Braille-könyvtár
- Részletek
- Az olvasók írásai
- 2011. máj. 29. vasárnap, 06:16
- Szász Anna
Szász Anna
Levelezésben állok a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével.
Levelezésünk abból áll, hogy ők küldenek egy levelet és egy előre kitöltött sárga csekket, melyen feladóként névvel, lakcímmel én szerepelek, számlatulajdonosként pedig ők. Az én válaszom, hogy a csekken lévő kitöltendő részbe beírom az összeget, amellyel a szövetséget támogatni kívánom, és a csekket, a pénzzel együtt, föladom a postán.
Feltételezem, hogy ez az eljárás, csekk-kitöltés, pénzföladás, minden felnőtt magyar állampolgár számára ismerős.
Megjegyzendő, hogy a szövetség nem általában kér támogatást, hanem meghatározott célra.
Korábban a vakvezető kutyák kiképzése volt a támogatandó és mindenképpen méltánylandó cél.
A legfrissebb, 2011. februári adatok szerint Magyarországon évente 12 vakvezető kutyát képez ki a szövetség e feladatra szakosodott iskolája, miközben 77-en vannak a várólistán. Egy kutya kiképzése egymillió nyolcszázezer forintba kerül.
A szövetség, amelynek története leképezi a huszadik századi Magyarország történetét, 1989-től független társadalmi szervezetként működik. A honlapján megtalálhatók a szövetség által nyújtott szolgáltatások, köztük a kutyakiképzés. Gazdálkodását alapvetően állami támogatásból, pályázati forrásokból és részben adományokból fedezi. Ebben az évben 160 millió forintnyi állami támogatást kapnak, a teljes évi költségvetésük 300 millió forint, beleértve a Kutyakiképző Központ működéséhez szükséges 30 millió forintot.
A május 12-i keltezéssel írott levél másról szól. Így kezdődik:
„Kedves N.N.
Ön ezt a levelet minden nehézség és erőfeszítés nélkül olvassa, egy vak ember azonban sohasem lenne erre képes. Létezik azonban egy olyan írásmód, a Braille-pontírás, amely lehetővé teszi a látássérültek számára is az olvasást. Ezt az írást nem könnyű megtanulni, hiszen először kell a tapintásérzéket fejleszteni, s csak azután lehet azonosítani a betűket.”
Tanúsíthatom, nem könnyű. A levélhez és a csekkhez mellékelték a Braille-ábécét, és a számok írását. És nekem nem tapogatnom kell, hanem ránéznem, és még így sem tudom elolvasni a pontokból alkotott szöveget.
A Braille-írást megelőzték már bizonyos kísérletek, azt követően, hogy a tizennyolcadik században a vakokat még képezhetetlennek tartották, de igazán sikeresnek a 19. században élt francia Louis Braille alkotta pontírás bizonyult. 1825-ben megszületett a rendszer, az írásmód lassan elterjedt Európában, Magyarországon 1893-ban vezették be.
A hazai Braille-könyvárat 1903-ban alapították, 1919 óta a szövetség részeként működik. Ma 1090 műből áll a könyvtár állománya, ez, mivel a Braille-könyvek terjedelmesek, mintegy 11 ezer kötetet jelent. A terjedelemre néhány példa: Fekete István Tüskevár című regénye 10 kötet. Jókai Mór Aranyembere 21 kötet, Alexandre Dumas négyrészes Monte Cristo grófja 59 kötet.
Képzeljük el, milyen erőfeszítést igényel egy regény hazacipelése.
„Nehézsége ellenére azonban”, folytatja a levélíró, „minden vak gyermek megtanulja – én is, hiszen koraszülöttként jöttem a világra, már csecsemőként elveszítettem a látásomat, így a Vakok Általános iskolájában tanultam meg írni-olvasni, Ma már elképzelhetetlen lenne az életem a pontírás ismerete és mindennapi használata nélkül.
Gyerekként játszva tanultuk meg a pontok helyét, pontszámát, utána kötöttük hozzá, hogy milyen betű milyen pontokból áll. Leírhatatlan érzés volt, mikor képes lettem összefüggő szövegeket olvasni. Habzsoltam az olvasókönyvemet. Akkor még nem sejtettem, hogy ezt az örömet később megoszthatom majd más látássérült embertársammal, a sors ajándéka, hogy nemcsak olvasója vagyok a könyvtárnak, hanem tizenhat éve Braille-könyvtárosként dolgozom.
Ez álmaim munkahelye, de végtelenül elszomorít, hogy az állami támogatás megszűnik, így talán fel kell függeszteni a működését. A könyvtár nélkül több ezer vak ember marad könyvek, tanulási lehetőség nélkül az országban.”
A levélhez mellékelt ismertetőben leírják, hogy a szövetség minden tagja ingyenes olvasója lehet a könyvtárnak. Évente több mint 7000 kötetet kölcsönöznek ki, vidéki tagjaiknak a könyveket postán küldik el.
Tíz éve működik egy számítógépes vezérlésű Braille-nyomtató, ezzel nyomtatnak ki újabb könyveket, a Vakok Világa című, hetven éve folyamatosan megjelenő folyóiratukat és még egy sor kiadvány pontírásos változatát.
A vakok könyveinek nyomtatása a különleges minőségű papír és az egy lapon elférő Braille-írásjelek terjedelme miatt tízszer annyiba kerül, mint a hagyományos, síkírású könyveké. Ám a vakok számára a Braille-könyvek jelentik az írásbeliséget. A tanulás, művelődés, tájékozódás, ismeretszerzés lehetőségét, az olvasás örömét.
Mindazt, ami a vakokat ugyanúgy megilleti, mint a látókat.
A fogyatékos emberek jogait Magyarországon az 1998. évi XXVI. évi törvény rögzíti.
Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 26. cikke (a Chartát Magyarország is aláírta) elismeri, hogy a Közösség lakosságának 15 százalékát képviselő fogyatékkal élők ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint bármely más európai polgár. A jogok érvényesítéséhez azonban a problémáik iránti kiemelt figyelemre van szükség.
Magyarországon született egy akadálymentesítési program, amelynek végrehajtása azonban évről évre késik.
Furcsa egybeesés: 2011. március 14-én Kósa Ádám, az Európai Parlament első siket, néppárti képviselője arról nyilatkozott, hogy az akkor még csak alkotmánytervezetként ismert
alaptörvénnyel „Magyarország nagy lépést tehet a fogyatékossággal élő személyek jogainak kiteljesítése felé.” Az MNO-n megjelent írás idézi a néppárti politikus közleményét, melyben kiemelkedő jelentőségűnek tekinti, hogy „a dokumentum Alapvetések című része tartalmazza a siketek jelnyelvének védelmét, és azt a magyar kultúra részeként ismeri el”.
Kósa Ádám továbbá rámutatott arra, hogy „a jelenlegi német alkotmányhoz hasonlóan az új magyar alaptörvénybe is bekerülhet a fogyatékossággal élő emberek megkülönböztetésének általános, alaptörvényi tilalma.” Satöbbi.
Ezek a szimbolikus gesztusok és a Braille-könyvtár állami támogatásának megszüntetése, mert hiszen erről szól a levél, újabb adalék a Fidesz-kormány álságosságához. De a tény, a támogatás megvonása több ennél: az emberi jogok megcsúfolása, az elemi társadalmi szolidaritás megtagadása. Nem befogadás, hanem kitaszítás.
__________________
A Civil Rádió Kávészünet című, május 25-i műsorában elhangzottak némileg módosított változata.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!