Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. január 31.



Bolgár György kérdései 2012. január 31-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy szép csendben csatlakozott az uniós pénzügyi és stabilitási megállapodáshoz a korábban még kuruckodó magyar kormány. Bölcs belátás vagy taktikai visszavonulás?

Másik témánk, hogy a nagy felháborodás nyomán a főpolgármester elutasította a tízezer forintos útdíj bevezetését a fővárosban, amit szerinte, és most ki is mondta, Rogán Antal javasolt. Az viszont továbbra is bizonytalan, hogy miből fog működni a BKV, ha egyszer a kormány nem ad pénzt. Tarlós fejére megy a játék? Befutó Rogán?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy másra viszont van pénze az államnak, közelebbről a Magyar Postának. Nevezetesen új mobiltelefon-szolgáltatásra. A Posta és két másik állami cég konzorciuma nyerte ugyanis a tendert, amelyről a többieket kizárták. Lesz itt állami nemulass a három nagy telecom-cégnek?

Mi a véleményük aztán arról, hogy a Jobbik fegyveres konfliktusokat vizionál, és erre a harci helyzetre szeretné felkészíteni a magyar társadalmat.

És végül beszéljük meg, hogy Gyöngyöspata jobbikos polgármestere, illetve képviselőtestülete kitiltotta a településről Gyurcsány Ferencet és a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezetet. Mikor fogják a nemkívánatosnak minősített embereket az országból is kitiltani?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A külföldi sajtó és a magyar nagykövetek
Paul Lendvai, Bécsben élő publicista, közíró


Bolgár György: - A mai Der Standardban megjelent egy cikke, és ebben felhívja a figyelmet egy nagyon érdekes, nemrég megjelent német tanulmánykötetre, amit a német kelet-európai tanulmányok társasága adott ki. Márpedig ezt a társaságot egy CDU, tehát egy kereszténydemokrata uniós politikus, méghozzá tekintélyes politikus vezeti. Vagyis a német jobboldalhoz sorolható, és ez a Magyarországról szóló tanulmánykötet mégis rengeteg tanulsággal szolgál az Ön olvasata szerint. Miért fontos vagy miért érdekes ez?

Paul Lendvai: - Ez azért fontos, mert ez az Osteuropa című folyóirat hatvan éve létezik, valaha, talán negyven éve tőlem is közölt egyszer Kelet-Európáról egy vezércikket, minden évben vannak kongresszusok, konferenciák. Ez a legtekintélyesebb Kelet-Európával foglalkozó intézmény, annak a német társaságnak a kelet-európai kutatásaival foglalkozik, amit úgy hívnak, hogy Gesellschaft für Osteuropakunde. És ez az Osteuropa most témafüzeteket hoz, legutóbb egy nagyon érdekeset hozott Lengyelországról. És itt megkértek egy egész csomó embert, Kristina Turnertől, Ungváry Rudolftól, egy nagynevű német történésztől kezdve, benne vannak az Andrássy egyetemről – ők kicsit enyhébben fogalmaznak –, még az Ablonczy Balázs is benne van, de benne van Győri László, Richter Sándor, Örkény Antal, Vásárhelyi Mária, szóval nagyon-nagyon változatos és minden kérdéssel foglalkozik. Négyszáz oldalon, térképeken leközlik a magyar alkotmány gyönyörű bevezető részét is. Szóval ez egy hallatlanul fontos kiadvány.

- Quo vadis Magyarország? Hova megyünk? Merre tartunk?

- Erről szól. Elég pesszimista bevezetése van a két kiadónak – két német történész, nem ismerem őket –, hogy hova megy Magyarország. A lényege az tulajdonképpen, hogy itt volt egy ország, amelyik példa volt a reformoknál egészen 1990-ig, és hogy mi történik most az elmúlt másfél-két évben. És ebből a szempontból én azért említettem meg külön a külügyminisztereknek és főszerkesztőknek, illetve asszisztenseiknek, hogy nézzék meg, mert akármelyiket elolvassák, abból is láthatják, hogy a dolgok másként állnak, mint ahogy ezt a hivatásos szépítők terjesztik Zürichtől Varsóig.

- Az rendben van, hogy Lendvai Pál azt ajánlja mondjuk a német külügyminiszternek vagy a franciának meg a többinek, hogy olvassák el, vagy legalább a szakértőik olvassák el. De hát annyi más olvasnivalójuk van, pont egy Magyarországról szóló négyszáz oldalas tanulmánykötetet vesznek a kezükbe? Épp elég rosszat tudnak rólunk ahhoz, hogy még ezt is a nyakukba kapják.

