Gyáva-e Orbán Viktor?

Navracsics Tibort felháborította, hogy Gyurcsány Ferenc blogjában azt írta, gyávának tartja Orbán Viktort, ha nem hajlandó kiállni az ország előtt vitatkozni senkivel a Fidesz programjáról, majdani politikájáról. Navracsics szerint: „Ha van olyan ember Magyarországon, akinek az égvilágon semmi erkölcsi alapja nincs a másikat legyávázni, az éppen Gyurcsány Ferenc. Aki - mert nem merte megmondani az igazságot - végighazudta a 2006-os kampányt.”

Navracsics Tibor azonban végzetesen téved, ha azt gondolja, hogy annak megítélése, vajon gyávának tekinthető-e egy politikusi magatartás, attól függ, hogy a kérdést ki veti fel.

Felháborodása indifferens, mert:

1.nem változtat a tényen, hogy Orbán Viktor nem hajlandó vállalni a vitát;
2. nem változtat a tényen, hogy Navracsics Tibor ezt nem tudta cáfolni. Nem tudott arra hivatkozni, hogy de igen, Orbán Viktor ki akar és ki is fog állni egy vitában, hogy összemérje felkészültségét, elképzeléseit a választáson induló más pártok vezetőivel, beleértve az eddig kormányzó pártét is.
3. A választópolgárok számára közömbös, hogy kinek van morális alapja gyávának tartani egy vitakerülő magatartást a választási kampányban. Sőt, az is mellékes, hogy Navracsics Tibor szerint kinek van ehhez joga. A lényeg: a vitakerülés ténye, amely önmagáért beszél: az ilyen magatartás nem tiszteli a választókat.

Minél népszerűbb egy párt, minél esélyesebb a győzelemre, annál elfogadhatatlanabb, ha nem tartja szükségesnek a választópolgárok tájékoztatását, nem tartja jogos elvárásnak, hogy felvállalja az ország előtt, mit fog képviselni kormányzati hatalomban, viselve ennek olyan következményeit is, hogy esetleg lesznek, akik ennek ismeretében másra fognak szavazni.

A Fidesz négy évig, az igazság elhallgatása ürügyén, nem volt hajlandó érdemi párbeszédre Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. (Tegyük most zárójelbe a kérdést, hogy ki mennyit hazudott a 2006-os választási kampányban. Működtek akkor olyan ígéretszámlálók, amelyek számszerűsítették, mennyibe kerülne az ígéretek betartása. A Fidesz azt a „versenyt” fölényesen megnyerte.) Ám paradox módon a „hazugságra” való hivatkozást az érdemi viták elkerülésére használta fel végig az egész ciklusban, és ezzel valójában elsősorban a választókat kezelte le.

Most is a választókkal nem hajlandó érdemi párbeszédre. Mert legyünk tisztában azzal, hogy a miniszterelnöki vita nem az ellenfélnek tett gesztus! Noha Navracsics felháborodása - megtévesztően - ezt sugallja.

Orbán Viktor számára nem az jelenti a nagyobb problémát, hogy a vita próbára tenné retorikai képességeit (ez másodlagos jelentőségű, ez a dolog szubjektív része), hanem az, hogy számot kellene adnia programjának részleteiről. Ne csak azt mondhassa el, amit akar, hanem azt is, amire mások kíváncsiak. Gazdasági elképzelései ne maradhassanak rejtve, legyen szembesíthető állításainak következményeivel, ellenérvek kereszttüzében keljen megvédenie, mit akar tenni majd kormányon. S ez legyen majd számonkérhető.

Hallhattuk Orbán Viktor érvértékelés címén előadott kampánybeszédét, és levonhattuk a következtetést: ha valamit nem akar a Fidesz – az a programhirdetés és annak megvitatása.

A Fidesz ellenzékben megtehette, és ezért hozzászokott már, hogy csak a magáét mondja. Tapasztalatból tudja, hogy a hatékony kormányzást nagyon is meg lehet akasztani „holmi” demokratikus vitákkal, ezért nemcsak a választások előtt, de a jövőben sem akar vitatkozni, semmiről és senkivel.

Ezt magyarázta el nekünk Orbán Viktor: az ő programja az erős kormány. Az erős kormány attól döntésképes, hogy nincs folyamatos egyeztetésekre, kompromisszumokra, vitákra kényszerítve. Legyen mellékes, hogy mit fog csinálni, legyen elég a hit, hogy tudja és hatékony lesz.

Csak hát „az erős kormányt” mint programot kicsit nehezen lehetne érdemi vitaalapnak tekinteni valódi vitapartnerekkel.

Nehezen lehet tehát érzékenyebb pontra tapintani Orbán Viktor esetében, mint kerek perec szembesíteni azzal a ténnyel, hogy tudjuk, „a császáron nincs ruha”. A program elhallgatása és a vita elkerülése nem egyeztethető össze a négy éven át hangoztatott „igazsággal”, hogy a választókat nem szabad becsapni.

Nagyjából ez, az elkövetkező két hónap tétje is, vajon sikerül-e az ország számára érthetővé tenni, amennyiben a választási kampány során a Fidesz képes lesz elérni, hogy ne kényszerítsék színvallásra, akkor az elkövetkező években a demokráciának ez a szintje fog rögzülni. A racionális diskurzus végleg száműzhetővé válik a politikai közbeszédből.

Ezt a szintet, politikai kultúrát jól fémjelzik a Fidesz ingerült válaszai a tárgyban


Arrogance - Český Krumlov; Sergio Montijano/flickr. com

Bokros Lajos szerint fontos lenne, hogy végre érdemi vita folyjon arról, hogy melyik párt milyen komoly, szakmailag megalapozott gazdasági, társadalmi felemelkedést szolgáló javaslatokkal igyekszik szavazatokat szerezni.(…) A Fidesz válasza: …Bokros Lajos ’rendezze le’ a vitáját Mesterházy Attilával, döntsék el, ki a baloldal miniszterelnök-jelöltje.”

„A Fidesznek 2007 decembere óta van programja; hazug, korrupt emberekkel pedig csak az vitatkozik, akinek elment a józan esze”.  Cser Palkovics András)

Ám azok, akiknek tényleg van még józan eszük, tudják, hogy egy demokráciában egyetlen párt sem engedhet meg magának ekkora arroganciát más pártok választóival, de a saját választóival szemben sem. Akkor sem, ha már nyeregben érzi magát. Tegye ezt gyávaságból vagy számításból, netán politikai cinizmusból - egyre megy.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!