Elie Wiesel igazsága


Ez a kép 1945. április 16-án készült Németországban, a buchenwaldi koncentrációs táborban, a tábor felszabadításának napján.


1945. április 16., Németország, Buchenwald – Wikipedia 

Akiket a képen látnak, emberek. Nem férfiak, nem zsidók, nem kommunisták, nem a megszállt területekről begyűjtött civilek, nem az elpusztításukra váró foglyok, hanem emberek, ilyen egyszerűen. Mert ha nem embereknek, hanem zsidóknak, kommunistáknak stb. látjuk őket, embertársaink fele nyomban elkezdi keresni a magyarázatot, miért is jogos, hogy ott vannak, ahol. Hogy ezek az emberek milyen előzmények, félelmek, megaláztatások, megbélyegzések, kiközösítések, fizikai és lelki szenvedések után kerültek ebbe a barakkba, arról mindenkinek kell hogy fogalma legyen, akit egy kicsit is érdekel, hogyan került ő erre a földgolyóra, és mi dolga van itt. Aki ránéz erre a képre, és nem az az első – és utolsó – gondolata, hogy a világ gyalázata, amit lát, annak fogalma sincs önmagáról. Mert még addig sem jutott el rövid földi élete során, hogy rájöjjön, ha önmagának nem akarja ezt a sorsot, másnak sem akarhatja. Ha ő maga nem akar soha ilyen állapotok közé kerülni, másokat is óvnia kell tőle. De ha legalább ennyit megértett, akkor soha többé nem szegődik olyan ideológiák követőjévé, amelyek más emberek gyűlöletére uszítanak, mert tudja, hogy az ilyen ideológiák előbb-utóbb a kiéheztetett, szűk priccsekre bezsúfolt, minden létező szenvedésnek kitett, naponta a halálukra váró embertömegekhez vezetnek. És nem tudhatja, ő nem lesz-e köztük. Ha legalább ennyit megértett, soha többé nem szavaz olyan hatalomra, amely a jövőből veszi semmibe ezeknek az embereknek a sorsát, ha másként nem, azzal, hogy cinkosan tűri, sőt bátorítja a Buchenwaldba vezető uszító ideológiák és kultuszok terjedését, és hatalmi érdekei szerint használja őket. Nem szavaz rá, ugyanis nem tudhatja, melyik az a tulajdonsága, amely miatt valamelyik hatalom előbb-utóbb őt is az üldözendő ellenségek közé sorolja. És nem reménykedhet abban, hogy a náci koncentrációs táborokhoz hasonló emberölő gépezetek örökre eltűntek az emberiség történelméből. Különösen nem remélheti ezt akkor, ha nem érti, hogy minden gyűlöletkeltő szó, amelyet kiejt a száján, de legalábbis eltűri, hogy mások kiejtsék, emberi szenvedések és emberhalálok lehetőségét hordozza magában.

Ezen a képen alulról a második priccssoron a hetedik ember Elie Wiesel. A világ egyik erkölcsi tekintélye. Nem azért, mert az élete egyik szakaszában neki is az a sors jutott, ami sok millió (!) embertársának. Nem azért, mert egyike volt a kevés túlélőnek. Nem azért, mert egykori erdélyi magyar, ma amerikai vallásos zsidó. Hanem azért, mert azon kivételes emberek közé tartozik, akik a saját sorsukból képesek örökérvényű etikai következtetéseket levonni és következetesen, erőteljesen, alkuk nélkül képviselni egész életük során. Akik nem engedik, hogy a megszokás, a körülményekre hivatkozás, a sanda gyűlölet, a mohóság vagy a közöny elfogadhatóvá tegye emberek megalázását, üldözését, megölését. Legyen szó a darfuri népirtás potenciális áldozatairól, orosz zsidókról, kambodzsai vagy kurd menekültekről, a jugoszláviai polgárháború civil áldozatairól vagy embertársaik ellen uszított magyar polgárokról. Elie Wiesel az az öntörvényű – mindenféle külső nyomással és kényszerrel szemben a saját szilárd értékrendjét és belső meggyőződését következetesen képviselő – ember, akit embertípusként éppen most átkozott ki Hoffmann Rózsa, amikor arról értekezett kisgyerekeket nevelő pedagógusok előtt, hogy szerinte abban az országban, amelyben jó élni, nincsenek öntörvényű emberek.

