A Cigányút című film esete Mari nénivel



Úgy adódott, hogy a tévébeli vetítésekor nem láttam, és később a neten sem néztem meg Pesty László Cigányút című filmjét. A helyzetnek van egy nagy előnye: ebben az ügyben most a többség tájékozottsági szintjén állok. Fogalmam sincs, hogy miről szól a film, mi a témája és mi a kérdésfelvetése. Nem tudom, hol játszódik, konkrétan kik a szereplői, és hogy milyen formát választott a rendezője (szikáran dokumentál-e, vagy inkább kikérdező, netán elbeszélő). Azt sem, hogy van-e jellemző, általánosítható konfliktus benne, vagy inkább egyedi eseteket lehet látni.

És ha most előítéletektől mentes liberális módjára azt is könnyedén félreteszem, amit eddig tudtam Pesty szemléletmódjáról, akkor minden további nélkül én vagyok az a sokat emlegetett Mari néni. Nézzük tehát, hogy ebbéli minőségemben – vagyis mint az adott témában járatlan, de az izgató események iránt némileg érdeklődő magyar ember (amilyen a lakosság kilencven-valahány százaléka) – mit tudok meg a filmről és milyen információkat kapok a körülötte zajló konfliktusról.

Az akár futtában, akár kicsit figyelmesebben hallgatott tévéhíradókból Mari néniként annyi eljutott hozzám, hogy valahol valakik (civilek és az abszurd nevű médiahatóság épülete előtt) tüntettek egy olyan film miatt, amelyben szerintük megsértették a cigányok emberi méltóságát, hamis képet rajzoltak róluk és indulatokat gerjesztettek ellenük. De azt már nem tudom meg, hogy konkrétan a film mely eszközeivel vagy módszereivel tették ezt, és hogy egyáltalán milyen filmről is van szó. Kitartóan várom ez ügyben a hírszerkesztőség bármely tagja által megfogalmazott, hírt megalapozó mondatot – azt, amitől képben leszek. És ami nélkül egykor nem létezett hírszerkesztés. Az események alapjaira utaló mondatoknak gyakran az igen praktikus „emlékeztetőül” szócska volt a fölvezetése – ez állhatott volna itt most is: „Emlékeztetőül: a filmben itt és ott cigány embereket kérdeztek-nem kérdeztek, mert inkább érzékeltették-bemutatták, erről, arról, amarról, ezt, azt, miaproblémájuk, mivelükaproblémájamásnak, mithisznekproblémának, ténylegazeaprobléma, mitélnekát”. De nincs ilyen mondat, így csak azt tudom eldönteni, hogy a saját világnézetem szerint mit gondolok, úgy általában, az egész problémakörről. Aludni megyek, és – ha még mindig érdekel a téma – reményeket fűzök a másnapi újságokhoz. Ám majd a másnapi újságokban sem lesz semmi, amiből megtudom, hogy egyáltalán miről beszélnek ezek. Ott van például a járműveken ingyen osztogatott – a pesti Mari nénihez mindenképp a legnagyobb eséllyel eljutó – lap, a Metropol, amelyben van cikk a konfliktusról. Ebből alig valamivel részletesebben kapom meg ugyanazt, amit a híradókból. Volt egy film, cigányokról, „a” cigányokként, közszolgálatiban vetítették, civilek sértőnek találták, tüntettek, célt értek, levették a műsorról, pedig a hatóság fontosnak tartja – ennyi a „szüzsé”.

Illetve itt mégiscsak írnak valamit konkrétan is a filmről. Ezt: „a magyar társadalom egyik legégetőbb kérdésével, a roma társadalom életével foglalkoznak sajátos nézőpontból”. Milyen roma társadalomnak a milyen életével foglalkoznak? Bárhol élek, mint Mari néni, annyit azért mindenütt látok, vagy legalább sejtek, hogy ilyen roma csoportok is vannak, meg olyanok is – nincs egységes, gettósított, rezervátumként létező „roma társadalom” (bár, ahogy mondani szokás, lenne rá igény). Azt meg a saját létezésemből tudom, hogy az emberi életnek különféle rétegei vannak. Melyikkel foglalkozik a film, az ő emberi életükből? A dolgozóssal-munkanélkülissel, segélyezettessel? A folklórossal, az iskolással, a szórakozóssal, a falfestőssel, a vallásival vagy tán a nemi életükkel? És milyen nézőpontból? A velük szemben állók vagy a helyzetértelmezők megközelítéséből?