- Ez nem rossz, ez tulajdonképpen nem rólunk, illetve nem Magyarországról szól, ez a politika legkülönbözőbb dolgairól, az alkotmánytól kezdve, Trianontól az energiáig, a magyar irodalomról, a romakérdésről szól. Szóval ez egy hallatlanul fontos kiadvány. Én azért írtam külön róla, mert azért a Standardot többen olvassák, mint az Osteuropát és talán akkor a kollégák és mások is a kezükbe veszik. Mert az ember már úgy érzi, ha ír, állandó támadások vannak. A magyar külügyminisztériumot én tulajdonképpen önvédelmi minisztériumnak nevezném, mert már direkt rossz lelkiismeretem van, hogy ha egy cikket írok, akkor ez rögtön leveleket fog kiváltani.

- Igen. Rögtön a bécsi magyar nagykövet megmondja, hogy miért nincs igaza.

- A szegény bécsi magyar nagykövetet nagyon sajnálom, mert majdnem minden héten ír. Ő nem hivatásos újságíró és általában kétszer olyan hosszú leveleket ír. Aztán vannak bizalmas levelek, mondjuk tíz oldal az ORF-nek, hogy milyen hülyeségeket mutatnak Magyarországról. De a lényeg az, hogy ez egybeesik azzal, ami megjelenik. Még volt nagykövetek is, például a volt svájci magyar nagykövet mondja, hogy milyen rosszul jelent a bécsi tudósítójuk.

- Ön is úgy látja, úgy érzi, hogy ez egy abszolút Budapestről, a kormányzat részéről irányított kampány a kormány megvédésére külföldön?

- Én nem hiszem, hogy csak a kormány. Mint a kommunista rendszer idején, itt is vannak lelkes amatőrök. És én valaha – nem tudom emlékszik-e, Magyarországon persze nem lehetett kapni – írtam egy könyvet azzal a címmel, hogy „Az igazság bürokráciája”. Angolul írtam, megjelent franciául és németül is. Megírtam azt, hogy a kommunista országok médiája hogyan menedzseli a híreket, és abban Magyarország viszonylag jobban szerepelt, mint akkor, a 80-as évek elején Csehszlovákia vagy Lengyelország. De nagyon sok dolog emlékeztet arra, amikor ez történt, és néhányan azok közül, akik ezt csinálják vagy vezetik és a külföldi hazaárulókat vagy idegen szívű publicistákat támadják, annak idején ugye ennek a rendszernek dolgoztak. Nem akarok itt neveket mondani. De az egész olyan, hogy természetesen hirtelen megjelennek levelek, vagy például Lengyelországban egy hírhedt antiszemita, aki annak idején a Spirót támadta és mindenkit, a Mária nevű rádióadás igazgatója, szervez valamit, azt elküldik a lengyel nagykövetnek, aki véletlenül egy nagyon haladó ember, és csak nevet rajta, de nagyon sokan el is hiszik, amiket ír.

- Arra alkalmas, hogy azt a képet nyújtsa vagy mutassa, hogy lám, legalább annyian támogatják külföldön az Orbán-kormányt, mint amennyien bírálják.

- Szóval Martonyi külügyminiszter írt január 9-én – én ezt megkaptam bizalmas úton valakitől, nem kémektől, Ausztriában – minden külügyminiszternek egy ilyen enyhén fogalmazó, inkább védekező, kulturált levelet. De vannak ugye a szélsőjobboldali magyar emigráns szervezetek, a szervezett kommentek, amiket nekem a feleségem megtiltotta, hogy olvassak. Ezek, ha megjelenik egy cikk, egy órán belül már ott vannak az interneten. De nemcsak ellenem, ugyanígy Dalos ellen vagy a Konrád Gyuri ellen. De a Konrád talán nem olvassa ezeket a dolgokat olyan részletesen. És a lényeg az, hogy Magyarországon tulajdonképpen a dolgok rendben vannak, minden a múlt, vagy a külföldiek értetlensége. Néhány technikai hiba volt a gyorsaság miatt. És azokat, akik írnak, a művészek, mint Fischer Ádám vagy Konrád György, vagy a filozófusok, őket lepénzelik. És most megjelent ugye Semjén miniszterelnök-helyettes úrnak egy interjúja – csodálattal láttam, hogy a magyar közvéleményben nem váltott ki nagy visszhangot –, gyakorlatilag azt mondta, hogy sokkal radikálisabban, agresszívabban kell fellépni és le kell pénzelni – úgy, mint annak idején a Horthy-rezsim tette, de ezt ő nem mondta – a külföldi újságírókat.