Ez az ember adta vissza a magyar államtól kapott kitüntetését egy olyan kormány magatartása miatt, amely a saját polgárainak ma azt üzeni, nyugodtan feledkezzenek meg arról, hogy történelmük gyalázatos pillanataiban a saját kormányzójuk hogyan állt egy világpusztító, tömeggyilkos hatalom szolgálatába, hogyan segítette vagy tűrte saját polgártársaik elhurcolását és meggyilkolását, s amely egy olyan író magatartását mentegeti, aki a legvéresebb, legbarbárabb, legkíméletlenebb hatalom döntéseit legitimálta a magyar nyilas parlamentben. Egy olyan kormány magatartása miatt adta vissza a magyar államtól korábban kapott kitüntetését, amely nem egyszerűen a múlt bűneinek feledésére biztat, hanem büszkén vállalt és folytatásra érdemes hagyománynak állítja be a magyar történelem egyik legócskább, legvisszataszítóbb és legtragikusabb időszakát. S ezzel azt sugallja valamennyi polgárának, hogy minden relatív, minden megmagyarázható, minden megbocsátható, minden indokolható. Hogy nincsenek olyan alapértékek, nincsenek olyan közös érdekei az emberiségnek, amelyek minden más szempont fölött állnak. Arra törekszik, hogy ne értse a magyar, teljesen mindegy, írt-e életében jó könyvet Nyirő József, teljesen mindegy, volt-e gazdasági növekedés a Horthy-érában és az a kurzus hány négyzetkilométert szerzett vissza az elcsatolt területekből, mert nem ez jelöli ki a helyüket a magyar és a világtörténelemben, hanem ennél elmondhatatlanul súlyosabb vonásaik és cselekedeteik.

Elie Wiesel úgy gondolja, hogy semmiféle közösséget, még egy kitüntetésnyit sem vállalhat ezzel a kormánnyal. Az ítélete pontos, még ha a levele nem is az. És ha a magyar kormány és politikusai nem tudják, nem értik, milyen bűnös dolgot követnek el a saját polgártársaik ellen otromba és teljesen félresiklott „nemzetpolitikájukkal”, Elie Wiesel gesztusa után – amely erkölcsi téren legalább olyan súlyú, világra szóló pofon nekik, mint amilyen pofonsorozatokat folyamatosan bezsebelnek a nyugati világ politikusaitól, gazdasági szereplőitől és sajtójától megbízhatatlanságuk és dilettantizmusuk miatt – legalább a szokásos képmutatásukra tegyenek rá még egy lapáttal, és viselkedjenek úgy, mintha értenék és elfogadnák a második világháború után nagy nehezen kialakult közös európai álláspontot a világháború tanulságainak megítélésről.

Minden egyéb mondandómat az ügyről megírta helyettem Seres László A 7713-as auschwitzi fogoly és a magyar simplicity című, a hvg.hu-n megjelent cikkében.


Elie Wiesel – goodreads.com



Az ügy dokumentumai:

Elie Wiesel levele Kövér Lászlónak (2012. június 7.)
Elie Wiesel interjúja a kanadai közszolgálati rádiónak, a CBC-nek (2012. június 19.)
Gyurcsány Ferenc levele Elie Wieselnek (2012. június 19.)
– Kövér László válaszlevele Elie Wieselnek (2012. június 21. – ezt sajnos nem tudjuk közölni, mert hétfőn a Népszabadság azt a választ kapta az Országgyűlés sajtóosztályától, hogy Kövér szerdán válaszol, az MTI-t szerdán úgy tájékoztatta az Országgyűlés hivatala, hogy Kövér csütörtökön válaszol, és „a válaszlevelet még aznap nyilvánosságra hozzák”, majd csütörtökön, késő délután, ugyanez a hivatal közleményben tudatta a nagyérdeművel, hogy Kövér házelnök „a mai napon megküldte válaszlevelét Elie Wiesel úr részére. Házelnök úr – tekintettel arra, hogy Wiesel úr sem nyílt levélben fogalmazta meg véleményét – a címzett belátására kívánja bízni, hogy nyilvánosságra hozza-e a válaszlevelet”).


