Olvasói etika – adalék a Gerő-vitához
- Részletek
- Napi apró
- 2012. július 15. vasárnap, 01:47
- Mihancsik Zsófia
Bojti Ferenc, korábbi állandó olvasó-levelezőnk két dolgot állít a Rubicon című folyóirat honlapjára szombaton felkerült levelében, amely a Gerő-vitához kapcsolódik. Az egyik az, hogy én Gerő szócsöve vagyok, azaz nem közlöm azokat az írásokat, amelyek Gerővel vitatkoznak. A másik az, hogy az ő – a Galamusban korábban nem közölt, de Gerő által olvasott és vele, Bojti Ferenccel megbeszélt – cikkének hatására írta meg Gerő András az Akadémikus antiszemitizmus című cikkét. Én tehát csalok és tisztességtelenül szerkesztek, Gerőre pedig ő gyakorolt olyan ellenállhatatlan hatást, hogy kirobbantott egy ilyen önmagára nézve is meglehetősen kockázatos és nagy súlyú vitát (pontosabban azt a megbélyegzéshullámot, amelyet a Rubicon mozgat).
A saját korábbi, május 23-ai cikkét („az említett meggondolatlan minősítésektől megtisztítva”, csakhogy én éppen ezek miatt a minősítések miatt nem közöltem) és a hozzá kapcsolódó levelezését (csak a sajátját!) tehát pénteken elküldte a Rubiconnak, és szombaton máris felkerült a hozzászólások közé – ellentétben Krémer Balázs írásával, amelyet nem tartottak közlésre méltónak, vagy Zsigmond Annáéval, noha ő csak történész apja emlékét akarta megvédeni.
A két jó ízű állítás mellett – hogy én egy csicska vagyok, Gerő meg egy önállótlan nyomorult, aki csak Bojti-ihletésre dolgozik – Bojti olvasónk még azt is megengedte magának, hogy nyilvánvalóan tudatosan elhallgassa, hogy július 13-án hosszú levélben ismételten és egyértelműen visszautasítottam annak az immár többszörösen összetett szövegnek a közlését, amelyet most a Rubicon nyilvánosságra hozott. Mivel tehát Bojtinál a történet ezzel ér véget: „azt írták vissza, hogy csak az egyhetes szünet miatt feltorlódott anyag miatt késik a cikkem megjelenése. Nem tudok tovább várni, ezért cikkemet felajánlom közlésre a Rubiconnak” (értsd: sumákoltunk, hogy ne kelljen közölnünk a szövegét, ezért ő besokallt, és elküldte a Rubiconnak a cikket), az alábbiakban közzéteszem Bojtinak pénteken írt levelemet.
*
2012. július 13., péntek, 11 óra
Kedves Bojti Ferenc,
A cikkére azért nem reagáltam, mert ma láttam először
Kelemen László szólt ugyan, hogy van sok elmaradt írás, de a sok levél miatt az Öné átkerült a levelezőprogram következő oldalára, amit nem néztem meg
De ha láttam volna, se közlöm
Egyrészt azért, amiért a vagdalkozásai és gyanúsítgatásai miatt, amelyektől ezek szerint most „megtisztította” a cikket, először se közöltem
Az nem vita, ha azt találgatjuk, mi volt az a gonoszság a másik emberben, amely miatt megírt vagy kimondott valamit, amivel mi nem értünk egyet
Az sem vita, ha olyasmivel vitatkozunk, amit a másik nem mondott
Mivel azonban Ön régi olvasónk-írónk, nem egyszerűen kidobtam a cikkét, mint más hasonló cikkekkel teszem – megnyugtatom, véletlenül sem Gerő András ügyében, most például Ernst Nolte német történészt minősítette „holokauszttagadónak” egy olvasói írás, ami megengedhetetlen tévedés –, hanem valóban összehoztam Önt Gerő Andrással
Ez személyes és magángesztus volt Önnek, amelyet Ön most nyilvánosan annak bizonyítékaként tálal, hogy én tisztességtelenül szerkesztek
Nyilvánosan azt feltételezi rólam, hogy mivel az Ön – szerintem rossz és vagdalkozó – írását két hónapja nem hoztam le, a mostani vitában sem hozok le ellenvéleményeket
Hogy „kötelező penzumként” feltettem Sándor Klára rendkívül kemény, Gerő álláspontját – és nem mint Ön, a személyét – támadó írását, feltettem a tanítványok és szerzőtársak szerintem rendkívül durva, és Gerő személyét – mint Ön –, és nem az álláspontját támadó állásfoglalását (de lássuk be, a történész kollégák és tanítványok állásfoglalásának közlése akkor is kötelező egy ilyen vitában, ha szerintem szint alatti), a többi ellenvéleményt pedig lenyelem, elsikkasztom
Megnyugtatom: minden egyes hozzászólás, amely Gerő cikkéhez érkezett, ott van a Galamuson
Viszont amit Ön mond, az önmagában is olyan mélyen sértő feltételezés és minősítés, ami miatt megköszönöm az Ön eddigi munkásságát és támogatását, és megkérem, hogy írjon olyan helyre, ahol Ön szerint nem tisztességtelen a felelős szerkesztő
