rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. január 4.

Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár


Bolgár György: - Egészen drámai hangulatú hírek érkeznek a magyar gazdaságról, részben itthonról. Látjuk, hogy a forint már a 320 forintos euró-árfolyamot is meghaladta és ez nagyon aggasztó lehet sokak számára. Tudjuk, hogy a kötvények hozama is folyamatosan emelkedik. Ez nyilvánvalóan fenntarthatatlan. De azt is látjuk közben, hogy a világ is egyre kétségbeesettebben tekint Magyarországra, hogy a vezető nyugati gazdasági lapok egyszerre több cikkben foglalkoznak Magyarországgal a Wall Street Journaltól a Financial Timesig, és lényegében értetlenül, másrészt kétségbeesve nézik a magyar kormányt és politikát, hogy mi lesz itt, hova fogunk jutni. Ön szerint mi a teendő?

Bod Péter Ákos: - Én is úgy látom, hogy a helyzet súlyos és nemcsak azért, mert az inflációs adatok, amelyek már beindultak – hiszen áremelkedéssel indult az év is és ezt a gyenge forint nyilván felfele fogja tolni – nem jók. És amint említette, az államháztartás finanszírozásában óriási gondot okozna, ha ez a tíz százalék fölötti hozamszint kialakulna. Ez ugyanis azt jelenti, hogy egyre többe kerül a finanszírozás, egy ponton túl pedig fenntarthatatlanná válik. Ez volt Görögországban is: volt egy pont, ahol lehetett látni, hogy így már nem mehet tovább. A külföldi sajtó is nagy gond önmagában, mert egy ilyen kis országgal ritkán foglalkoznak sokat, és ez így nem jó. És ahogy foglalkoznak, az nyilvánvaló, az ember nem tud olyan lapot kinyitni, hogy ne lenne kritika benne. Úgyhogy furcsa helyzet van. Hogy hogyan fog megoldódni, nyilván ez a legelső és logikus kérdés, nem tudom. Nem tudom, mert egy olyan helyzet alakult ki, amelyben nem ráció áll szemben rációval, hanem érzelmek is szerepet játszanak. Ezzel a magamfajta közgazdász nem nagyon tud sokat kezdeni, mert csak találgatni lehet, hogy a szereplők pontosan mit akarnak.

- Érdekes, amit mond, hogy nem ráció áll szemben rációval, és az ember érteni is véli meg el is tudja képzelni, hogy nyilvánvalóan egy politikai vezetőnek nem kis lelkierő kell ahhoz, hogy elviselje ezeket a csapásokat, és lehet, hogy sokat ezek közül ellene vagy a politikája elleni támadásnak ítél, ennek megfelelően reagál rá. De azért csak vannak mondjuk egy miniszterelnök közelében olyanok, akik hidegen, rációval rámutatnak arra, hogy ebből és ebből az adatból ez következik, abból és abból a kritikából az következik. Vagyis következtetésként Magyarország számára nincs más lehetőség, mint a lehető leggyorsabban megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal. Meg kell állítani azt a hisztériát, ami itt folyik.

- Egy kicsit korrigálnék magam is, mert mikor azt mondtam, hogy nincs ráció, ez nem egészen így van, természetesen van egy nagyon kihüvelyezhető ráció a dologban. Azt azért lehet tudni, hogy a Valutaalaphoz és az Európai Unióhoz való visszatéréshez valóban nem nagyon látszik közép távon alternatíva. Rövid távon igen, mert azért a tartalékszint meg egyéb okok miatt még bőven tartható lenne hónapokig is akár a gazdaság. Viszont az idő azért rövid, mert a kormányfőnek és a kormányzó pártnak van egy végrehajtandó feladatsora. És miután kiderült a tavalyi év végén, hogy a piaci finanszírozás bizonytalanná válik majd és valószínűleg el fog akadni – ez a leminősítéssel vált kézzel foghatóvá –, ezért kevés az idő. És ebbe a kevés időbe kellett belezsúfolni mindazt, amit meg akartak tenni. Itt ez az intézkedéstömeg, csak kapkodja az ember a fejét, hogy milyen törvényhozási dömping futott át a magyar országgyűlésen. Nyilván ez csapta ki a biztosítékot, de ebből az is következik – és ez az én optimista vélekedésem –, hogy utalt azért néhány vezető politikus arra, hogy nyártól már más kormányzati stílus lesz, hogy  a politikai ciklus első szakasza lezárulóban van, és ez a lezárulás most tényleg kicsúcsosodik mindenfajta izgalmakban. És persze az izgalmak azért egy idő után elülnek, ilyen kis országgal annyit nem fognak foglalkozni, lesz itt még más ügy Európában. Nekünk persze megmaradnak a problémáink, de talán valóban azt lehet remélni, hogy utána jön egy más típusú politizálás. És azért hoztam szóba az érzelmeket, mert konkrétan a tárgyalásokra utaltam. Az Európai Unió azt mondja, hogy bizonyos előfeltételekhez köti a hitelmegállapodást. Ezekről az előfeltételekről kijelentette a miniszterelnök, hogy ezekben ő nem enged, mert engedett eleget. Ez az a szituáció, amiből majd valahogy kikeveredünk, de hogy hogyan, azt nem látom, mert azért ez nem olyanfajta tárgyalás, mint egy üzleti tárgyalás, hanem  ebben van egy adag zsiványság is, hogy ki fog előbb engedni, mi számít engedésnek, hogy lehet úgy átkeresztelni a dolgokat, hogy azt lehessen mondani mindkét félnek, hogy lám, én nyertem.