Mihancsik Zsófia



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Ő excellenciája Kövér László
A Magyar Nemzetgyűlés elnöke
Magyar Nemzetgyűlés
Kossuth tér 1-3
H-1055 Budapest
Magyarország

2012. június 7.

Elnök Úr,

Mélységesen felkavart és felháborított, hogy tudomást szereztem arról: Ön Szőcs Géza  kulturális államtitkárral és Vona Gáborral, a szélsőjobboldali Jobbik párt vezetőjével részt vett egy romániai ünnepségen, amelyet Nyirő József, a Nemzetiszocialista Nyilaskeresztes Párt egyik tagja tiszteletére rendeztek. Botrányosnak találom, hogy a Magyar Nemzetgyűlés elnöke részt vehet a Horthy- és a Szálasi-korszak egyik magyar fasiszta ideológusa tiszteletére rendezett ceremónián. Ez az aggasztó hír azt követően érkezett, hogy újabban újra köztereket neveznek el Horthy Miklós második világháborús vezetőről, továbbá rehabilitálják Wass Albertet, és más olyan figurákat, akik nagy mértékben kollaboráltak a magyar fasiszta rezsimmel. Arról is tájékoztattak engem, hogy szélsőjobboldali szerzők írásait szisztematikusan felvették az iskolai tantervbe.

A magyar parlament egyik ülésén, 2009. december 9-én sürgettem az Ön kollégáit, hogy „még többet tegyenek az Önök környezetében és bizonyos kiadványokban megjelenő antiszemita elemek és rasszista megnyilvánulások leleplezése érdekében…. Úgy vélem, ezek szégyent hoznak az Önök nemzetére”.

Azóta egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar hatóságok bátorítják a Magyarország múltjában meglévő tragikus és bűnös epizódok tisztára mosását, nevezetesen azt, hogy a [második] világháború idején működő magyar kormány részese volt több százezer zsidó állampolgár deportálásának és meggyilkolásának.

Nem kívánom, hogy bármi módon összefüggésbe hozzanak ilyen törekvésekkel. Ezért visszaadom a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagy Keresztjét, amellyel 2004. június 24-én tüntetett ki Magyarország elnöke.

Tisztelettel,

Elie Wiesel



Forrás: Hungarian Spectrum
A The Guardian című brit lap beszámolója a levélről



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A beszélgetés a kanadai közszolgálati rádió As it happens című napi közéleti műsorában hangzott el, június 19-én.

Jeff Douglas, műsorvezető: A Nobel-díjas Elie Wiesel írót 2004-ben tüntették ki a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével, amelyet azonban most visszaküldött. Abban a levélben, amelyet a Parlament házelnökének címzett, Wiesel az ország múltjának szerecsenmosdatása ellen tiltakozik. Elie Wieselt New Yorkban értük el.

Carol Off, riporter: – Wiesel úr, miért adta vissza ezt a magyar kitüntetést?

Elie Wiesel: – Úgy kellett tiltakoznom, hogy annak jelzésértéke legyen, mert pusztán a szavak már nem elegendőek. A legmegfelelőbb jelzés az, hogy visszaadom a magyarok legmagasabb díját, amit még a korábbi miniszterelnök adományozott nekem New Yorkban.  Végül is magyarországi kötődéseim visszanyúlnak a múltba…

– …és visszavezetnek a családjához, mert személyesen is érintette az, ami a zsidókkal történt. Az ön múltja része a holokausztnak.

– Valóban, az akkori magyar kormány 1944-ben aláírt egy megállapodást Himmlerrel és Eichmannal a zsidók deportálásáról, ami után öt-hatszázezer zsidót hurcoltak el Magyarországról Auschwitzba. A legtöbbjüket ott ölték meg.

– Köztük az ön családját is.

– A családomból sokakat.

– Mi az, amit a magyar Parlament elnöke tett? Elmagyarázná pontosan, mit csinált valójában?

