A lex DK



Tavaly októberben hosszasan elemeztem, mennyire álságos és képmutató jogfacsarással akadályozta meg a parlamenti többség az akkor párttá alakult Demokratikus Koalíció frakcióalakítási jogát. Akkor azon folyt a vita, kell-e hat hónapot moratóriumban tölteni az MSZP-ből kivált 10 képviselőnek ahhoz, hogy önálló frakciót hozzanak létre. Bizonyítottam, a házszabály rendelkezései és a Parlament hasonló esetekben alkalmazott házszabály-értelmezése, illetve gyakorlata alapján, hogy a DK-nak joga lett volna azonnal, hathónapos szünet nélkül is a frakcióalakításhoz.

Hozzászólásokat idéztem egy hasonló eset– az MDF-ből kivált MDNP 1996-os frakcióalakítása – miatt kirobbant parlamenti vitából. A vita résztvevői – akár kormánypártiak, akár ellenzékiek voltak az idő tájt, mindenesetre a demokráciát még tisztelték – szintén arról tárgyaltak, hogy az MDNP jogosult-e az azonnali frakcióalakításra, és elsöprő többségük egyetértett abban, hogy igen. A házszabálynak – hangsúlyozták – nem lehet célja a pártstruktúra befagyasztása, a képviselő jogainak korlátozása az új formációk létrehozásában, még átmenetileg sem. Már abból a vitából is világos volt, hogy a döntésben és a házszabály értelmezésében semmilyen szerepet nem játszott az, hogy az MDNP-be távozott képviselők minek nevezték a korábbi pártjuk elhagyását, mert a polémia arról folyt, hogy teljesültek-e a frakcióalakítás feltételei, és miután megállapították, hogy igen, azt mérlegelték, hogy mi volt a jogalkotói szándék. Az-e, hogy négy évig, vagyis egy választási cikluson belül ne változhasson – az élet alakulásának megfelelően – a parlamenti pártstruktúra, vagy a képviselő mandátuma igenis kiterjed arra, hogy eldöntse, miképpen tudja leginkább szolgálni elveinek megfelelően a választóit – ennek megfelelően akár egy új formációt is alkothat társaival a parlamentben. Azok értelmezték akkor így a házszabályt, akik létrehozták, tehát a legautentikusabb személyek. És nagyon fontos hangsúlyozni a sorrendet, a mai tanulságai miatt: ők előbb elveiknek megfelelően megalkottak egy házszabályt, majd utólag értelmezték, és az elveiket következetesen alkalmazták egy helyzetre. Most az új házszabállyal éppen fordítva történik. Adott egy helyzet, egy képviselői csoport, amely az eddigi szabályok értelmében frakcióalakítás előtt áll, és adott egy többség, amely az eddigi elveket sutba vágva a többség számára kedvező politikai megoldáshoz teremt látszólag törvényes keretet. De csak látszólag, mert a visszamenőleges hatályú jogalkotás szembemegy minden demokratikus jogállamban azzal, amit törvényesnek, legálisnak nevezhetünk.

Akkor, 1996-ban úgy foglaltak állást, hogy megfelelő számú képviselőt megillet az a jog, hogy minden további feltétel nélkül új formációt alakítva folytathassa tevékenységét. Tavaly novemberben a mostani – kétharmados – többség nem ismerte el, hogy a pártalapításhoz és a frakcióalapításhoz elegendő számú képviselő egyidejű távozása és egyidejű pártalapítása megalapozza a frakcióalakításhoz való jogot is.

Hajánál fogva előrángatott magyarázatokhoz folyamodtak arról, hogy az elhagyott párt (MSZP) frakcióvezetője milyen műszóval illette (kiléptek vagy kiváltak) a távozást, és arra jutottak, hogy mivel kilépésnek nevezte, az a szabály alkalmazandó a pártot elhagyókra, amely a kizártakra vagy egyénileg kilépőkre vonatkozik. Ezzel gyakorlatilag feudális előjogot biztosítottak az elhagyott pártnak és frakcióvezetőjének, amellyel módjában állt befolyásolni a távozók frakcióalakításhoz való jogát.

A történtek plasztikusan jellemzik a jelenlegi kétharmados többség hatalomgyakorlási szemléletet: a képviselőket a pártok vazallusként kezelik, és a pártstruktúra bebetonozása a mindent megelőző cél. A 2011. november 7-én meghozott határozatból mindazonáltal érdemes idézni, mert azt azért még egyértelműen kénytelen volt rögzíteni, hogy hat hónap elteltével az új frakció megalakítása megtörténhet:

„…az Országgyűlés elnökéhez intézett bejelentésében a képviselőcsoport tagjaiként feltüntetett képviselők mint az MSZP frakciójából kilépéssel függetlenné vált képviselők a Házszabály 15. §-a (5) bekezdése értelmében 6 hónap elteltével csatlakozhatnak képviselőcsoporthoz, illetve vehetnek részt új képviselőcsoport alakításában”.*

Nem is állapíthatott meg mást a határozat, hiszen a házszabályból ez, és csak ez következhetett.