- Jó, ez a politika természetesen, kétségtelen, de közben azt is látjuk akkor, hogy már nemcsak arról van szó, hogy a jegybanktörvényben tizenhárom pontban engedünk-e vagy tizenötben, nemcsak arról van szó, hogy ez a pénzügyi stabilitási törvény megtartható-e az Európai Unió szerint vagy nem tartható meg. Hogy elindítanak-e kötelezettségszegési eljárásokat ellenünk vagy nem. Erről mind-mind szó van és ezek nagyon fontosak. De most arról van szó egyrészt, hogy ha nem engedünk ezekben a konkrét kérdésekben, akkor nem fognak tárgyalni az IMF-hitelről, márpedig az számunkra életbevágó volna. A másik pedig, hogy összegyűltek egyéb ügyek is, amelyeket nagyon jól összefoglalt az amerikai külügyminiszter a maga nemében példátlan levele vagy Barroso bizottsági elnök és az Európai Bizottság is a különböző leveleikben, lépéseikben meg nyilatkozataikban, hogy Magyarországgal kapcsolatban most már egy csomó probléma felhalmozódott. Nem lesz feltétlenül elég egy dologban vagy kettőben engedni, hanem itt már a fejünkre olvasnak sok minden mást is. Mondjuk a francia külügyminiszterig bezárólag. Tetszik, nem tetszik.

- Igen. Ez valóban így van. Azért persze azt mondja az ember – anélkül, hogy én most csökkenteném a probléma súlyát –, hogy amikor nagyon megnéznek valakit, akkor rengeteg pöttyöt lehet találni rajta. Ha nagyítóval rámegy valaki az arcára, hol bibircsók van, ott egy szőr nő ki a füléből, nahát ezt nem is vettem észre, hogy ez milyen randa.

- De lassan már mi válunk az Európai Unió bibircsókjává, ugye? Ezt veszik észre.

- Jó, de azért ha megnéznénk a franciákat is – és ezt el is szokták mondani –, ők hány helyen szegték meg a kötelezettséget. Persze az ország mérete is nagyobb, de szerintem ők bőven vezetnének. Ez nem felmentés, amit most mondtam, inkább csak az, hogy van most ilyen rácsodálkozás, hogy hű, a magyarokkal gond van és ez azért sajnálatos dolog, mert utána majd nehéz lesz ebből a pozícióból kikecmeregni. Láttuk ugye, hogy a görögök is begyűjtöttek egy nagyon kellemetlen renomét, és azért az sokba került. De ez a kiinduló helyzet, ebből az is adódik azért, hogy amikor el fognak kezdődni komolyan a tárgyalások – az igazi tárgyalások, tehát nem a megüzenem, hogy nekem nem is kell a pénzed vagy addig én nem jövök a te utcádba, amíg stb., hanem amikor leülnek és kiterítik a kártyákat –, akkor lesz egy status quo. Az én tapasztalatom szerint, ami történt ott, az megtörtént. Tehát azzal nagyon nehéz már az uniónak is mit kezdeni, kivéve, ha nincs valami alapérték megsértve. A jegybanki függetlenség egy szent tehén. Talán tényleg túl is van dimenzionálva. De azért azt tudni kellene a döntéshozóknak, hogy valami oknál fogva az európai uniós tagság feltétele, az európai normák lényege, hogy látványosan és nyilvánvalóan ezt a függetlenséget nem sértik meg. Azért mondom így, mert pont a franciák – de mondhatnék másokat is – szoktak üzengetni, megpróbálnak mást gyakorolni, megpróbálnak egy kicsit azért segíteni a dolgokon.

- Tudjuk, hogy ez volt nálunk is korábban, de egyik kormány sem ment el idáig.

- A Gyurcsány-kormány idején, amikor beküldtek tagokat, hogy fellazítsák – ha szabad így mondani – az akkori Monetáris Tanácsot, én magam is felemeltem a szavamat és tudom, hogy az akkori államelnök, Mádl Ferenc nagyon sokat gondolkozott, hogy aláírja-e vagy sem. Mindenesetre a rossz példákat tudnám sorolni, de az biztos, hogy most azért kritikus tömeg állt össze. Magam is nagyon nagy aggodalommal és persze őszinte érdeklődéssel is várom, hogy ez milyen kimenetet ölt.