Minderről két nap alatt sem tudok meg semmit az elvileg közvetítő funkciójú médiából (medius,-um,-a = közbenjáró, közvetítő), mert nem tartják közvetítésre méltó tényezőknek a témát feldolgozó újságírók. (Megsúgom, hogy nem Mari néniként, a neten tudatosan kutakodva sem tudok meg ennél többet. Csak akkor tudnék, ha célirányosan megnézném a szóban forgó filmet, de most már inkább végigjátszom a szerepemet.)


Banksy – museumofthestreetart.blogspot.com

Hanem akkor mit tartanak közvetítésre alkalmasnak? Természetesen azt, hogy itt politikai mérkőzés zajlik, és hogy annak most volt egy sajátos végkimenetele. Ezt, mint témát, hosszasan tudják részletezni, minden egyéb tökéletesen lényegtelen. Elégedjek csak meg én is azzal a végeredménnyel, amit a filmhez tálalt politikai meccs kínált. Értsem meg, hogy az egész történetben ez a lényeg: a politikai szembenállás. Hogy mi van a filmben, az merőben érdektelen. Aztán hogy én egyébként mindezek alapján mit gondolok a civilekről vagy a film készítőjéről (ha egyáltalán), abban nyugodtan hagyatkozzam továbbra is arra, amire eddig is hagyatkoztam: a jól bejáratott pártállásomra. Döntsek most is annak alapján, így legalább nem változik semmi. És a sajtóról sem lehet elmondani, hogy különösebben befolyásolta volna az emberek véleményét, vagy bármiféle mozgást, véleményáramlást előidézett volna. Hiszen ha eddig a jobboldalon voltam, akkor úgyis eleve a filmesek mellé állok, és azt gondolom, hogy biztosan minden rendben volt azzal a filmmel, csak hát most valamiféle hatalmi taktikából engedtek ott a hatóságéknál. Addig is éljen Pesty László. Baloldaliként, esetleg párt nélkül lézengő liberálisként viszont meg automatikusan a civilek mellé állok – ez esetben éljen az Ide tartozunk Facebook-csoport. A sajtó tehát, mondhatni, egyáltalán nem is hatott a közvélekedésre (ugyan, dehogy is ez volna a dolga; az a dolga, hogy fenntartson egy bemerevített, zárványokból álló rendszert), és csupán annyit tett, hogy informált az aktuális politikai játszmák egyikéről. Amelynek végén a hatóság két fontos tényt is közölt önmagáról és a magyar köztelevíziózás intézményéről. Az egyik az, hogy most ugyan a hatóság visszakozott, de egyébként mindenben az ő kezében van a döntés. Most is ő mondta meg – és nem a szerkesztőségek –, hogy nem játsszák le még egyszer a filmet. Emellett abba is ő szól bele, hogy mikor és kikkel jöjjön létre a romaügyek tárgyában felülről vezényelt, „egészséges társadalmi vita”. A másik pedig az, hogy hamar rá lehetett venni a visszakozásra. Amit a helyi szokások ismeretében a Mari nénik többféle módon is értelmezhetnek: egyszer úgy, hogy no lám, a hatóságot megszállta az angyal, egyszer meg úgy, hogy no lám, bármennyire is hatalmon vannak, nem mernek szembeszállni a cigányokat védő, „értelmiségi maffiával”. Esetleg hogy ismét van tabu: cigányról „igazat mondani” tilos.

És még mondja valaki, hogy Magyarországon nincs pluralizmus!



Lévai Júlia



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!