rss      tw      fb
Keres

Martonyi még mindig ellentámadásban


Martonyi-írás brüsszeli lapban: Magyarország minden korábbinál elkötelezettebb a demokrácia mellett

Martonyi szerint a rendszerváltás irányított volt, a Fidesz a kommunizmusból a demokráciára való áttérést valósítja meg éppen, a korábbi alkotmány „összeeszkábált volt”, az Orbán-rendszer nyitott a kritikára, az ellenzéket a Fidesz konzervativizmusa bosszantja, a Velencei Bizottság üdvözölte a fideszes alkotmányt, civilizált hangnemet várnak Európától

Magyarország elkötelezettebb a demokrácia, a jogállamiság és az euroatlanti integráció mellett, mint korábban bármikor – írta Martonyi János külügyminiszter abban az írásában, amely a brit Economist-csoporthoz tartozó European Voice című brüsszeli hetilap csütörtöki számában jelent meg.

A Tárgyalás nélkül elítélve című cikkben a magyar diplomácia vezetője azt írja, hogy húsz évvel az „irányított” rendszerváltás után a régi kommunista struktúrák jelentős része csaknem érintetlen maradt, miközben néhány évvel ezelőtt az ország az összeomlás szélére került. Az emberek bizalma megrendült a kormányban, a független intézményekben hosszú évek korrupt és hozzá nem értő kormányzása után, és ennek eredményeképpen a gazdaság már a válság első hullámában megremegett.

A Fidesz azzal az ígérettel lépett hatalomra 2010-ben, hogy a régi szerkezeteket alapjaiban átalakítja és befejezi az áttérést a kommunizmusból a demokráciára. Ennek a munkának a megpecsételése az új alkotmány és az azt gyakorlatba ültető sarkalatos törvények, amelyek az 1949-es kommunista alkotmány ideiglenesen összeeszkábált felülvizsgálatát adták át a múltnak.

Az ígéretek teljesítése óriási erőfeszítést igényelt, különösen a nemzetközi gazdasági válsággal a háttérben. A változások gyorsak és átfogóak voltak, és a kormány „nem immúnis” a hibákkal szemben sem. Ezért „nyitottak vagyunk a kritikára, feltéve, ha az tisztességes és specifikus, de elutasítjuk a sommás véleményeket, amelyek közül sok gyenge bizonyítékokon alapul, és nem szükségszerűen a Magyarország sorsa iránt érzett őszinte aggodalom motiválja”.

Martonyi szerint a Fidesz szupertöbbsége és konzervativizmusa bosszantja néhány politikai ellenfelét, de ez nem fosztja meg a kormányt attól a jogtól, hogy a saját meghatározott kihívásaira saját megoldásokat keressen, miközben elkötelezett marad a demokrácia, a jogállamiság és az euroatlanti integráció mellett. Valójában elkötelezettebbek az említett értékek mellett, mint eddig bármikor. A Velencei Bizottság is üdvözölte, hogy az új alkotmány ez említett értékeken alapuló alkotmányos rendet hoz létre.

A múlt év első felében Magyarország uniós elnökként még kritikusai közül is többeket annak elismerésére késztetett, hogy fáradhatatlanul dolgozott az erős Európa építése mellett. Magyarország szorosabb uniós együttműködés melletti állásfoglalását jelzi az is, hogy aktívan részt vett az új pénzügyi megállapodás kialakításában.

A miniszter szerint amit ők kínálnak és amit kérnek, az a konstruktív párbeszéd, az uniós és a tagországi intézmények illetékességeinek tiszteletben tartása, a civilizált hangnem és a jóhiszemű együttműködés. Csak ezek révén erősíthető az EU, a tagországok és a demokrácia hitelessége Magyarországon és azon kívül. A sommás ítéletek, rossz információkon alapuló, az unió intézményes és alkotmányos rendjét lábbal tipró, lejárató kampányok, a becsmérlő hangnem csak gyengíteni fogja a demokrácia és az európai integráció mellett elkötelezett erőket.

Szabálysértések is előfordulhatnak, de lehetővé kell tenni, hogy ilyen esetben a kölcsönös bizalom és tisztelet alapján keressenek megoldást, kompromisszumokat. A miniszter reményét fejezte ki, hogy lázító kritikusaik átgondolják: tisztességes folyamatban érdekeltek vagy puszta olcsó publicitásban a közös demokratikus kilátások terhére.

