rss      tw      fb
Keres

OGY - Krónika 7. rész (migránsok, alkotmánybírák nyugalmazása)


MTI 2013. november 18., hétfő 23:55

A képviselők a Magyarországra érkező bevándorlók elhelyezéséről kezdtek vitát, majd az alaptörvény ötödik módosításával összefüggő változtatásokat, elsősorban az alkotmánybírák korhatárának eltörlését tárgyalták tovább az Országgyűlésben hétfő este.

Nem vettek tárgysorozatba ellenzéki javaslatokat

Az Országgyűlés nem vette tárgysorozatba sem az LMP, sem a Jobbik javaslatát. Az LMP azt javasolta, hogy a bankoknak névvel kelljen vállalniuk a kilakoltatást és ne behajtó cégek mögé bújjanak el, a Jobbik pedig arról nyújtott be törvénytervezetet, hogy az egymillió forintnál nagyobb külföldi támogatást kapó civil szervezeteket ügynökszervezetként vegyék nyilvántartásba.

Illegális bevándorlók miatt változtatna a Fidesz több törvényen

Az illegális bevándorlók miatt változtatna meg több törvényt is Ágh Péter és Vas Imre (Fidesz). Az önálló képviselői indítványként benyújtott javaslat szerint az idegenrendészeti-, menekültügyi eljárást követően az őrzött szálláshelyekről, közösségi szállásról vagy befogadó állomásról elbocsátott külföldieknek biztosítanának alapvető ellátást az éjjeli menedékhelyek és hajléktalanszállók.

Ágh Péter az előterjesztés további pontjairól azt mondta, a szabálysértési törvényt is módosítanák, mivel a járási hivatalok általános hatáskört kaptak, ezért szükséges az illetékességi szabályok módosítsa, és a járási hivatalok tehermentesítése érdekében eljárási központok kialakítását is lehetővé tennék.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a kormány támogatásáról biztosította az előterjesztőket.

Vágó Sebestyén (Jobbik) a vitában azt kifogásolta, hogy összemosnak két, egymástól teljesen különböző területet: a hajléktalanságot és a menekültügyet. Feltette a kérdést: legközelebb a szökésben lévőket kötelező lesz a gyermekvédelmi intézményeknek befogadnia? Szerinte inkább meg kellene hosszabbítani az őrzött felügyeletet a kitoloncolás időpontjáig.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) szerint meggondolatlan lépés humanitárius okokból az emberek közé engedni olyanokat, akik soha nem fognak az országban élni.

Gúr Nándor (MSZP) szerint végiggondolatlan a törvénytervezet, Harangozó Tamás (MSZP) pedig arra hívta a figyelmet, hogy a migrációs nyomást ezzel nem fogják megoldani, és az lenne a legjobb megoldás, ha visszaemelnék a törvénybe azt a passzust, amely az állomásokon tartja a menekülteket.

Folytatódó vita az alkotmánybírák korhatárának eltörléséről

Az ötödik alaptörvénymódosításhoz kapcsolódó törvényváltoztatások részletes vitájában az alkotmánybírák korhatárának eltörléséről alakult ki vita. A szocialista Bárándy Gergely és a jobbikos Staudt Gábor is a változtatás ellen érvelt, mondván a kormány úgy akarja eltörölni az Alkotmánybíróság (Ab) tagjainak korhatárát, hogy közben a bírókra, ügyészekre fenntartaná ugyanezt a megszorítást. Az ellenzéki politikusok szerint a kabinet módosításának hátterében a kormánypárthoz köthető alkotmánybírák közelgő nyugdíjazása áll.

A kormány nevében Répássy Róbert elutasította ezt és azt hangsúlyozta, hogy az alkotmánybírák korhatárának eltörlése növeli majd az Ab tagjainak függetlenségét.