A pártot nem választók tömegéről



A magyar választásra jogosult népesség legszélesebb táborát jelenleg a passzívak és a bizonytalanok alkotják, együtt 54 százalékot tesznek ki. Ez az igazi tragédia.

Magyarázatokat hallhatunk nap mint nap arról, hogy mi ennek az oka. A kiábrándultság – mondják. Olvassuk az elemzőket és médiamunkásokat, akik soha nem mulasztják el hozzátenni az obligát mondatot: az ellenzéki pártok nem tudtak profitálni a Fidesz népszerűségvesztéséből. Hiába esett vissza felére a Fidesz-támogatók tábora ( 1,3 millióra), a távozók a bizonytalanok körét gyarapítják. Mert „nem tudták megszólítani őket”, mert nem tudnak elfogadható alternatívát kínálni számukra, „mert az emberek nem bíznak” a régi arcokban, pártokban stb. – hangzik el rendszeresen, és ül meg a fejünkben, már kész igazságként. S a sugallt „igazság”: a mérhetetlen kiábrándulás okai elsősorban azok, akik ma „nem profitálnak” a helyzetből.

Sajnos ritkábban hallani, hogy ez a helyzet nem spontán jött létre. A politikától való elfordulás egy határozott politikai stratégia – tudatos kiábrándítás – eredménye, amely fontos és tervezett összetevője volt a jelenlegi rezsim kifejezetten antidemokratikus hatalmi törekvéseinek, s ma is egyik fő eleme a hatalom megtartásáért folyó szisztematikus munkának. Az ellenfélből ellenséget csinálni karaktergyilkos kommunikációval, minden, akár nyilvánvalóan a közjó érdekében tervezett tevékenységet megkérdőjelezni és lejáratni, a kormányzás stabilitását aláásni, a demokratikus kereteken kívüli eszközökkel akár, s mindezt militáns fegyelemmel végrehajtani – ez volt, és ez ma is a Fidesz „csodafegyvere”. S nemcsak az ellenfelet utáltatta meg természetszerűleg, hanem a politikát magát is. Nem túl nagy ár, inkább nyereség ez azoknak, akik nem demokráciában gondolkodnak. Nem volt nehéz feladat egy olyan országban, ahol egyébként is a „ne szólj szám, nem fáj fejem” mentalitásnak van mély hagyománya, a „köz ügyeit intézze más” szemlélet jól megfér „a politikus mind gazember” előítéletével.

Magyarország kevesen értik, hogy minden, ami az egyén életkereteinek a köz általi meghatározását érinti, politika, s hogy az autonóm polgár ezért a politika befolyásolására, ellenőrizésére törekszik, nemcsak eltűrni, elviselni akarja. Vagyis a politika rólunk szól, és rajtunk múlik, hogy a műveléséhez átengedjük-e a terepet másnak. Két évvel a választások után, szétroncsolt közjogi rendszerrel, az országra erőltetett új alkotmánnyal, romló gazdasággal, nemzetközi elszigeteltséggel a hátunk mögött azt tapasztalhatjuk, hogy minél rosszabb a helyzet, annál kétségbeesettebb az igyekezet a kibekkelésre, a túlélésre, az alkalmazkodásra a tiltakozás helyett. A szolidaritást nem vállalni, másra várni – ez az alapattitűd.

A közvéleménykutató szerint példátlan, hogy a ciklus felénél járva még mindig ennyien bizonytalanok. Az adatok valóban mellbevágóak. A teljes népességen belül a kétharmados győzelmet arató Fidesznek már csak 16 százalékos támogatást mérnek. Ez a 16 százalék a biztos pártválasztók, tehát a maradék 46 százalékon belül 37 százalékot jelenthet a Fidesznek a reprezentatív mérések szerint. (Ez soknak tűnik addig, amíg a következő legmagasabb adat, az MSZP-t biztosan választóké 28 százalék, ám az Ipsos szerint valamennyi demokratikus pártnak együtt most májusban már 40 százaléka volt)

Hogy érzékeljük, hol tart a Fidesz, összehasonlításképpen érdemes szemezgetni néhány korábbi adatból. Tizenhat százalékon állt például az MSZP is (a teljes népességet alapul véve) 2009 márciusában, Gyurcsány lemondásakor. (A Fideszt választók aránya akkor 43 százalék volt.) Paradox helyzet, mert ma ugyanez a 16 százalék ahhoz is elég, hogy változatlan agresszivitással hivatkozzanak minden nap – a 84 százalékkal szemben – arra, hogy joguk van totálisan felforgatni az életünk minden szegmensét a diktátumaikkal.

A Medián adatai szerint 2006 októberében, az őszödi beszéd napvilágra kerülésének hónapjában az MSZP támogatottsága az összes megkérdezett körében 25 százalék volt (a Fideszé 32 százalék). Ugyancsak a Medián adatai szerint 2007. októberében

az MSZP támogatottsága a teljes népességben 21 százalék volt, míg a Fideszé 41 százalék.