***

Martonyi: teljesen kizárt egy államcsőd lehetősége

A külügyminiszter elutasította a felvetést, hogy egyfajta „munkamegosztás” lenne közte és Orbán Viktor között, amely szerint ő „européer”, Orbán Viktor pedig „nacionalista” irányvonalat követne. „Orbán is européer, mint én”, mondta.

Teljesen kizártnak nevezte az államcsőd lehetőségét Martonyi János az osztrák Kuriernak adott, az újság honlapján csütörtökön közzétett interjúban. Kijelentette, biztos benne, hogy eredményre vezetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal. „A lehető leggyorsabban eredményre fogunk jutni, a tárgyalások sikeresek lesznek.”

Martonyi az osztrák bankokat arra bátorította, hogy növeljék gazdasági érdekeltségüket Magyarországon, és bővítsék a hitelezést. Ugyanis az osztrák és a magyar gazdaság között szoros kapcsolatok vannak. „Minden, ami nekünk rossz, Ausztria számára sem jó – és fordítva.”*

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság vizsgálja egyes nemrégiben elfogadott magyar törvények uniós jognak való megfelelőségét és kedden dönt arról, hogy kötelezettségszegési eljárást indítson-e, a miniszter azt mondta, a kormány „több mint kész” a változtatásokra, és a jegybanktörvényre is szeretne megoldást találni. A magyar kormány lehetőleg szeretné elkerülni, hogy az Európai Bíróság elítélje Magyarországot, és nem vonja kétségbe az Európai Bizottság objektivitását és semlegességét. „A bizottság elemzését és következtetéseit nagyon komolyan fogjuk venni.” „Bármit mond is a bizottság, mi megoldásra törekszünk.”

A külügyminiszter szerint nem a költségvetési hiány a magyar gazdaság legnagyobb problémája. 2012-ben a hiány a hazai össztermék (GDP) három százaléka alatt lesz, és szerinte a bizottságnak 2013-at illetően vannak kétségei. De a magyar kormány nagyon komolyan veszi a problémát. „Az igazán rossz hír” az államadósság mértéke, amely 81 százalék felett van. A külkereskedelmi mérleg ezzel szemben kedvezően alakult, hétmilliárd eurós többletet mutat. Ez több, mint eddig bármikor, mondta Martonyi. Szerinte idén 0,5 százalékos GDP-növekedés lehet Magyarországon, de ő középtávon bizakodó abban a tekintetben, hogy Magyarország ki tud lábalni a válságból. „2012 nem lesz egyszerű év, nem csak Magyarország számára”.

A külügyminiszter elutasította a felvetést, hogy egyfajta „munkamegosztás” lenne közte és Orbán Viktor között, amely szerint ő „européer”, Orbán Viktor pedig „nacionalista” irányvonalat követne. „Orbán is européer, mint én”, mondta.

***

Martonyi János nyilatkozata a Reuters hírügynökségnek

Magyarország nem akar uniós bíróság elé kerülni

Magyarország inkább tárgyalni akar az Európai Unióval, mintsem hogy a vitás kérdések a tömörülés legfelsőbb bírói testülete elé kerüljenek – írta csütörtökön a Reuters hírügynökség, amelynek Martonyi János külügyminiszter nyilatkozott a brüsszeli aggályokról. (Az Európai Bizottság előzőleg a magyar jegybanktörvénnyel, az igazságszolgáltatásnak, azon belül a bírák munkaviszonyának, illetve az adatvédelemnek a szabályozásával kapcsolatban fogalmazott meg aggályokat.) Ezzel arra utalt, hogy a viták két rendezési útja, a tárgyalás és a bíróság közül Magyarország az előbbit részesíti előnyben.  Nem tudom megmondani, hogy ez megtehető-e mind a három pontban, de ez a szándékunk, mondta.

Állította, hogy a kormány „teljesen egységes most, hogy egyezségre akarunk jutni az IMF-fel”. Neki mindig is az volt a meggyőződése, hogy „helyesen cselekednek”, ha az IMF segítségét kérik.

____________

* Ezt az osztrákok is így gondolhatják, lásd csütörtöki hírünket: A Fitch szerint a magyarországi kitettség hajtja fel az osztrák CDS-árakat



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!