- Azt mondta, hogy az ő ellenfeleik és ellenségeik fizetik meg az újságírókat, mert ugye ezek a szocialisták, akik mostanában már alig élnek meg, meg az egyébként már nem is létező liberálisok, annyi pénzt tudnak költeni arra, hogy a New York Timestól a Die Weltig lefizessék a külföldi újságírókat, akik persze ebből élnek, hogy Magyarországról lefizetik őket. Maga a mentalitás döbbenetes, hogy ezt így képzelik

- Ez ugyanaz a mentalitás tulajdonképpen, ahogy látom a Vásárhelyi Mária tanulmányában, hogy például hat hét alatt csak kétszer említették meg a külföldi kritikát a közszolgálati rádiókban vagy televíziókban. Én ezt már évek óta tudom, mert engem például – nem vagyok megsértve – az ATV-n, a Klubrádión és az újságokon kívül egyik ilyen közszolgálati rádió sem interjúvolt meg. Ugyanakkor Önnél meg az ATV-ben állandóan fellépnek a Fidesz barátai is.

- Sőt, szeretném ha többet lépnének fel.

- Én megmondom egészen őszintén, hogy ezekhez képest a kommunista támadások annak idején kezdők voltak. Szóval itt úgy összefognak mindent. Például azt írják, hogy a „vitatott múltú” Konrád.

- Mintha azt írta volna, hogy gyanús múltú Konrád.

- Igen. És aztán lesz belőlünk vagy lepénzelt, vagy ügynök, vagy minden. Szóval ezek alapjában véve abszurd dolgok. Azt hiszem, Talleyrand mondta egyszer, hogy minden, ami eltúlzott, az jelentéktelen. És ezeknél a túlzott támadásoknál azt kérdezik az emberek, hogy mi van ezzel a Charles Gátival vagy a Paul Lendvaival? Miért lettek egyszerre hazájuk ellenségeivé? Vagy én írtam egy ötszáz oldalas könyvet Magyarországról, tíz nyelven jelent meg, akkor senki se kritizált, ugye? Szóval itt valami történt, és szét kell törni a tükröt, amelyik mutatja, hogy mi van. És ez nagyon szomorú, mert az ukrajnai vagy az orosz nagykövet nem ír megközelítőleg sem annyi levelet, mint a magyarok.

- Igen. Pedig az orosz kormányt meg Putyint is nagyon sok támadás éri külföldön. Visszatérve erre a német kelet-európai tanulmányok társaságára és a kötetre, az a tény, hogy Rita Süssmuth, volt Bundestag elnök, CDU-politikus ennek a társaságnak az elnöke, jelent valamit? Tehát van ennek valamiféle politikai súlya?

- Ennek van politikai súlya, mert ezt azért nagyon sokan olvassák. Hogyne lenne. Azonkívül, elmondhatok még egy bizalmas információt, én éveken keresztül a Bertelsmann-alapítvány különböző csoportjainál dolgoztam, ahol Inotai András is időnként. És Rita Süssmuth a Bertelsmann-alapítvány elnökségének tagja. Azonkívül Rita Süssmuth ott volt 2009-ben, amikor a húszéves évforduló volt a parlamentben, amit a Fidesz bojkottált még a választások előtt. Ott volt Schüssel kancellár, Plassnik volt osztrák külügyminiszter is. És ez természetes, nem szólnak ebbe bele. De én azért direkt megemlítettem őt, és gratuláltam a két szerkesztőnek és kiadónak is, mert én egy ilyen alapos, ilyen részletes, ilyen jó ismeretterjesztő kiadványt Magyarországról talán azóta nem láttam, amióta Rudolf trónörökös finanszírozta a magyar-osztrák monarchia történetében a Magyarországról szóló részt.

- A német kereszténydemokraták és Merkel kancellár tulajdonképpen az, aki legelőször az ember eszébe jut, hogy óvakodnak attól, hogy nyíltan, a nyilvánosság előtt fejezzék ki aggodalmaikat, aggályaikat vagy kritikájukat. Ez azért van, mert lényegében nem találnak semmi kivetnivalót az Orbán-kormány belpolitikájában, vagy azért van, mert más módszereket próbálnak alkalmazni a meggyőzésükre?