2009 júniusában (Ipsos) mértek az MSZP-nek ennél rosszabb adatot, 12 százalékot a az összes választó korú körében, de akkor csak 34 százalék volt a bizonytalanok aránya, s a Fidesz 44 százalékon állt.

Vagyis a számokból kiderül, hogy a Fidesz mai 16 százaléka komoly visszaesés, nem kevésbé drámai, mint az MSZP 16 százaléka volt 2009-ben, ami miatt éppen a Fidesz vitatta el harsogva a korábbi kormányok legitimitását. Igaz, a Fidesz 16 százalékával szemben ma nincs egy monolit ellenzéki tömb, bár ettől még pontosan annyian utasítják el ma őt, mint korábban másokat. Ma a három demokratikus pártnak összesen 18 százalékos támogatottságot mérnek a teljes népesség körében. A hatalmas monolit tömböt a pártot nem választók alkotják az említett 54 százalékkal. Ám – ezt is mérések igazolják – ők is a Fidesz utasítják el leginkább. Rossznak ítélik az Orbán-kormány teljesítményét, rosszabbnak látják a magyar helyzetet, mint a teljes népesség. Mindez a Republikon Intézet összegzésében olvasható (21. old.), abban az elemzésben, amelyben a bizonytalanokat vizsgálták, s amely arra a következtetésre jutott, hogy a bizonytalanok körében a Fidesz a legelutasítottabb párt.

(Az adatsoroknál muszáj felhívni a figyelmet más kontextusokra is, főleg azért, mert a még ma is virulens bűnbakkeresés, illetve bűnbakképzés egyik fő hivatkozási alapját érinti, hogy ugyanis előrehozott választással el lehetett volna kerülni a kétharmadot. És ha ez igaz, akkor nyilván csak az öncélú hatalomvágy sarkallta az ellenkezőjére az akkori kormányt. Ezzel szemben az adatok azt mutatják, hogy 2008 szeptemberében az MSZP 19 százalékon állt a teljes népesség körében, 26 százalékon a biztos pártválasztók körében, míg a Fidesznél ugyanezek az adatok 44 százalék, illetve 64 százalék voltak.

2009 júniusában az MSZP-nek a teljes népesség körében 12 százalékos, a biztos pártválasztók körében 19 százalékos támogatottsága volt, míg a Fidesznél a megfelelő számadatok 44 százalék, illetve 66 százalék voltak. Tehát az egyes baloldali és liberális véleményformálók körében közkeletűvé vált vélekedés, hogy 2008-ban vagy 2009-ben előre hozott választásokkal nem következett volna be a kétharmados Fidesz-győzelem, nem más, mint olyan feltételezés, amelynek a számok is kifejezetten ellene mondanak, és akkor még nem számoltunk azzal, hogy egy ilyen lépésnek milyen negatív hatásai lettek volna a saját táborban.

Ám nemcsak a számokról, hanem egy másik tévképzetről is szó van itt, arról hogy az offenzív nyomulás kivédhető lett volna alkalmazkodással, vagyis azzal, ha a terepet korábban átengedik. Aki így véli, nem érti, hogy mi a Fidesz valódi politikai természete. Ennek a politikának a lényege a tömeglélektani hatással való hatalmi játék. A valódi politizálást cserélik fel ezzel. Kellő gátlástalansággal mindig meg lehet keresi és találni a megfelelő okot, indokot és személyt a hiteltelenítéshez, mert a hatalom megszerzéséhez ez is elég. Ha hiányzik a felelősség az ország sorsáért, a kimondott szavakért, akkor nyugodtan hiányozhat a program is, és nem számít a társadalom szöveteinek szétroncsolása sem. Bárki állt volna ennek a törekvésnek az útjába, ugyanezzel szembesült volna, és ha korábban jutott volna a Fidesz teljhatalomhoz, ugyanígy visszaélt volna vele. Minél jobban próbáljuk megragadni a Fidesz politikai lényegét, annál inkább ütközünk a teljes ürességbe, és nem marad a kezünkben más, mint puszta hatalomtechnikai bűvészkedés és ennek tömeglélektani hatása.


