Gábor György kérdésére válaszolva


(Történész)vita vagy deklaráció? című cikkében egyebek közt ezt kérdezi Gábor György:

„A származás ’természetadta’ jellege nem hordozza, nem hordozhatja-e a fajelmélet veszélyét?”

Nem, a származás természetadta jellege (idézőjel nélkül) önmagában nem hordozza és nem hordozhatja a fajelmélet veszélyét, viszont az egész témában ez az egyik legfontosabb kérdés, amiben szerintem meg kéne egyezni végre.

Nem állítom, hogy könnyű dolgunk van az ember kettős mivoltával, nevezetesen azzal, hogy egyszerre biológiai és társadalmi lény, de azért annak eldöntését, hogy vajon veszélyesnek kell-e tekintenünk, és – mint sokan teszik – le kell-e tagadnunk a biológiai mivoltát azért, mert mások ezt társadalmi szelekciós elvként akarják használni, azt azért nem látom olyan nagyon bonyolultnak. Sőt, rendkívül egyszerűnek látom: nem kell letagadni. Ha ezt tesszük, akkor egyebek közt éppen a szociáldarwinizmus és az abból is kinőtt nácizmus legfőbb, történelmi tanulsága fog elveszni.

Ezek lényege az volt, hogy az egyes emberek társadalmi szerepét, minőségét a biológiai adottságaik és a sorsszerű állapotaik alapján akarta meghatározni, mi több, osztályozni, tehát agresszívan bele is szólt ezek társadalmi létezésébe. Természetesen vannak olyan dimenziók, amelyekben számítanak a biológiai állapotok – például ha úgy térnek el a szokásostól, hogy hátrányba hozzák az embereket, a társadalmi létük bármely területén (tanulás, munka, kapcsolatteremtés). Ilyenkor civilizált országokban a politika társadalmi eszközökkel egyenlíti ki ezt a hátrány (ezért van igaza Korózs Lajosnak, amikor a nácizmus módszereihez hasonlítja a rokkantakkal szemben alkalmazott, méltánytalan eljárásokat, még ha ebben nem is Mengele említése volt a legszerencsésebb). De ettől még az ember biológiai voltának, származásbeli színességének egyenrangú tényezőként kell léteznie a társadalmi származásai mellett. Ha letagadjuk, annál nagyobb bajt okozunk vele.


Pápa a második világháború előtt – az Elfeledett szomszédaink című kiállításról

Az emberi faj természetadta módon egymással szabadon keverhető alfajokból, más néven rasszokból (az antropológiában ezt felváltva típusnak is mondják) áll. A magyar nép nagyjából a dinári, kelet-balti, armenid, anatóliai, turáni és uráli rasszok keveréke, ezekhez jöttek az orientalid sémik és az indidek, más néven cigányok vagy romák. Az utóbbiak sokáig a keveredések ellenére is a látható kisebbségek közé tartoztak, különösen a romák, akik kevésbé keveredtek, mint a zsidók.

A származás természetadta jellege csak akkor kezdi el hordozni a fajelmélet veszélyét, ha jön a buta, műveletlen és előítéletes ember, aki csak sémákban tud gondolkodni, és a nácizmus utáni korszakban is, mintha mi sem történt volna, ugyanúgy értékhierarchiát kezd fölállítani az egyes rasszok között. Emellett ráadásul (és ez sajnos a magyar társadalom nagyon sok, nem feltétlenül rasszista vagy antiszemita tagjára is jellemző) az azóta jelentős utat bejáró genetika mai állásáról sem tájékozódik, minimális mértékben sem (pedig középiskolai tananyag), ezért továbbszajkózza a múlt század eleji elméleteket, amelyek szerint a gének (az örökítőanyagunk egyes szakaszai) a mentális, gondolati, erkölcsi, sőt, vallási-felekezeti, mi több, pártállásbeli döntéseinket is hordozzák. (Lásd a Heti Válasz újságírójának, Stumpf Andrásnak ide vonatkozó, hajmeresztő gondolatát is arról, miszerint kereszténynek lenni ugyanolyan származás, mint zsidónak lenni.) Ezt hívják biológiai determinizmusnak. Ezt vallja a teljes Jobbik, és sajnos rajtuk kívül mindenki, aki kifejezetten a gyakorlatból megszerzett, tanulás révén fejlesztett tudásokra is azt mondja: „a véredben van a zongorázás, a magasugrás, a kertészkedés, az irodalom”. Nincs a vérünkben, ott csak az erre való, esetleg erősebb alkalmasságunk vagy képességünk van, és soha nem egy, hanem mindig több gén által bekódolva. (Csak ahhoz, hogy a két kezemmel összehangoltan, kellő ujjügyességgel, hallással, memóriával, megformálási képességgel, strukturálási tudással, ritmussal, a frázis eleji nyomatékok jó elhelyezésével, átéléssel, a szerző szándékainak megértésével, az érzelmeim szabad kifejezésével tudjak eljátszani egy darabot a zongorán, minimum annyi képesség, plusz azok összehangolásának képessége kell, mint ahány mozzanatot itt felsoroltam. Hogy vezérelhetné mindezt egyetlen gén?! És hogy lehetnének elegendőek mindezekhez a gének?) Aki nem dolgozik az adottságain, annak azok ott is maradnak, a vérében, csakhogy abból sosem lesz se megvalósult művész, se megvalósult magasugró.

Másfelől: az egyes gének közvetlenül csak tisztán biológiai adottságokat határoznak meg, a teljes emberi jellegünket csak nagyon áttételesen, ezért nincs semmi értelme annak, hogy bármely jellegzetes rasszjegy (haj, bőrszín, szájvastagság, szemállás, szemredő stb.) alapján bármiféle további minőségre következtessünk.

Nagyon nagy baj, hogy az emberhierarchiát – amely tehát az emberek biológiai, rasszi származását értékkategóriákként akarja használni a társadalmi minőségük meghatározásában – sokan azzal próbálják érvényteleníteni, hogy letagadják a rasszok létezését, az ember biológiai mivoltát. Miközben sokunkon vannak jellegzetes rasszjegyek, amelyeket mindenki lát, és amelyeket nem lehet letagadni. És nem is kell. Nem az a gond, hogy rasszokból állunk, és hogy vannak vallások és kultúrák, amelyek történelmi okok miatt hosszú időn át szorosan összefonódtak egy rasszal. Az a gond, hogy rasszisták vannak, akik örökké ok-okozati összefüggéseket állítanak föl az emberek rasszi származása és a gondolkodása között, majd ezeket osztályozni kezdik.

Nem az ember természeti származásait  kell tagadni, hanem annak lehetőségét kell nagyon határozottan elvitatni, hogy bárki rasszi hovatartozását, specialitását egy másik ember elkezdhesse az ő egyetlen, mindent meghatározó tulajdonságaként kezelni, és önmagában a rasszi származásokat értékkategóriáknak tekinteni, mintha köztük lehetnének jók, közepesen jók és rosszak.

Jó, közepesen jó vagy rossz csak az egyes ember lehet, és persze a társadalom, amely nagyon rossz lesz attól, ha az embereknek szégyellniük kell benne, hogy sémik vagy indidek, ahelyett, hogy a rasszisták szégyellnék magukat, amiért a társadalmi szerepeket biológiai hierarchiákkal akarják fölcserélni.



Lévai Júlia



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!