Kitalálta, hogy legyen mit legyőznie




De hiszen ennél egyszerűbb képlet nincs is.

Orbánnak egyetlen célja van: elérni és bebiztosítani a maga számára a Magyarország Legnagyobb Szabadságharcosa (MALESZ) címet. Ehhez mindenképp föl kellett mutatni egy valóban erős, Gyurcsánynál mindenképp tartósabban misztifikálhatóbb ellenséget: ez lett az IMF. Ezen a terepen az elején roppant könnyűnek látszott a stratégia. Először is az IMF-ről folyamatosan azt kell terjeszteni, hogy valójában egy saját zsebére játszó bank, amely az országon akar nyerészkedni, és a gyarmatosítás igényével fellépő megszállóként van jelen. Azután az országról azt kell elterjeszteni, hogy igazából nincs is szüksége semmiféle hitelre, csupán egy biztonsági hálóra a világválság, valamint az elmúttnyócév következtében beálló, véletlen helyzetek esetére. Végül pedig a gazdaság működéséről azt kell elhitetni, hogy részben az önellátással (inclusive kecsketartás és nők külföldi cselédkedése), részben az állampapíroknak „vérrokon” népek államával való felvásároltatásával kiválóan prosperáltatható.

Orbánnak mint szabadságharcosnak pedig csupán annyi a dolga, hogy időről időre visszaverve az IMF „támadásait”, folyamatosan ébren tartsa ennek a harcnak a tuti működését, olykor akár olyan meglepő mondatokkal is, mint például az, hogy „az IMF valójában a mi bankunk”, „Ha az IMF jön, én megyek”, illetve hogy „Mi itt ülünk az asztalnál, várunk, várunk, ők meg nem jönnek”.

Mostanáig jól is ment a dolog, ám Orbán egy dolgot elfelejtett: a kultúrák ismerete nélkül semmiféle stratégia nem működik. Így nem tanulta ki eléggé a szövetségesként választott hatalmak mentalitásait, és elmulasztotta bekalkulálni, hogy az iszlám kultúra némely szegletében az idegenekkel szemben olykor éles vonalat szoktak húzni az adott szó és a célirányos tettek között, mert ott aki nem muszlim, az nem partner. Márpedig, akárhogy is, de Orbán a bakuiaknál hiába hiszi vérrokonnak magát, úgy nem muszlim, ahogyan van, vele szemben tehát bármikor semmisnek tekinthető az adott szó. Ezért az azeri elnök nemcsak azt nem tartotta be, amit a gyilkos átvételéről a miniszterhelyettese ígért, hanem a célja elérése után természetesen az állampapírokat érintő korábbi tárgyalások ígéreteit is semmisnek tekintette, és oda nyilatkozott, miszerint soha nem állt és nem is áll szándékában Magyarországtól állampapírokat venni.

Ám mihelyt ez a kijelentés elhangzott, Orbán abban a pillanatban két szék között a pad alá esett, és nyilvánvalóan rákényszerült, hogy visszahátráljon az IMF-hez. Ez viszont – különösen, hogy addigra már a teljes udvari sajtó az ő áldozattá válásával volt teli – azt a rémes látványt rejtette magában, hogy ő maga továbbra is inkább az áldozati szerepbe ragad bele, miközben ha valami, akkor éppen az IMF jelenhet meg a megmentők megmentőjeként a magyar égen, a gaz azeriekkel szemben!

Ez nyilvánvalóan tűrhetetlen, így nagyon gyorsan ki kellett találnia valamit, hogy továbbra is az IMF legyen a „gonosz”.

Mivel tudta, hogy elképesztően lassú, az ő érdemi leleplezésére képtelen ellenzékkel áll szemben, könnyű szívvel vállalta azt a rizikót, hogy egy hazugsággal álljon elő, és elő is állt „az IMF nemzethalál-listája” ötletével. Ezt pedig azért találta ki, hogy másnap legyőzhesse a belőle következő veszélyeket. Kicsit kivárt, amíg az ország megpróbál ebből a knockoutból a négykézláb állásig elvergődni, majd alig huszonnégy órával később már közzé is tette a mondatot, amellyel visszatornázta magát a megmentő szerepébe: ezúttal attól fogja megszabadítani az országot, hogy egy alávaló, elképesztően galád és a nemzet minden porcikájára nézve ártalmas feltételrendszerrel kelljen egyezségre jutnia az IMF-fel. Miáltal utólag annak a vargai mondatnak a végtelen koherenciája, valamint eredeti értelme is azonnal megvilágosodott, miszerint „nem lehet megúszni az IMF-hitelt”. Egyszersmind hülye lett csinálva mindazokból, akik a másik oldalon több napon át nagy energiákkal tetszetősebbnél tetszetősebb elméletek fölállítására pazarolták a drága idejüket, hogy elmondhassák: a kormány körüli emberek már teljesen meg vannak zakkanva, és csupa egymásnak ellentmondó dolgok jönnek a szájukból kifelé, úgyhogy az ellenzék sminkelheti magát a föllépésre.


Salvation Mountain – flickr/bdearth

Dehogy van itt bárki is megzakkanva, és nincs itt egy dekányi ellentmondás sem. Hogy költői legyek, egy fűszál el nem hibban, még akkor sem, ha elkerülöm az összeesküvés-elméletet, és feltételezem, hogy a játékosok csak ösztönösen egy mechanizmusnak engedelmeskednek, és nem Orbán direkt utasításainak. Ám ha tudatosan, ha csak ösztönösen, akkor is odaálltak, és akkor is érvényes, hogy ilyen tökéletes összehangolásban morális mocskot rég nem láthattunk előnyomulni. Nem kérdés, hogy ha holnap mondjuk egy hitelminősítő lép olyasmit, amitől Orbánnak újabb alibi-tárgyra lesz szüksége a megváltói szerep igazolásához, akkor a környezetéből az ahhoz szükséges föl- és levezető mondatokat fogják feltálalni. És ha kell, ezek az előző napi mondataikkal éppen ellentétes jelentésűek lesznek. Viszont milliméternyi pontossággal és célszerűséggel fognak illeszkedni az orbáni koncepcióba.

És mi hiába tudjuk, hogy hosszú távon ezzel mindnyájan meg fognak bukni, mert sajnos egy időre velük fog bukni az ország. Olyan politikai játszma nincsen, amelynek csak morális dimenziói vannak, úgyhogy ebben sem csak az az érdekes, hogy ezek az emberek most játsszák el a becsületüket. Sokkal fontosabb, hogy amit művelnek, amögött még annyira sincs semmiféle társadalminak mondható cél, mint amennyivel mondjuk a Rákosinak parírozó kommunisták rendelkeztek. Mert azok legalább a mentségükre fel tudták hozni, hogy „kérem szépen, elkábított minket a társadalmi igazságosság és egyenlőség megvalósításának célja, ettől nem láttuk a zsarnokságot”. De ezek most csak a vérnacionalizmusra hivatkozhatnának, amire – szerencsére – már nem is nagyon mernek. Eltitkolhatatlan, hogy itt csupán egyetlen ember nevetségesen öncélú magánmegváltói programját szolgálja ez a sok szerencsétlen, ennek fényétől kábul. Ezért abban végképp nem reménykedhetünk, hogy legalább az „eszme” kedvéért, alibiből tesznek valamit az országért is.

Nem tesznek ezek semmit, úgyhogy örülhetünk, ha valahogy túléljük őket.



Lévai Júlia



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!