- Vissza fogunk riadni az összeomlástól? Vagy az összeomlás rémétől? Az utolsó pillanatban visszarántjuk a kormányt?

- Persze, azt gondolom, hogy a dolgok megoldódnak. Én nem tudom a megoldást, tehát gyorsan ne kérdezzen vissza, hogy mikor és hogyan és milyen formában. Erről írtam egy cikket az év végén, és abban is az volt, hogy én nem látok megoldást ebben a pillanatban.

- Na akkor én ajánlok Önnek egyet. Tudom, hogy ezt könnyen vissza fogja tudni utasítani, de az egyik lehetséges megoldás például az volna, hogy végül is Bod Péter Ákos rövid ideig volt még a 2006-os választás idején az MDF miniszterelnök jelöltje…

- Gondoltam, hogy ez a történelmi lábjegyzet előkerül.

- Na de most a dolgot komolyan gondolom. Arra gondolok – és mondom ne vegye személyesnek vagy személyeskedőnek pláne –, hogy adott esetben az igenis megoldás lehet, hogy helyreállítandó tekintélyünket és hitelességünket a világban, a politikában és a piacokon egyaránt egy olyan gazdasági szakember vegye át a kormány irányítását, akiben hisznek, és aki tiszta lappal indulhat. És akár Ön is szóba kerülhet. Most akkor komolyan kérdezem, hallott bármi ilyen elképzelésről, hogy mondjuk Bod Péter Ákos vagy valaki más, aki a jobboldalhoz közel áll, átvehetné az ügyek irányítását?

- Tegyük félre a neveket, már csak azért is, mert az én esetemben ez már tényleg egy régi történet. De azt gondolom, hogy az európai minták mutatnak olyat, amikor a politikai osztály, a politikai irányító elit azt gondolja, hogy az a feladat, amit végre kell hajtani, nagyon távol áll az értékrendjétől, de elfogadja, végre kell hajtani, és akkor keresnek valakit, valakiket, akik azt megoldják. A mi esetünkben ez megoldható, van egy nagyon erős parlamenti többség, amelyik meg tudja azt csinálni, hogy egy új szakaszban esetleg más kormányfővel is hajtja végre a szükséges rákényszerített feladatokat. Mert ezt fogják mondani és több igazság is van benne, hogy ezt muszáj csinálnunk, tetszik látni, mert a finanszírozók ezt követelik. És akkor a mostani vezető személyiségek pedig keresnek maguknak egy más közjogi helyzetet, ahonnan az irányba beleszólnak, az értékeket felmutatják, de a technikai végrehajtást másra bízzák. Azért rögtön elmondom, hogy mint ahogy nem szabad azért a háborút a katonákra bízni, nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy közgazdasági kiigazítást hajtsanak végre, mert elég, ha tudja a kormányfő, a kormányt vezető személyiség, hogy mit kell csinálnia. Ahhoz kell valóban néhány közgazdász tanácsadó, de a politikai az ügy lényege. Otthon el kell mondani a választóknak, hogy mi miért történik, kifele el kell mondani, hogy mi az ország követhető iránya, meg kell nyugtatni a belföldi, külföldi, gazdasági szereplőket. Ez nem szükségszerűen közgazdasági kérdés. Gyakran a közgazdászok érzéketlenek a kommunikációhoz. Kell lenni valakinek, aki ezt megcsinálja. A mostani kormányfelállásból ez nem következik, mert a mostani kormányzat nem így épült fel, nem erre épült fel, hanem egy más feladatra. Nevezetesen a rendszerváltozás lezárására, kormányváltás végrehajtására, alkotmányozásra. És most az utolsó heteit éljük ennek a forradalmi szakasznak, és azért is van ez az irdatlan nagy csatazaj, mert természetesen kívülálló ezt nem érti. Mi sem mindig értjük, de mi azért egy fokkal valahol még mindig jobban értjük, mint egy piaci elemző.

- Szóval nem tartja valószínűnek, amit most érzékletesen és hihetően leírt?

- 2012 elején vagyunk és most a hírek rosszak. De a helyzet olyan, mint három nappal ezelőtt. A vég közepén a helyzet is megváltozhat, és ha megváltozik a közhangulat, akkor a parlamenti képviselők is úgy látják majd, hogy a támogatói körüknek az alapvető érdekeit sérti az, ami történik vagy amit csinálni kell, és akkor majd újra átgondolják. Most feltételezem, hogy amiről mi beszélgetünk, az annyira spekulatívnak tűnik az irányító körökben, hogy legyintenek rá. Kicsit előreszaladtunk időben.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!