A jelenlegi parlamenti többség „jóhiszeműségére” és kétes demokrácia-felfogására jellemző, hogy ennek ellenére már novemberben arról számolt be a sajtó, hogy Kövér László házelnöknek határozott szándéka egy úgynevezett országgyűlési törvény megalkotása, amely érinti majd a házszabály rendelkezéseit is, és egyáltalán nem biztos, hogy Gyurcsány pártjának frakciója lehet ebben a ciklusban.

S lőn. Már ott van a törvényjavaslatok közt a T/6391. számú iromány az országgyűlésről, amely valóban változtat a frakcióalakítási szabályon.**

Miközben a Fidesz-kormány nem érti, mi a baja vele a világnak, most ismét durva húzással sérti meg a legalapvetőbb jogelveket és demokratikus normákat. A múlt héten kedd reggel az ATV műsorában nyilatkozott a törvényjavaslat egyik előterjesztője, Gulyás Gergely, aki ibolyakék szemű ártatlansággal csodálkozott bele a kamerába, hogy hát mi is a baj azzal, ha ciklus közben változtatnak meg olyan törvényi rendelkezéseket, amelyek visszamenőleges hatállyal rendezik át a parlamenti képviselők jogosítványait. Az ellenzéki korában jogtipró díjak osztogatásáról is elhíresült Gulyás, mellesleg az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke, továbbá az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság volt elnöke, „elviségre” volt képes hivatkozni. Arra az „elvre”, miszerint azt tartják helyesnek – mármint a kétharmados teljhatalom, mint önmagával egyetértő jogalkotó –, hogy ezentúl csak olyan pártok alakíthatnak frakciót, amelyek megmérették magukat előzőleg a választáson, és elérték az 5 százalékos küszöböt. Nyilván az is teljesen véletlen, hogy az eddigi tízről tizenkettőre emelték meg a frakcióalakításhoz szükséges létszámot, mintha nem várakozna, néhány héten belül lejáró határidővel, tíz képviselő a frakcióalakításra az eddig érvényes szabály szerint, nem mellesleg a kétharmados többség érvényes határozata értelmében. Mindez lényegében azt üzeni, Magyarországon nincsenek mindenkire egyformán érvényes szabályok. Az a norma, amit a képviselőket vazallusként kezelő kétharmados többség megszavaz magának.


Your way out – flickr/elycefeliz

„Miért félnek annyira Gyurcsány frakciójától – kérdezte a műsorvezető, és a kérdés bizony logikus, mert a „lex DK”-ra nincs és nem is adható más racionális válasz, mint hogy bizony félnek. Félnek a tisztességes politikai versenytől, ezért a tisztességtelen eszközöktől sem riadnak vissza annak érdekében, hogy egy új ellenzéki pártot megfosszanak azoktól a jogosítványoktól, amelyek az eddigi szabályok alapján megilletnék. Ráadásul a nagy igyekezetben fel sem tűnik a jogalkotóknak, hogy a most beterjesztett törvényjavaslat – ellentmondásos módon – továbbra is meghagyja a jogot a képviselőknek arra, hogy kilépjenek a pártjukból, és hat hónap elteltével egy másik pártba üljenek át.

Bizony, el kéne tudni dönteni, hogy a jogalkotó szerint kire szavaztak a választók. Ha az a fontos, hogy egy bizonyos párt képviselőjére, akkor miért is lehet átülni egyik frakcióból a másikba, akár hat hónap elteltével? Ha meg a személyekre, akkor miért is nagyobb skandalum egy új formációba beülni, mint egy esetleg homlokegyenest más szellemiségű parlamenti pártba?

Ezekre a kérdésekre természetesen nem óhajt választ adni az, akinek a jogalkotással is nyilvánvalóan csak primer politikai céljai vannak. Mivel azonban a dolog nem végiggondolt, ezért ellentmondásos, érhetik még meglepetések a jelenlegi többséget.

Mit szólna például a Fidesz–KDNP-pártszövetség ahhoz, ha képviselőinek mondjuk a fele kiülne a frakcióból, és hat hónap múltán csatlakozna – a Jobbikhoz? Nem is olyan merész a gondolat, nincs oly távol egymástól a két párt ízlésvilága és céljainak többsége sem. Ha úgy radikalizálják a közvéleményt, ahogy nap mint nap teszik, egy ilyen mozgás esélyei egyáltalán nem kizártak. Hiába igyekeznek tehát a képviselői jogok béklyóba verésével gátat szabni az élet fordulatainak, ráadásul kilométerekről látszik, hogy az erőfeszítésük mennyire álságos és hazug.