– Nem a Parlament elnökéről van szó, hanem a kormányról, amely bizonyos tekintetben újjáélesztette az antiszemitizmust, amikor nem nevezte meg ekként, s ezzel a múlt antiszemitái előtt tiszteleg. Én, íróként, hiszek a szimbólumokban, és az egy szimbólum,  ha a magyar kormány, az ország legmagasabb rangú választott tisztségviselői megbecsülnek egy olyan embert, aki semmiféle megbecsülést nem érdemel, mert szégyent és gyalázatot hozott az országra azokban az években.

– Miért gondolja úgy, hogy a magyar kormány tiszteleg a múlt ilyen figurái előtt?

– Az a tény mondatja ezt velem, amit Horthy emlékével tesznek. Horthy Miklós az ország uralkodója volt. Minden róla készült kép Hitlerrel együtt mutatja, és valójában ő az, aki minden bizonnyal aláírta azt a rendeletet, amely megengedte a németeknek, hogy minden zsidót deportálják. Most tisztelegni az emléke előtt – most! – azzal, hogy megpróbálnak szobrot emelni neki, ez a legrosszabb, ami szerintem megtörténhet. Az érdemrend visszaadása nem a magyar nép ellen irányul, mert nem hiszek egy nép megbélyegzésében, nem hiszek a kollektív bűnösségben. Csak a bűn elkövetői a bűnösek. Ebben az esetben pedig csak azok, akik úgy döntöttek, hogy el kell felejteni a múltat, olyanok előtt tisztelegve, akik szégyent hoztak a múltra.

– Van egy másik író, a romániai Nyirő József, aki előtt szintén tiszteleg a kormány. Elmondaná nekünk, ki ő vagy ki volt ő?

– Nyirő egy antiszemita író volt, mindannak alapjan, amit tudok róla, mert nem olvastam el a könyveit, így nehéz lenne többet mondanom ennél. Mindaz, amit olvastam róla, éppen elég nekem ahhoz, hogy tudjam, antiszemita volt.

– Nyirő tagja volt a Nyilaskeresztes Pártnak. Tudott erről valamit?

– Természetesen. A Nyilaskeresztes Párt antiszemita párt volt. Magyarul „nyilasoknak” hívták őket. Nyirő ennek a pártnak volt a tagja. Ez a párt adta a Szálasi-kormányt, és a kormány egy része nyilas volt. Nem csak annyit tettek, hogy engedték a németeknek megölni a zsidókat Auschwitzban, hanem ők maguk is, Budapesten és másutt, a Duna-partról lőtték a folyóba a zsidókat, gyötörték, kínozták és bebörtönözték őket. Hogyan merészelnek azok, akik most elfelejtik a múltat, egy olyan embert, mint Nyirő, a közfigyelem középpontjába állítani? Ezt képtelen vagyok megérteni.

– Ez az író, aki a Nyilaskeresztes Párt tagja volt, mostanában került be a magyar iskolai tananyagba. Erről tud valamit?

– Ez ugyanaz, amiről beszélek. Azaz ez nem puszta véletlen. Ez maga a rendszer. Mit lehet egy olyan embertől tanulni, aki a múltban antiszemita volt? Mit tanulhatnak ma tőle?

– Mi az általános benyomása arról a politikai kurzusról, amely ma Magyarország van? Hogyan tudná jellemezni a magyar kormányt és a jobboldali fordulatukat?

– Megválasztották őket, amit tudomásul veszek. Ismertem az elődeiket, vannak köztük tiszteletre méltó emberek. Néhány évvel ezelőtt Budapesten voltam, és felszólaltam a Parlamentben. Akkor reményekkel telve tértem haza.

– Mit remél, mit tud elérni a kitüntetés visszautasításával?

– Egyszerűen annyit, hogy érzékennyé tegyem a közvéleményt azzal, hogy megmutatom, ez a kitüntetés nagyon fontos a számomra, őszintén hálás voltam, amikor megkaptam, és hogy Magyarország különösen sokat jelentett nekem. Romániának azon a részén születtem, amely később magyar lett, és onnan vittek Auschwitzba. Az egykori magyar miniszterelnök adta át a kitüntetést New Yorkban, s utána természetesen beszédet mondtam, amelyben megköszöntem neki a kitüntetést. Azt is elmondtam: „Nem felejthetjük el a múltat, Önök nem felelősek a múltért, csakis a jelenért felelősek.” Ha azonban bárki a jelenben megsérti a múltnak azt a jelentését, amely bennünk, bennem él és az emlékeink forrása, az természetesen rossz.

