Úgy tudják, győztek, de csak uralkodnak



Megy majd a Felszabtól a Kálvin tér felé az ártatlan járókelő, és ki tudja, egyáltalán eszébe jut-e bármin is elgondolkodni az utcanév láttán.

„Károlyi utca” – ez áll majd a maga egyszerűségében a táblán, és, mint hallottuk a legújabb kormánynyilatkozatból, kifejezetten azzal a céllal, hogy az emberek ne Károlyi Mihályra, hanem az egész Károlyi családra gondoljanak. Mihály nem jó, nem szabad szeretni, a család a jó, mert abban rendes, becsületes grófok éltek, akik távol tartották magukat a mocskos proliktól és az egyéb undorító demokratáktól.

Ott áll tehát most a képzeletében minden nevet váltott utca sarkán az a sok, műveletlen, egydimenziós agyú és csak oldaliságot ismerő politikai akarnok, aki kitalálta ezt az egész marhaságot az utcanevekkel, és komolyan hiszi, hogy győzött. Úgy tudja, el tudja érni, hogy az emberek ne gondoljanak valamire, amit egyébként hellyel-közzel már egész jól megszoktak és nagyjából elhelyeztek, viszont mindenképp gondoljanak valami másra, amitől viszont történetesen nem tudnak semmit. Ki a fene van még a Károlyi családban?

Jó, a fideszesek most gyorsan utánanéznek a neten, hogy mégis képben legyenek; ők tehát majd pontosan tudni fogják, ki kicsoda a jeles családban, és kérésre akár listát is készítenek arról, hogy hány Károlyi képviselte az általuk preferált antidemokratikus nézeteket. Na de a többség? Miért kezdene bárki is magától foglalkozni velük, csak mert a feje fölött lévők azt szeretnék, hogy semmiképp se gondoljon arra, amire eddig se gondolt?


Károlyi Mihály utca–Felszabadulás tér (1974) – egykor.hu

A többség a legritkább esetben szokott elgondolkodni az utcaneveken, és bőven előfordulhatott, hogy már Károlyi Mihály nevéről se nagyon jutott az eszébe semmi.

Az idősebbeket mindenféle életszagú emlékek kötik az utcához, és nem az ideológiák. Volt itt valami vendéglő, talán egy szálloda részeként, s a hatvanas években az jelentette a legnagyobb luxust, ha ott az ember fatányérost vagy hortobágyi palacsintát rendelt. Az igen, az volt aztán a hét végi dőzs. „Eleget főztél, anyukám, egész héten, menjünk vendéglőbe”, mondták a megértő apák az elgyötört anyáknak, vasárnap reggel. „Mire való a túlórapénz, ha nem arra, hogy legalább a hét végén kirúghassunk a hámból? Gyerünk a belvárosba”. És bementek kirúgni, a Károlyi Mihályról elnevezett utca környékére, ahol a vendéglők, ha nem is jelentősen, de egy szemernyivel elegánsabbak voltak a külsőbb kerületieknél. Ami azt illeti, a keresztnevek nem is játszottak különösebb szerepet a célmegjelölésekben – az ember az izgatott sietségben már akkor is gyakran csak Károlyi utcát mondott. A fiatalabbak viszont ma mindenféle bárokat, gyorséttermeket, esetleg kuriozitásokat kínáló boltokat fognak keresni itt. A kulturálisan is igényesebbek a PIM-et. De hogy az utcanév változását érdemi fordulatnak tekintsék bármiben is – ugyan miért? És persze ugyanez vonatkozik azokra az utcanév-változtatásokra is, amelyekkel ismert és kiváló írókat (Tersánszky Józsi Jenő, Gelléri Andor Endre) tüntettek el sosem hallott vagy éppen túlságosan is jól ismert jobboldali személyiségek kedvéért.

Azokat kivéve, akiknek emiatt most újra kell csináltatniuk a lakcímkártyájukat, és persze akik komolyan veszik az utcanevek értékőrző és -teremtő funkcióját, a kutya nem fogja itt se legyőzöttnek, se bármiféle érdemi változás részesének érezni magát. A felsoroltakban persze valóban meg fog nőni az ingerültség és a keserűség, ám ez egy pillanatig sem fogja azt jelenteni, hogy akik rossz érzést keltettek bennük, azok viszont győztek. A valódi győzelmekhez kevés hatalmasat belebüdösíteni a levegőbe, és belerondítani mások közérzetébe. Az csak a többieken való görcsös uralkodáshoz elég. Arról nem is beszélve, hogy hiszen akik ezt megelőzően hasonló győzködésekkel próbálkoztak – nevezzük néven: a bolsevikok, majd az MSZMP –, azoknál az utcanév-változtatások lehetősége mögött egy teljes intézményi és ideológiai apparátus állt, és mégsem jutottak semmire.

A nyolcvanas évek eleje táján egy rádióriporter a Nyugati környékén érdeklődött a járókelőknél arról, vajon tudják-e, ki volt Marx, akiről ott a teret elnevezték.

Jaj, aranyoskám, mi most jöttünk vidékről, nem tudhatjuk mi az ilyeneket – hangzott a legintelligensebb válasz.

– Tudja ön, hogy mi volt Marx keresztneve? – tette föl a riporter másoknak a kérdést.

Hát hogyhogy mi volt? Engels-Lenins!

– Ön szerint mikor élt Marx?

– A világháború idején. Sztálin jobbkeze volt, harcolt a fasiszták ellen, és aztán ott is halt meg a csatamezőn.

– A negyvennyolcas szabadságharcban harcolt, a Habsburgok ellen.

– Kommunista volt, de Sztálin őt is száműzte Szibériába, és ott meghalt szegény.

Mindez az egypárti, monolitikus ideológia kitartó sulykolásának harminc-valahanyadik esztendejében zajlott. Mint látható, ennyi idő, több száz átkeresztelés és az oktatásban nyomatott, intenzív propaganda sem volt elég ahhoz, hogy az emberek többségének fejében a minimális mennyiségű információ is megragadjon a Marx tér névadójáról. Nyilván nem ezen múlik.

Ezek meg még csak a harmadik év elején tartanak, ráadásul egy-két kivételtől eltekintve az általuk fölvezetett új utcanév-nyertesek semmilyen értelemben nem érnek föl Marxig. Egyszerűen jelentéktelenebbek és érdektelenebbek, ezért annyit se fognak róluk az emberek megjegyezni, mint a világ egyik legtöbbet idézett (a válság idején pedig még annál is keresettebbé vált) politikai filozófusáról. Még egy másik korba se fogják behelyezni őket, mint ahol voltak. És ha lehet, még érdektelenebbé fog válni maga az a tény is, hogy az utcaneveknek is megvan a maguk értékőrző funkciója.


Az egyik büszke – Kocsis Máté, józsefvárosi fideszes polgármester sk. cseréli le a Köztársaság téri táblát 2011. július 1-jén* (forrás: a saját honlapja

Az akció kiötlői viszont majd büszkén beírhatják az életrajzukba: „2012-ben szerepem volt a budapesti utcanevek forradalmi erejű megváltoztatásában, az addig uralkodó, liberálbolsevik szellemi birodalom megrengetésében”.

És ezzel nagyjából véget is ér mindaz, ami a legnagyobb politikai teljesítményükként felmutatható.



Lévai Júlia



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!