De ez a hazug logika mást is leleplez. Miközben a Fidesz, szemforgató módon költségtakarékosságra hivatkozva, az egyfordulós választás mellett érvel, ragaszkodik hozzá, hogy fennmaradjon az egyéni választókerületi rendszer is. Vajon miért? Vajon az egyfordulós választás során miért nem pártlisták és pártprogramok versengenek egymással, ha egyszer a pártok fontosak a választáson, és nem a képviselők személye? Sokkal tisztább helyzetet teremtene, ha a cél a valós választói akarat kifejeződésének biztosítása lenne.

Csakhogy nem az a cél. A jelenlegi kétharmad nem a pártok és pártprogramok igazi versengését mint értéket védelmezi, ellenkezőleg, a saját pozícióinak állandósításához ragad meg minden eszközt – és nagyon elvtelenül a jogalkotás eszközét is. Szükségük van az egyéni képviselőre, de csak addig, amíg az új választási szisztéma alapján bejut a parlamentbe. (Mivel egy forduló lesz, már ez előtt meg kell egyezniük az egyéni választó kerületekben a közös jelöltben azoknak, akik a Fideszt le akarják váltani. Eddig elegendő volt a második forduló előtt egyezkedni, az első körben elért eredmények alapján.) De a bejutás után már láthatóan a pártstruktúra minden áron való fenntartása a cél. Vagyis a képviselő sorsa e felfogás szerint változatlanul a vazallusi lét, neki a szavazógépezetben a fogaskerék szerepe marad.

Gulyás képviselő szerint az is indokolja az új szabályozást, hogy igazságtalan, ha parlamentbe más pártok színeiben bejutott képviselők alakíthatnak új pártot, mert így helyzeti előnyben vannak más, parlamenten kívül alakult pártokkal szemben.

Hát ez bizony nagy igazság, a kérdés csak az, hogy ez miért is probléma? Miért kéne ezt az „igazságtalanságot” komolyabban venni, mint mondjuk azt, ha tömegesen lépnek át egyik pártból, a másikba, mert hogy ennek az elméleti lehetősége nem kisebb, mint új formációk létrehozásáé, és a választói akaratot sem érinti kevésbé. Természetesen az sem előzmény nélküli (vagyis munka van benne), hogy valakik más pártok jelöltjeként, de képviselőként mandátumot szereztek. Érthetőbben: miattuk is szavaztak egy pártra, arra, amelyikre. Miért is kéne bármilyen összehasonlításban egyenlő eséllyel rendelkezniük parlamenten kívüli új pártok tagjaival? Természetesen ez is költői kérdés, választ nem várunk rá, enélkül is tudjuk. A cinikus politikai arrogancia a megfejtés. Egy darabig persze működik, de a nagy koppanás ideje el fog érkezni.

_____________________

Lásd összefoglalónkat: A DK a koalícióalakítás ellehetetlenítéséről

* A jegyzőkönyv vonatkozó része a 65. és 73. oldal között olvasható.

** A törvényjavaslat két hivatkozott  szakasza:
28. §
(1) Képviselőcsoport alakítására a képviselők előző általános választásán országos pártlistát állító és mandátumot szerző, ugyanazon párthoz vagy annak jogutódjához tartozó képviselők jogosultak . A képviselők előző általános választásán közös országos listát állító és mandátumot szerző pártokhoz, illetve azok jogutódjához tartozó képviselők közös vagy önálló képviselőcsoport alakítására jogosultak.
(2) Az ugyanazon párthoz tartozó képviselők csak egy képviselőcsoportot alakíthatnak.
(3) E § alkalmazásában azt a képviselőt kell párthoz tartozónak tekinteni, aki
a) párt tagja, vagy
b) párt jelöltjeként indult a választáson, vagy
c) olyan független, illetve függetlenné vált képviselő, akinek csatlakozását a képviselőcsoport elfogadta.

29. §
(1) Képviselőcsoportot legalább tizenkét képviselő alakíthat.
(2) Képviselőcsoportot alkothatnak az ugyanazon párthoz tartozó képviselők akkor is, ha számuk az (1) bekezdésben meghatározott számot nem éri el, de pártjuk országos pártlistáról mandátumot szerzett, feltéve, hogy a párt országos listájáról mandátumot szerzett valamennyi képvisel ő ehhez a képviselőcsoporthoz csatlakozik.
(3) A képviselő csak egy képviselőcsoportnak lehet tagja.
(4) A képviselő a képviselőcsoportból kiléphet. A képviselőcsoport a tagját kizárhatja .
(5) Ha valamely képviselő képviselőcsoport-tagsága megszűnik – függetlenül a tagság megszűnésének módjától –, függetlenné válik. A függetlenné vált képviselő a képviselőcsoport-tagság megszűnését követő hat hónap elteltével bármely képviselőcsoporthoz csatlakozhat.



Lánczos Vera



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!