Üdvözlet a győzőnek
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2010. máj. 29. szombat, 06:48
- Lendvai L. Ferenc
„És most jöjjetek, győztesek: /Üdvözlet a győzőnek.” Ezt írta Ady Endre 1918 végének vészterhes napjaiban. Azért írta, mert a győzőnek mindig kijár az üdvözlet. Mi is üdvözlünk hát téged, győző, mert kétségtelenül te vagy a győző. Nyolc évig harcoltunk az ellen, hogy így legyen, hogy visszagyere, s íme hiába. Négy évvel ezelőtt már a haza politológus-bölcse is úgy látta, hogy pályafutásod véget ért, s aki évekre berendezkedhet itt, az éppen a gyűlölt ellenfeled. S most mégis itt vagy, s éppenséggel mint győző vagy itt. Hogy azután csakugyan te győztél-e, vagy az ellenfeled magától csuklott össze, e szempontból végül is mindegy: a győző mindenképpen te vagy. Üdvözlet a győzőnek!
De azt azért ne hidd, győző, hogy a győzelem, a siker mindent igazol, hogy a győzőnek mindig igaza van. Sok győző volt már a történelemben, akit a győzelem egy pillanatra igazolni látszott, de a történelem utólag mégsem igazolt. És négy év, nyolc év vagy akár húsz év is, amennyire te be kívánsz rendezkedni, győző, a történelemben csak egy pillanat. Tudjuk rólad, hogy a győzelmet nem csak önmagáért szereted, hanem mert mérhetetlenül hiú vagy, s ezért odasandítasz a történelem ítéletére is: mit fog majd mondani rólad. Nem elégít ki a tény, hogy minden miniszterelnök között te vagy a legjobb futballista, s minden futballista között te vagy a legjobb miniszterelnök – nem, te a világtörténelem kapujába is gólt szeretnél rúgni. Vajon csak ravasz és gátlástalan, machiavellista politikusként fog majd számontartani a történelem, vagy jeles államférfiként netán. És akkor bizony van mit meggondolnod, és van miért igyekezned, győző: eddig ugyanis csak az előbbire van esélyed.
Mert nem fogják rólad dicsérőleg megállapítani az annalesek, győző, hogy már első nyilvános szerepléseddel is botrányt okoztál, mivel erősebb volt benned a föltűnési viszketegség, mint a kegyeleti aktus iránti kötelező tisztelet. Nem fognak dicsérőleg megemlékezni róla, hogy első miniszterelnöki teendőd egy rágalom bejelentése volt, amelyből később semmi sem igazolódott be ugyan, de te mégsem kértél emiatt legalább utólag elnézést. Nem fogják az erényeid között fölsorolni, hogy hivatalban lévő miniszterelnökként tanácsokat adtál barátaidnak és üzletfeleidnek, hogyan is trükközhetnének (az embereid annyira szeretik ezt a szót, győző!) az általad eskü szerint képviselt magyar állammal szemben. Nem fogják a javadra írni, hogy egyáltalán milyen barátaid vannak (mert hiszen madarat tolláról, embert barátjáról), s hogy rajtuk keresztül milyen érdekes, exotikus nevű üzletfelekkel is kapcsolatba kerültél. Nem a fényes lapokon fog szerepelni, hogy cirkuszi bohózat kellékének használtad a magyar királyi koronát, és az sem, hogy egy újgazdag villájának szintjén álló habostortát építtettél föl örök emléked gyanánt a pesti Duna-partra. Nem a hőstettek között fogják említeni, hogy személyesen követtél el, fáradságos fizikai munkával méghozzá, törvénysértést, s biztattad erre hűséges embereidet is, közvetlenül az ország ama Háza mellett, amelyben a törvényeket hozzák.