– Azóta hogy megírta a levelét, hallott bármit is a magyar kormánytól?

– Nagyon sok levelet kaptam Magyarországról.

– És a kormánytól?

– Az egyik levél a Demokratikus Koalíció vezetőjétől érkezett.

– De a parlamenttől hivatalos levelet ez idáig nem kapott?

– Végül is a Demokratikus Koalíció levele nemhivatalos dokumentum, mert a párt tagja a Parlamentnek.

– És ez változtat a helyzeten?

– Nagyon remélem. Remélem, hogy felfogják, a világ se nem vak, se nem süket. A világ nem akarja Magyarországot megbüntetni, ellenben segíteni akar mindenkinek, köztük a magyaroknak, akik hisznek a szabadságban és a becsületben.

– Amennyiben képesek lesznek tiszteletben tartani az emlékeket, ismét elfogadja a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét?

– Amennyiben képesek lesznek rá, miért ne. Ez egy gesztus. Ha megváltoznak, a mostani lépésem visszavonása szintén jelzés lesz.

– Nos, oda fogunk figyelni.



Lásd még: az ATV interjúja Elie Wiesellel



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Tisztelt Wiesel Úr!

Mély szomorúsággal olvastam Kövér Lászlóhoz, a Magyar Országgyűlés elnökéhez intézett levelét, amelyben bejelenti: lemond a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjéről, amellyel 2004-ben tüntette ki Önt az azóta elhunyt Mádl Ferenc köztársasági elnök.

Szomorúságomnak nem csak az az oka, hogy magam is tagja voltam a kormánynak, amely Önt a kitüntetésre fölterjesztette, hanem mindenekelőtt az, hogy levelének, amellyel gesztusát megindokolja, egyetlen állítását sem tudom vitatni.

Magyarország, a magyar nép természetesen nem náci és nem antiszemita, noha antiszemiták és nácik, mint Európa minden országában, Magyarországon is vannak. Tény az is, hogy– mint az egykori keleti tömb más országaiban – Magyarországon is elmaradt a megtisztító szembenézés a holokauszt tragédiájában viselt felelősséggel, a magyar társadalom immunrendszere ezért kevésbé képes ellenállni az ordas eszmék fertőzésének.

A közel egymillió magyar haláláért felelősséget viselő Horthy Miklós kultusza azonban nem azért terjed viharos sebességgel, mert erre társadalmi igény mutatkozik: a róla elnevezett közterületekről, a tiszteletére emelt szobrokról a kormány érzékelhető bátorítása mellett olyan önkormányzatok döntenek, amelyekben a mai kormányzó pártoké és szövetségeseiké a többség.

Kövér László és Szőcs Géza nem társadalmi nyomásra avatta jelenlétével és aktív részvételével politikai eseménnyé az antiszemita, nyilas író, Nyirő József kegyeleti szertartását. Nem a szülők vagy a pedagógusok követelésére emelt be az oktatási tárca középszerű, vagy annál is gyengébb náci és nyilas szerzőket az irodalom iskolai tananyagába és cserélt le abban zsidó szerzőket antiszemitákra. Nem. Mindez a mai, magát jobbközépnek valló magyar kormányzat cinikus és felelőtlen próbálkozása, hogy a minden területen kudarcot vallott kormányzásuk kiváltotta társadalmi elégedetlenséggel szembesülve, fogyatkozó politikai támogatásukat szélsőjobboldali szavazatokkal pótolják ki.


Tisztelt Wiesel Úr!

Az Ön levele és a kitüntetés visszaküldésével gyakorolt gesztusa különösen fontos valamennyi magyar demokrata számára. Magyarországon belül és kívül egyaránt arra figyelmeztet, hogy a magyar jobboldallal semmiféle közösség nem vállalható.

Abban a reményben zárom soraimat, hogy most visszaküldött kitüntetését a közeljövőben, egy demokratikus és a szélsőségekkel szemben megalkuvás nélkül föllépő magyar kormányzat kezéből ismét elfogadja majd.


Megkülönböztetett tisztelettel:

Budapest, 2012. június 19.

Gyurcsány Ferenc



Forrás: a DK honlapja



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!