Új Dunántúli Napló: a világ legkeresettebb ásványa a magyar felfedezésű klajit

MTI 2010. augusztus 3., kedd 11:25

A világ jelenlegi legkeresettebb ásványa a klajit: a megtalálójáról, a pécsi Klaj Sándorról elnevezett kincsből négy darab ismert, értékük egyenként 4-5 ezer euró is lehet - írta kedden az Új Dunántúli Napló.

Klaj Sándor a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy harminc éve foglalkozik ásványkutatással. A fél milliméternél is kisebb réz-mangán arzenátos klajitra tíz évvel ezelőtt, a recski Lahóca-hegyen bukkant rá. Az ásvány további három ismert darabját a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Hermann Ottó Múzeumban őrzik - ez utóbbi két mineralógusa adta a klajit nevet az anyagnak.

A gyűjtőt Hamburgtól Sidneyig naponta "bombázzák" üzenetekkel az interneten, hogy adja el ásványát, vagy szerezzen még belőle, Klaj Sándor azonban semmi pénzért nem kíván megválni ritkaságától. Márcsak azért sem, mert az ásványgyűjtők számára nagy elismerés, ha egy ásványt róluk neveznek el.

A világon mintegy ötezer ásványféle ismert, Magyarországon több mint félezret tartanak számon. Az ásványok köre évente 50-60 új elemmel bővül. Az elmúlt kétszáz évben mindössze nyolc magyar ásványt jegyeztek be világszerte, ezek közül ötöt neveztek el ismert magyar tudósokról. Klaj Sándor az egyetlen élő magyar, akinek ásvány őrzi a nevét - olvasható a baranyai napilapban.