rss      tw      fb
Keres

 

Lánczos Veráról

Írások, elemzések:

 

Van-e titkolnivalója a mentelmi bizottságnak?


Box of denunciation (Venice, Palazzo Ducale) – flickr/unwritten

„A hírfogyasztók emlékezetében pedig lassan, de biztosan lerakódnak az aprólékos gondossággal előállított üzenetfoszlányok… anélkül, hogy bárki bármit hitelt érdemlően bizonyított volna.”

Tisztelgés egy demokrata előtt


Paralysing View – flickr/mis

„…ma is színezi a kérdést két dolog: hogy a közakarattal szemben ténykedő képviselőtestület kétharmados többségét a Fidesz alkotja, illetve hogy a pártszövetség másik tagja, a KDNP helyi szervezete is az időközi választás támogatójává vált.”

Bérlet a lelátóra?


View – flickr/spacepleb

„Ez a beszélgetés kevéssé tájékozott hírfogyasztók számára úgy csapódhatott le, hogy eddig is volt egy demokratikus alkotmányunk, és ez után is lesz, csak egy másik, a politikusok pedig, szokás szerint, nem értenek egyet.”

„Eszemben sincs feladni” – II.

(Gyurcsány Ferenc értékelt)


Two worlds–II.flickr/ruprechtl

„Tudjuk a leckét: rendes elemzők a ’versengő valóságok küzdelmébe’ nem szólnak bele, mellékes, hogy a politikusok mit képviselnek, ők csak közvetítik a ’mérkőzést’.”

„Eszemben sincs feladni” – I.

(Gyurcsány Ferenc értékelt)


Two worlds – flickr/ruprechtl

„…ő egy másik Magyarország-képet állít szembe azzal, amelynek a körvonalait a jelenlegi ciklusban a kötcsei beszéd, a NENyi, az alkotmány semmibevétele, a napi érdekeknek alárendelt módosítgatása… rajzolnak meg.”

A politikai „ValóVilág”-ról


The ever-changing reality – flickr/nuala

„A ’nincs valóság’, hanem ’valóságok’ vannak, és ’az ügyesebb valóság győz’ apologetikája. S aki ezt kifejtette nekünk, az a köztársasági elnök volt szóvivője.”

„A jogállam átmenetileg zárva tart”


Escape is impossible – flickr/Funky64

„Ez az eljárás azonban okozott némi megütközést, még a jelenlegi közállapotok között is. Az Ab ilyen mértékű lekezelése a jobboldal térfelén sem tetszett sokaknak.”

Charta is, demokratikus is

(Ellenvélemény Lévai Júlia írásához)


…and swoop down on you – flickr/Pro-Zak

„…tévedés, hogy a törvénysértések, agresszív ideológiai nyomulások nem irányulnak bárki ellen személyesen is, ha útban van. De bizony, az agresszió a személyt is el fogja érni… És ez nem pusztán elméletileg megragadható struktúrákat érint.”

Bírói függetlenség kontra politika

 Politikai nyomás a bíróságokon


flickr/olivetti

„Hogy az eredeti üzenet mégis célba érjen, sajátosan ki kellett fordítani: ha nem büntethetők a nekik nem tetsző ítéletek, akkor demonstratívan jutalmazni kell a nekik tetszőket.”

Jog kontra jog (Anómia?)


Supreme Court, Appellate Division (New York)
flickr/wallig

„Abból, hogy egy hirdetés tartalmáért (amely lehet valótlan, megtévesztő stb.) a sugárzó nem tartozik felelősséggel, miért következne az, hogy sérthetnek közösen alkotmányos alapjogokat, amikor ezeket senki sem sértheti meg?”

Maszatolva fenyegetés



Misconceptions – flickr/Jeremy Brooks

„Nem a véleményhez való jogát, sőt nem a politikai véleményhez való jogát vonták kétségbe, hanem a tartalma alapján minősítették szélsőségesnek azt a nézetrendszert, amelyet képvisel…”
 

Gyurcsány Ferenc demokráciafelfogása


Distorted Mirror – flickr/jef safi

„…iskolateremtő lehet Magyarországon, ahol a konszenzus, a kompromisszum nem az együttműködés, hanem a gyengeség jele volt eddig… holott a modern demokráciák a folyamatos egyeztetések és megállapodások rendszerére épülnek.”

Párhuzamos történetek – avagy a politikai képmutatás


Domenico Fetti: A szálka és a gerenda példázata – (kb. 1619) – flickr/unforth

„2006-ban tömeges, korábban nem tapasztalt atrocitások után kellett az erre a szituációra fel nem készült hatóságoknak gyorsan reagálniuk. Most egy parlamenti többség jogszabály-módosítása nyomán fognak a három tiniéhez hasonló helyzetek tömegével előállni.”