alkotmány szerint, jogállam, még ha Ön most a saját politikusi gyakorlatában ezt éppen kétségbe is vonja –, hogy az ítéleteknek az eltérő társadalmi helyzet indokolta különbözőségét arra használja fel, hogy a bíróságokat és a bírókat támadja.

Undorító, hosszú, bonyolult mondat, Cserni János már csak azért se írna le ilyet, mert van stílusérzéke. Ő ezt röviden és frappánsan oldotta meg: „A Magyar Köztársaság állítólag (ha úgy tetszik, az alkotmány szerint) jogállam.” És ezzel a megoldással elkerülte azt, hogy súlyos váddal – alkotmányellenes magatartással – kelljen illetnie egy politikust (nem pártpolitikust, hiszen mint már megbeszéltük, Cserni Jánosnak eszébe se jutna feltételezni, hogy ilyesfajta alantas politikai szándék csak fideszes politikust vezethet, azt meg különösen nem, hogy egy fideszes képviselő netán ostoba és tudatlan volna). Gatter Lászlónak tehát ezért a stílusbravúrért, amely messzemenően figyelembe veszi a bírók szólásszabadságát sújtó korlátozásokat, ugyanakkor egy magáról megfeledkezett politikust elegánsan figyelmeztet arra, hogy a törvényhozó és a bírói hatalom viszonyában hol vannak lerakva, az alkotmányban, a határkövek, egyenesen ki kellene tüntetnie Cserni Jánost.

Politikus bűnözők

Az a helyzet, hogy Cserni János nem nevezi bűnözőnek a politikusokat. Kicsit hosszabban kell őt idéznem, mert csak így világos a kontextus: „A bírói függetlenség azt jelenti, hogy a bírák a döntéseik meghozatalánál csak a bizonyított tényeket és a jogviták eldöntéséhez szükséges jogszabályokat vehetik figyelembe. Nem utasíthatók, sem igazgatási vezetőik, sem politikusok által. És ez nemcsak azokra az országokra igaz, ahol a politikus a bűnöző szinonimája.” Cserni János tehát először is tesz egy distinkciót. Azt mondja, vannak olyan országok, ahol a politikus a bűnöző szinonimája. Ez vitathatatlan. Elég csak végignézni, mondjuk, a Galamus híreit néhány hétre visszamenőleg, hogy megbizonyosodjunk róla, néhány dél-amerikai vagy afrikai országban bizony ez lehet a lakosság meggyőződése. A mondat logikájából azonban következik, hogy más országokban viszont nem szinonimája a politikus a bűnözőnek. Mivel Cserni a cikkében mindvégig egy magyarországi problémáról ír, a mondat fordítása egyértelmű: vannak országok, ahol a politikus a bűnöző szinonimája, de még ezekre az országokra is érvényes, hogy a bírók nem utasíthatók sem igazgatási vezetőik, sem politikusok által. Akkor hát hogyne volna igaz egy olyan országra, jelen esetben a szóban forgó Magyarországra, ahol a politikus nem a bűnöző szinonimája. Kész.  Ez a mondat ezt jelenti, és nem mást. (Az részletkérdés, de ebben a tárgyban sem Gatter László, sem Cserni János nem foglalhat állást – lévén bírók –, hogy mit szól ehhez a kijelentéshez a kétharmados kormányzópárt. Ha Gatter Lászlónak akár a leghaloványabb szándéka is arra irányult volna, hogy megvédje a Fideszt és képviselőit Cserni Jánostól – ezt nem állítom, ez csak egy ugyanolyan stílusfordulat, mint amilyenről az előző pontban beszéltünk: eljátszom egy feltételezéssel, hogy kidomborítsam az abszurditását –, épp azt kellett volna fegyelmi eljárás tárgyává tennie, hogy Cserni János szerint Magyarországon nem bűnözők a politikusok. Ez az állítás ugyanis drasztikusan szembemegy a kétharmados kormányzópárt álláspontjával, hogy ne mondjam, meghazudtolja a Fidesz összes létező politikusát, beleértve pártjuk és kormányuk első emberét, mert ők évek óta, nap mint nap azt állítják, hogy Magyarországon a politikus a bűnöző szinonimája. Ha úgy vesszük tehát, Cserni, bíró létére, burkoltan vitába szállt egy politikai párttal. Ha erre azt mondja Gatter László, hogy ez megengedhetetlen, ez a bírók számára tiltott politikai tevékenység kategóriájába tartozik, fegyelmit neki – nem írhatnám már a harmadik részét állampolgári okoskodásaimnak.)


Humbaba the Lord of the Cedar Forest – Babylon – flick/seriykotik1970

 
Az alvádpontban is nehéz, szerintem egyenesen lehetetlen lesz tehát elmarasztalnia a fegyelmi bíróságnak Cserni Jánost. Gatter László ugyanis itt is elmulasztotta a bírók egyik legfőbb kötelességét, az értelmezést, jelen esetben Cserni szövegének az értelmezését. Beérte felületes olvasással, ráadásul a felületességre vádpontot épített. Nem tudom, van-e ennek a magatartásnak szankciója a bírók jogállásáról szóló törvényben, úgyhogy okoskodó állampolgárként csak annyit mondhatok: ez nagy baj.

De más baj is van. Mert az írás második részében megígértem, sőt erősen elhatároztam, hogy ennek a már így is hosszúra nyúlt értelmező cikksorozatnak tényleg ez lesz a záróaktusa. Szégyellem, hogy mégsem így lett. Elragadott az értelmező hév. Úgyhogy kénytelen vagyok az igen érzékeny, mert kényes logikai levezetésekre alapuló fejtegetéseimet a következő részre halasztani. Becsületszóra az lesz az utolsó. Mentségemre szolgáljon, hogy állampolgári okoskodásom nem azért nyúlik ilyen hosszúra, mert folyton önismétlésbe bocsátkozom, szerintem nem, és azzal vigasztalom magam, hogy szabad országban élünk, szabad olvasókkal, akik megtehetik, hogy méla undorral „átlapozzák” a fejtegetéseimet, ha túlságosan bő lére eresztettnek vagy érdektelennek tartják.


(Holnap, és utoljára, tehát arról, vajon miért indított mégis fegyelmi eljárást Gatter László Cserni János ellen.)

Az eddigi részek:
Állampolgári okoskodás Cserni-ügyben - I. rész
Állampolgári okoskodás Cserni-ügyben – II. rész


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!