Ghost Rider – flickr/koppdelaney

A Fidesz tehát drámai mértékben elvesztette támogatóit a ciklus közepére, ráadásul úgy, hogy közben szinte semmilyen ellenzéki ellenállásba nem kellett ütköznie. Ezzel szemben ellenzékként a folyamatos hideg polgárháborúval érte el, hogy csak 3 év után, egy pénzügyi világválság kitörése után esett arra a szintre az akkori Gyurcsány-kormány támogatottsága, amelyen most a Fidesz áll. A Fidesz annak ellenére volt képes ellenzékben egyre nagyobb népszerűség megszerzésére az elmúlt ciklusban, hogy nem volt programja. Viszont mások valóságos teljesítményét sikerült leértékelnie: a Bajnai-kormány látványos, a világ által is elismert konszolidációs eredményei ellenére kapott bizalmat a Fidesz, hozomra. Azóta kiderült, hogy egyáltalán nem volt felkészült az ország kormányzására, csak hatalomtechnikai elképzeléseit valósította meg maradéktalanul a közjogi rendszer átalakításával és a demokratikus jogállam felszámolásával. „Ereje” abban volt és abban van, hogy képes volt létrehozni és fenntartani egy pszichotikus állapotot. A választás előtt sikerült elhitetnie, hogy minden, amit az akkori kormányok tettek, rossz vagy hazug, a megoldás kulcsa az ő kezében van, és annak ellenére, hogy kiderült, a korábbi problémák csak elmélyültek, ma is sikerül azt a látszatot fenntartania, hogy erős, és hogy ezért felhatalmazása van bármire. (S a bármit nyugodtan vehetjük szó szerint. Joga van nyugdíjasokat kiebrudalni visszamenőleges jogalkotással a nyugdíjas státusukból, joga van bírói ítéletek végrehajtását meghiúsítani visszamenőleges törvényalkotással, és joga van pimaszul, a nők védelmére hivatkozva, kaparókanállal végzett küretekre kényszeríteni a kiszolgáltatott helyzetbe került nőket, az egészségkárosodást nem okozó abortusztabletta helyett.)

Holott egyetlen dolog érvényesül még változatlanul a Fidesz politikájából: a jól megalapozott pszichózis hatása, amelynek a fenntartásához azóta minden intézményesített feltételt is megteremtett. Az erő látszata az, amivel szemben a természetes reakció a tehetetlenség és kilátástalanság érzése, és ez is előre kiszámított ebben a játszmában. Ha ezt sikerül fenntartani és táplálni, az tovább erősítheti a kiábrándultságot és a politika elutasítását. Ennek köszönhető, hogy a választási vereség elszenvedői még mindig a bűnbakkeresés és a bűnbakképzés fázisában megrekedve vergődnek, s ezért hiszik az ellenzék új erői, hogy a saját perspektíváik szempontjából ártalmas lehet, ha nem alkalmazkodnak ehhez a hangulathoz. Ugyanakkor az ellenzéki fragmentáltság és a bizonytalan rendkívül magas aránya a farkába harapó kígyó példájával leírható módon akadályozza a kitörést.

A gordiuszi csomó átvágása csak ennek a pszichózisnak a megtörése lehet. Ez egyetlen módon valósulhat meg, a demokratikus ellenzéki pártok erőinek egyesítésével. A bizonytalanok tömege az erő felmutatására vár, ebből fog érteni, erőt pedig csak az üzenhet, ha a demokratikus térfél pártjai látványosan összefognak, és összehangolt ellenzéki politikába kezdenek a tömegpszichózissal fenntartott, mára 16 százalékos támogatottságúra zsugorodott, a demokráciát felszámoló, a hatalmat alkotmányellenesen kisajátító Fidesszel szemben.

A Republikon Intézet fentebb hivatkozott, a bizonytalanokat vizsgáló elemzéséből az is kitűnik, hogy bár iszonyúan magas azoknak a tábora, akik a „nem tudja” választ adják, de a bizonytalanok többsége azért inkább látna szívesen egy baloldali koalíciót kormányon 2014-től. Érdekes megfigyelni, hogy miközben a számadatok szerint a bizonytalanok többsége külön-külön egyik pártra se szavazna, arra a kérdésre, hogy kit látna szívesebben kormányon, a fenti eredmény jön ki. Én ezt úgy értékelem, mint ami némiképp megerősíti azt a következtetést, amelyhez én logikai úton jutottam el, hogy ugyanis a Fidesszel szemben nemcsak a megváltoztatott választójogi szabályok miatt kell más módon felkészülni a választásra, hanem azért is, mert 2014-ben valóban nem kormányok közt kell majd választani, hanem rendszerek közt: az önkényuralom és a demokrácia közt. S miután a Fidesz ezt az állapotot lélektani hadviseléssel tartja fenn, csak ugyanezzel győzhető le. Vagyis a pszichózist kell mindenekelőtt megtörni, s ehhez erőt kell mutatni, hiszen a Fidesz erőből kényszeríti rá az országra ezt a pszichózist, noha az ereje ma már csak abban van, hogy leépítette a demokratikus jogállamot, amely potenciális veszélyt jelentene a hatalmára.

A választójogi szabályokat is ehhez igazította, hiszen arra számít, hogy a demokratikus pártok nem tudnak majd átlépni a saját árnyékukon és fragmentáltak maradnak. A Fidesz csak az erőből ért, s a bizonytalanok is az erőre várnak. Az ellenerőre. Kell gondolkodni programokon, de nem ez lesz a döntő üzenet, legyen bárkinek bármilyen cizellált elképzelése a jövőről. Ha a demokratikus térfél pártjainak a demokrácia a legfontosabb, akkor ennek a célnak prioritása kell hogy legyen minden egyébbel szemben, mert csak így érhető el, hogy demokráciában élhessünk. Ha az egyebeket ez elé helyezik, akkor az egyebek okafogyottá válnak.



Lánczos Vera



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!