- Szerintem egyrészt más módszereket, másodsorban pedig annyi minden történik, annyi mindennel kell foglalkoznia Merkelnek is és a német kormánynak is. A török kérdéssel, a franciákkal való viszonnyal, aztán felrobbant valami Macedóniában…

-… És felrobban az euró Európában.

- Persze. De ugyanakkor persze jól ismerik, mindenki jól ismeri Orbánt. A nagy lengyel publicista, Adam Michnik is ismeri, én is ismerem. Arra, hogy megváltozott és más lett, vannak történelmi példák, melyeket nem akarok itt részletesen idézni. Ez egy tény és ezt azért ők is tudják. Vannak olyan fontos emberek, mint például Elmar Brock, a CDU rangidős embere az Európai Parlamentben, szerintem ők is tudják. De az az igazság, hogy van egy alapvető vonal, ezt nevezik ők baloldali-liberális-zöld összeesküvésnek, benne van a Guy Verhofstadt, aki belga miniszterelnök volt, tehát nem nullákról van szó, de ők visszatartják magukat. És ezt a lemezt játssza természetesen Bécsben is és Berlinben is és másutt is a magyar diplomácia. Tulajdonképpen azt írta most a nagykövet az egyik válaszában, hogy a bankok közül sokkal többet szenvedtek azok, amelyeknek magyar tulajdonosaik vannak, mint a külföldieknek. De azért két-három év után egyre nehezebb lesz mindent a múltra fogni. Ez arra emlékeztet engem, hogy voltam egyszer egy gyárban, mint tudósító, Debrecen közelében. Egy vegyi petrokémiai gyárban. A vécé borzalmas állapotban volt, és amikor ki akarta nyitni az ablakot az igazgató, a kezében maradt a kilincs. És akkor megkérdeztem tőle, hogy van ez, hogy még ilyen dolgok vannak itt Magyarországon, mire azt mondta, hogy Ön elfelejti, uram, hogy évszázadokig itt voltak a törökök. Tehát a törökök miatt nem volt angol vécé vagy nem csinálták meg az ablakot. Erre emlékeztetnek néha az ellentámadások Konrád György, Heller Ágnes vagy én ellenem.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A Klubrádió frekvenciamegvonásáról és Neelie Kroes véleményéről
Pálffy István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakció szóvivője


Bolgár György: - Pár nappal ezelőtt azt nyilatkoztad valahol, hogy nem érted, miért fogadott bennünket Arató Andrással Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke, médiaügyekért felelős biztosa. Mert hogy az ő függetlensége egyértelműen azt kéne hogy jelentse, hogy semmiféle elnököt vagy vezérigazgatót nem támogat sehol egyetlenegy tagországban sem, nemhogy a gazdasági élet szereplőit támogassa. De én őszintén szólva ezt nem értem. Nem a gazdasági élet szereplőjét támogatta, hanem a médiaszabadságot.

Pálffy István: - Akkor pontosítsuk, mert amit voltál szíves idézni, az nem pontosan így van, ugyanis én nem fejeztem ki semmiféle értetlenséget. Nekem az a meggyőződésem, hogy Neelie Kroes vagy a média szakbizottság onnan tájékozódik, ahonnan csak kell, ahonnan csak lehet, és lehetőleg minél több forrásból. Bizonyos ügyeket a lehető legalaposabban körül kell járni és nyilván ilyen a média ügyében a Klubrádió kérdése is. De miután a hazai hírek úgy hozták és a források úgy szóltak, hogy támogatja a Klubrádió vezetőjét, ezt nem tartom semmiképpen sem elfogadhatónak ilyen formában. Ő ne fejezze ki támogatását, se a gazdasági élet szereplői, se valamiféle médiavállalkozás akármilyen ügyvezetője vagy igazgatótanácsi tagja, elnöke kapcsán. Az más kérdés, a sajtószabadságot támogathatja, de ebben a pillanatban azt nem tudjuk, hogy a Klubrádió ügye milyen összefüggésben van a sajtószabadsággal.

- De úgy látszik Neelie Kroes meg az Európai Unió is tudja, mert ez az egyetlen jelentősebb, a kormánnyal szemben kritikus véleményt kifejező rádióadó, ennek az ügye bejárta az egész világot, bejárta a nagypolitikát is. És nem a Klubrádiót, főleg nem a gazdasági vállalkozást biztosítja támogatásáról az Unió illetékes biztosa, hanem azt, hogy a másfajta vélemény, a másfajta szó is helyet kapjon, megszólalhasson Magyarországon. Ezt mondják.