És a köpönyegforgatás például, amihez nagyszerűen értesz, győző, az szintén nem hőstett. Hogy előbb radikális vagy, utána újkonzervatív, aztán meg populista, az dicséretére válik ugyan egy kaméleonnak, de egy politikusnak, akinek talán mégiscsak kellene legyen valamilyen minimális meggyőződése, aligha. Hogy a siker érdekében előbb az elszerencsétlenedett úri középosztálynak ajánlod föl a szolgálataidat, aztán a szerencsétlen panelproliknak hízelegsz, miközben az állami gyámkodást igénylő szegény milliárdosoknál is gazsulálsz, az méltó lehet egy condottiere magatartásához, ám egy államférfihoz talán mégsem illik. Ha csakugyan is hinnél annyira Istenben, mint amennyire mutatod, hogy hiszel, győző, akkor azt is tudnád: sokan vannak a hivatottak, de kevesen a választottak.
Most kezedben a gyakorlatilag korlátlan hatalom, győző, s az ország a lábaidnál hever. Amióta kiderült, hogy tényleg te vagy a győző, méghozzá ilyen arányban, tettél néhány nyilatkozatot, melyekből nagyjában-egészében már látszik, hogy mit akarsz csinálni. Két dolgot akarsz. Először is bosszút állni azokon, akik korábban téged merészeltek legyőzni, különösen is egy bizonyos személyen, aki ellen évek óta folytatta gátlástalan propagandagépezeted a karaktergyilkos amortizálást (hűséges embereid mondják így, tudod, győző), s akit legszívesebben fölköttetnél az első fára, de kényszerűségből megelégszel majd a lecsukatásával. Másodszor pedig az idők végezetéig, de mint tudjuk legalábbis 20 évre, be akarod magadat betonozni a hatalomba – vagy ki tudja, a fontosságban éppen hogy ez az első, legföljebb némi időbe telik a megvalósítása; igaz, igyekszel, az új állampolgársági és választójogi törvények imminens módon kerülnek napirendre. De hogy ezt a hatalmat voltaképp milyen magasabb eszmei célból akarod, azt te magad is csak akkor tudnád, győző, ha egyáltalán ismernél magasabb eszmei célokat.
Pedig jó lenne, ha ismernél ilyeneket, hiszen a nemzeti megegyezés általad kreált (szépen hangzó, bár kicsit totalitáriusan csengő), egyelőre tökéletesen üres fogalmát talán mégiscsak illene valamiféle tartalommal megtöltened. Különösen, mivel egy beszédedben azt is kifejtetted, hogy a te politikád egyrészt majd az új, alkotó kulturális elit által létrehozott nemzeti értékekre fog épülni, másrészt azonban vissza is fogja jelezni ennek az új elitnek, hogy amit létrehozott, alkalmas-e ilyen magasztos célokra. S ha nem, akkor nyilván éppúgy megnézheti majd magát, mint az általad már levitézlettnek nyilvánított régi. Egyszóval te mondod meg, győző, mi kulturális érték, és mi nem – hát hogyne, hiszen te vagy a győző, s a győző mindent megtehet.
Legalábbis látszólag. De hát épp erről írtuk már föntebb, hogy ez csak pillanatnyi látszat, a győző vak illúziója. Nálad nagyobb emberek is belebuktak már ebbe, győző, legalábbis hosszabb távon egészen biztosan, s akkor még nem beszéltünk Isten vagy a Történelem mérlegéről. Ha érdemesnek tartanánk, tarthatnánk erről éppenséggel egy történelemórát is neked: a fölsorolt példák sok tanulsággal járnának számodra is, győző, legalábbis ha hajlandó lennél odafigyelni rájuk. Hiszen újabban állítólag már nem is Tisza István a példaképed, hanem Abraham Lincolntól kölcsönzöl idézeteket. Ám ahogyan Goethe mondja: „éppen, hol nincsenek fogalmak, megfelelő szó hamarost akad”; és ahogyan Shakespeare: „szó, eszme nélkül, mennybe sose hat”.
De vár ám a munka a kertben.