Még három megjegyzést azért engedjen meg
Az Ön helyében egy kicsit szerényebb lennék, és nem engedném meg magamnak, még álmomban sem, azt a feltételezést, hogy egy történész azért áll ki – egy másik történész életművének ismeretében, nyilvánvalóan hosszú hónapok vívódása után, hiszen már az ATV-s interjú is erről tanúskodott – egy ilyen súlyos és érvekkel alátámasztott bírálattal, mert volt egy Galamus-olvasó, aki minősítgetésekkel teli olvasói levelet írt róla. Láthatóan Ön nem érti, miről szól a vita, és mi a tétje. Ez nem baj, nem kell mindenkinek mindent értenie, de arra talán előbb-utóbb Ön is rájön, hogy nem Ön a világ mozgatója
A másik: nem tudom, észrevette-e (hiszen nem ír róla), hogy a Rubicon honlapján kampány indult Gerő ellen. Nem vita, ahogy az egy szakfolyóirathoz illene – a vitát csak néhány írás képviseli –, hanem tömeges aláírásgyűjtési kampány. És ma a Galamuson fent van két olyan írás, amelyet a Rubicon nem közölt – nem írt még elutasító választ sem a szerzőknek, hanem egy szó reakció nélkül nem közölte a hozzászólásokat –, nyilvánvalóan azért, mert a Gerő-ellenes kampányukba nem illett bele. Érdekes, hogy ezek után Ön engem vádol azzal, hogy „letudom a kötelező penzumot”, majd megfojtom a vitát
A harmadik, mélyen sértő és nagyfokú tájékozatlanságról tanúskodó állítása. Ön azt írja: „Annak meg különösen örülnék, ha a galamus helyet adna Romsics Ignác válaszának is az ellene felhozott súlyos vádakra.” Ön ezzel azt sejteti, hogy szegény Romsics Ignác bizonyára próbálkozott a Galamusnál, de én nem hoztam le a válaszát. Kedves Bojti Ferenc! Térjen magához. Romsics Ignác a Rubicon című folyóirat szerkesztőbizottságának a tagja. A fia a szerkesztőség tagja. Gondolja, hogy ha Romsics meg akart volna szólalni, azt a Galamusban teszi? Romsics Ignác láthatóan nem fog megszólalni, a Rubicon láthatóan nem vitát akar folytatni, és ezt Önnek, ha tájékozódik, mielőtt vádol, észre kellett volna vennie.
(m.zs.)
*
Nem érdemelne szót az egyébként jelentéktelen eset, ha a Rubicon nem úgy látja jónak, hogy kapva-kap a levélen, és ha a Rubicon szerkesztőinek magatartása ebben a Gerő-féle vitakezdeményezésben nem a lebunkózásról és megbélyegzésről szólna. De mivel arról szól, nem várnám meg, amíg magam is Gerő sorsára jutok, és a Bojti-féle akció nyomán holnap már azt olvasom magamról, hogy cikkeket süllyesztek a szemétkosárba, vitát fojtok el, tisztességtelenül és elvtelenül szerkesztek Gerő érdekében (ne adj isten, utasítására). Kényes vagyok az emberi-szerkesztői tisztességemre, ugyanis másom sincs. Gerő András valóban negyven éve a legjobb barátom, minden múltbeli konfliktusunk és napi vitáink ellenére (de enélkül, azt hiszem, nincs is kipróbált barátság), és még akkor se szólna bele a Galamus szerkesztésébe, ha megkérném rá. De még ez sem fordult elő a Galamus történetében. Viszont részben a barátságunk miatt, részben azért, mert szerkesztőként őszintén szégyellem magam egy jelző miatt, ezt a kikényszerített megszólalást most felhasználom arra is, hogy Gerőtől nyilvánosan is elnézést kérjek, amiért a szerkesztői figyelmem csak későn terjedt ki arra, hogy Krémer Balázs a cikkében a „becstelen” kitételt használja vele szemben. Az egyik legsúlyosabb és leginkább dehonesztáló minősítését a magyar nyelvnek. Nekem van mentségem persze: Krémer Balázs, rögtön az után, hogy a cikkét átküldte, elutazott. Amikor tehát én éjjel szerkesztőként alaposan végigmentem a szövegén, és megütötte a szememet a jelző, már nem volt módom megkérni rá, hogy gondolja meg a minősítést – enélkül is ott van a véleménye Gerő személyéről, amelyet, úgy látszik, ma kötelező beépíteni, lehetőleg minél vaskosabban, minden elvi-szakmai vitába –, önkényesen pedig nem akartam belenyúlni a cikkébe. Mert nemcsak barátság van, hanem szerkesztői tisztesség is. De mivel az írás ezek után óhatatlanul így jelent meg, mindkét minőségemben tartozom ezzel a bocsánatkéréssel.
(Mihancsik Zsófia)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!