- Én ezt értem és mondom, ha a médiaszabadságot támogatja Neelie Kroes, akkor azt támogatja, amit én, és amit a kormány támogat. Egy dolgot támogatunk egyöntetűen, és ugyanazt mondjuk. Csak azt mondd meg nekem légy kedves, és akkor ilyen szempontból egyszer te is tájékoztass engem, hogy miért nem ajánlott a Klubrádió annyit egy frekvenciáért, amennyit egy frekvencia igazából ér egy versenyhelyzetben.

- Honnan lehetett volna tudni egy pályázatban, hogy lesz valaki, aki húszmillióval többet ígér? A minimális díj ötvenhárommillió forint volt, ami kettő és félszerese annak, amit most fizetünk. Abban a médiahelyzetben, amit te is nagyon jól ismersz, botrányosan rossz a helyzet, nem lehet hirdetésekhez jutni. Ebben a helyzetben többet ígértünk kétmillióval a minimumnál, de honnan tudhattuk volna, hogy valaki jön a semmiből és ennél húszmillióval többet fog ígérni.

- Értem. Akkor köszönöm a választ, én azt mondom ez ügyben, és ez talán fontos ebben a pillanatban – lásd médiaszabadság és annak támogatása –, hogy a magam részéről azt tartom fontosnak, hogy a különböző vegyületekbe minél több lakmuszpapírt engedjünk bele, és nézzük meg, hogy azok hogyan viselkednek. És az ilyen lakmuszpapírok egyike, nem is csak egyike akár a Klubrádió vagy akár olyan rádiók, amelyek a kormánnyal szemben kritikát, észrevételeket fogalmaznak meg. Ez normális, én ezt minden szempontból támogatom, ez hozzá tartozik az európai demokráciához és a médiaszabadsághoz. Magam részéről, nem mint KDNP frakció szóvivő, hanem mint magánember pedig azt mondom, hogy ha bárki olyat tenne, hogy egy lakmuszpapírt nem enged be a rendszerbe megmérni, hogy a vizelet egykeresztes vagy kettő, akkor az a vizelet könnyen háromkeresztes lesz holnap.

- Ez a vizelet nem hangzott valami túl jól, úgyhogy térjünk vissza inkább az alapvető tényekhez a pályázathoz.

- Ezt tekintsd hasonlatnak.

- Törlöm a vizeletet. De maradjunk a pályázatnál. Ha akkor szóltál volna, akár újságírói munkásságod részeként, akár KDNP-frakciószóvivőként, akár országgyűlési képviselőként, politikusként, hogy nem lesz jó az a pályázati kiírás, amelyik egy beszélgető rádió frekvenciáján zenei rádiót preferál, akkor világos lett volna a kezdetektől fogva, hogy ez csak egy elfogult, rossz irányba vivő pályázat lehet, amit a Klubrádió nemigen tudhat megnyerni. Vagy ha megnyeri, nem lesz már Klubrádió, mert nem beszélni fog, hanem énekelni és zenélni.

- Nem dolgom a hatóság pályázati kiírását felülvizsgálni.

- Nem felülvizsgálni, de szólni szólhattál volna. Újságíró vagy, rádiós voltál, tévés voltál sokáig, tudod, hogy ez mit jelent.

- Nézd. Meggyőződésem, hogy olyan emberek vannak ott, akik nagyon jól tudják, hogy mi az, amire kiírnak egy pályázatot, és milyen tartalommal teszik azt. Az ember bízik ezekben a rendszerekben. Nekem is megvan a bizodalmam, és ez után is változatlanul megvan, hogy olyan pályázatokat fognak kiírni, amelyeket értelmesen olyan rádiók számára írnak ki, amelyek elegendő szöveget, beszédet és kritikát testesíthetnek meg. Akár a kormánnyal szemben, akármilyen ügyben. A médiaszabadságnak nem része az, ha csak zenei pályázatokat írna ki egy hatóság. Nyilvánvalóan nem, hiszen elhallgattatna ezzel bizonyos dolgokat.

- Na de ez történik most éppen.

- Nagyon fontos különbség van ott, hogy én most egy konkrét ügyről beszélek-e vagy általában beszélek valamiről. És miután láttad, hallottad a kérdésemből, a konkrét ügyet nem ismerem annyira – még most sem, ennyi sajtóvisszhang után, mert sok más dolgom van –, ezért nem is tudok beszélni róla. Ezért általánosságban fejezem ki azt a véleményemet, hogy ilyen esetben, ha ez történik, akkor ez könnyen a médiaszabadság rovására teremt szűkebb lehetőségeket a különböző kormány- vagy ellenzéki ügyekkel kapcsolatos vélemények elhangzásához.

- Akkor általánosságban már egyet is tudunk érteni. De miért nem lehetséges az, hogy konkrétan veted fel ezt a dolgot? Itt a műsorban Harrach Péter kétszer is elmondta nekem lényegében ugyanezt az elvi álláspontot, amivel mondom, szóról szóra egyetértek.

- Ezt meg is erősítve elmondtam.

- Általánosságban igen. De most már látjátok konkrétan, hogy mi történt, és nemigen lehet megmagyarázni azt, hogy egy bizonyítottan népszerű beszélgetős rádió frekvenciáját a hatóság – akármilyen kiváló szakemberek ülnek is ott – egyszer csak zeneivé akarja változtatni. Más magyarázat erre nincs, mint az, hogy nem akarják hallgatni ezt az esetleg kényelmetlen szöveget. De erre kellene nektek mint kormánypárti képviselőknek szólni, mert hátha titeket jobban figyelnek. Rátok jobban hallgatnak és nektek talán elhiszik, hogy ez a médiaszabadság, a véleményszabadság súlyos korlátozása volna. Nem?

- Én úgy vagyok értesülve ez ügyben, hogy nem egy képviselő kifejezte a – mondjuk úgy – ehhez hasonló véleményét, aggodalmát. Mondom, én nem ismerem annyira a dolgot, hogy ebben konkrétan állást foglaljak. Másrészt hallom, olvasom, hogy nem egy jobboldali vagy konzervatív közszereplő is kifejezte szintén ebbéli véleményét. Azt viszont meg kell kérdezzem ismét, hogy vajon a jövőben a hatóság pályázatkiírási szempontjai nem jelenthetik azt, hogy a következő frekvenciákra pedig éppen szöveghangsúlyos és közéleti rádiók számára írnak ki pályázatokat? Azért egy frekvencia alapján nem ítélkezhetünk.

- Hát azért ítélkezhetünk.

- Ez egy frekvenciagazdálkodás.

- Frekvenciagazdálkodás, de ha a frekvenciagazdálkodás úgy történik, hogy közben hónapokra elhallgat a kormánnyal szembeni kritikus hang, akkor az nem frekvenciagazdálkodás, az elhallgattatás.

- A szándékosságot semmiképpen sem kezelhetjük tényként. Tehát nem mondhatunk ilyet.

- Nem volna jobb egyébként a kormánynak meg a kormánypártoknak is, ha ebből nem lett volna ügy? Ki a fene tudott a Klubrádióról a világon? Most már szinte olyan nincs a világon, aki ne tudna róla.

- Amikor a lakmuszpapírról beszéltem, pontosan azt mondtam, hogy minél több olyan indikátort kell a rendszerbe beengedni és ott azt vizsgálni, amelyik megmutathatja, hogy hol vannak gondok, problémák, mivel kapcsolatban, milyen észrevételek hangzanak el. Azonkívül természetes, hogy akár a kormány vagy a kormánypártok egy jó terepet találnak abban, hogy ha kemény, komoly kritikával, ellenzéki vagy ellentétes véleményekkel szembesülhetnek egy médiaplatformon, és ott próbálják józan érvekkel, demokratikus vitakeretek között a saját álláspontjukat megvédeni. És lehet uram bocsá’, hogy még a szimpatizánsokból is megnyernek valakit. Lehet, hogy kevesebb eredménnyel, mintha máshol hangzana mindez el. De lehet, hogy több eredménnyel, mintha csak az úgynevezett baráti vagy a közelálló médiában működne a kormányzati vagy a kormánypártok kommunikációja.

- Elképzelhető az, hogy ezt, amit most itt elmondasz nekem – bár nyilván van, aki hallgatja még kormánypárti körökből is –, elmondod esetleg valamilyen frakcióülésen vagy csak informálisan más KDNP-s vagy fideszes politikusoknak, hogy talán ez volna a mérce, ez volna a normális és változtatni kéne ezen, mert szerencsétlenül sült el ez a dolog?

- Szokták kérni a véleményemet, ha ki fogják kérni, el fogom mondani. Nagyon elképzelhető, hogy elmondom anélkül is ott, ahol ez szakmai kérdésként felmerül. Én biztos vagyok abban, hogy ez egy szakmai, hiteles, tartható és demokratikus álláspont és ezeknek kell a vitákat megnyerniük konkrét ügyeken túlmenően a jövőben mindenképpen.




Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!